HERCZE KRISTÓF
HERCZE KRISTÓF
2014.12.18 16:14 Frissítve: 2015.03.17 02:43

NFL: a Green Bay buffalói buktája után ismét a Pats az élen - erősorrend

A 15. fordulóban meglepetésre vereséget szenvedett a Packers, így szubjektív NFL-erősorrendünkben lecsúszott az első pozícióból, amelyet rövid, „másodhegedűsként" töltött időszaka után megint a New England birtokol. A Saints ezzel ellentétben hiába vezeti az NFC Déli csoportját, listánkon ezzel együtt is csak a huszadik helyet foglalja el.

Rob Gronkowski az első félidőbe blokkokkal, a másodikban elkapásokkal segítette sikerhez a Patriotsot (Fotó: Action Images)

 

1. (2.) New England Patriots (11–3)
Tom Brady vezetésével kiütötte a Patriots a csoportrivális Dolphinst, és így sorozatban hatodszorra is megnyerte az AFC Keleti kvartettjét. A védelem a második félidőben pontot sem engedett a Miami támadósorának, a Brady vezette offenzíva pedig ismét hengerelt, és 27–0-s futásával kiütötte ellenfelét. A tight end Rob Gronkowski a látottak alapján ismét a régi, vele borzasztóan nehéz lesz megállítani ezt a csapatot, a védelem pedig a passz ellen továbbra is remekel. A hétvégén a Jetshez látogat a Pats, simán győznie kellene.

2. (1.) Green Bay Packers (10–4)
A forduló talán legnagyobb meglepetése a Green Bay buffalói zakója volt. Aaron Rodgersre rá sem lehetett ismerni a Bills parádés védelme ellen, rendkívül sokat hibázott, és kifejezetten gyengén játszott. A csoportot így most a Lions vezeti, ám nem kell aggódni, hiszen a két együttes még találkozik egymással az utolsó héten, Rodgerséknek előtte azonban még a Buccaneers ellen kellene megszerezniük a kötelező győzelmet.

 
A 1–10. forduló eredményei
Az alapszakasz menetrendje
A csoportok állása
A konferenciák állása
A rájátszás menetrendje

3. (3.) Denver Broncos (11–3)
A Broncos nagyszerű védelmének hála 22–10-re felülmúlta a rivális San Diegót, és ezzel megnyerte az AFC Nyugati csoportját. A hátralévő találkozókon a hazai pálya előnyének kiharcolása lesz a cél, valamint a lehető legkevesebb sérüléssel megúszni a fordulókat. Peyton Manning például combsérüléssel bajlódik, ami a Chargers elleni mérkőzésen is megnehezítette a dolgát. A Broncos a hétfő esti rangadón a Bengalshoz látogat.

4. (4.) Seattle Seahawks (10–4)
A címvédő Seahawks újabb csoportriválisát, a San Franciscót is megverte, így továbbra is szorosan tapad az Arizonára az NFC Nyugati négyesében. A hétvégén át is veheti a vezetést, mivel a két együttes éppen egymás ellen játszik, a Cardinals ráadásul harmadik számú irányítójával a kezdőben várja a rangadót. Pete Carroll együttesének ez a nagy lehetősége!

5. (5.) Indianapolis Colts (10–4)
Ismét nehéz meccsen nyert a Colts. Az utóbbi hetekben Chuck Pagano csapata nem játszik jól, viszont ami fontos, hogy így is behúzza a győzelmeket. A Texans elleni sikerével az Indianapolis is ott van a rájátszásban, ám az egyelőre kérdéses, hogy hányadik kiemeltként várhatják majd a folytatást. A következő fordulóban irány Dallas, ahol a szintén 10–4-es mérleggel álló Cowboys ellen kellene nyernie az Indynek. A játékhét talán legpikánsabb összecsapásának ígérkezik ez.

6. (6.) Arizona Cardinals (11–3)
A 15. játékhét nyitómérkőzése az újonc rúgó, Chandler Catanzaro nagy napja volt, aki négy mezőnykísérletéből négyet értékesített, a Cardinals ezzel 12–6-ra megverte a Ramset, ezzel – és a Dallas Eagles elleni sikerével – bejutott a rájátszásba. Nagy baj azonban, hogy Carson Palmer után a cseréje, Drew Stanton is megsérült, így a Sehawks ellen a harmadik számú Ryan Lindley lesz a kezdő irányítója az Arizonának. Bruce Ariansék számára pokoli hetek következnek?

Kövessen minket a Facebookon is!

7. (8.) Detroit Lions (10–4)
A Detroit hozta a kötelező győzelmet hazai pályán, és a Packers Bills elleni botlása után át is vette az NFC Északi kvartettjében a vezetést. A Lions számára a 16. héten a Bears ellen kötelező lesz nyerni, a 17., utolsó fordulóban pedig minden bizonnyal ki-ki találkozót vívhat a Green Bayjel a csoportgyőzelemért.

8. (9.) Dallas Cowboys (10–4)

A Dallas hamar túllépett az Eagles elleni, szezonbeli első vereségén, és a visszavágón egy teljesen más csapatot láthattunk pályára lépni. Tony Romo 3 touchdownpasszt osztott ki, ezeket mind Dez Bryant szedte le, a Cowboys pedig remek játékkal, 38–27-re legyőzte a Philadelphiát. DeMarco Murray futó viszont nem úszta meg sérülés nélkül a diadalt, és eltörte az ujját. Szerencséjére nem súlyos a sérülése, azóta már meg is műtötték, és a hírek szerint néhány napos pihenő után, szerdán edzett is. A Colts ellen ennek ellenére kérdéses a játéka, a záró játéknapon viszont már biztosan ott lehet a pályán.

9. (7.) Philadelphia Eagles (9–5)
A lehető legfontosabb momentumban esett szét az Eagles támadó-, és védőjátéka, és a Dallas elleni rangadón rá sem lehetett ismerni Chip Kelly együttesére. Az első és az utolsó negyedben akadozott az offense, a defense pedig végig átjáróház volt. Ha ez nem lenne elég, Mark Sanchez többször is eladta a labdát, ami döntőnek bizonyult. Kemény lesz a folytatás a Phillynek, kötelező lesz megnyerni a további meccseket, ráadásul a Dallas, vagy más NFC-s élcsapatok bukásáért is imádkozhatnak.

10. (10.) Cincinnati Bengals (9–4–1)
Ellentmondást nem tűrően, 30–0-ra nyert a Bengals a csoportrivális Cleveland ellen az NFL 15. fordulójában. Az újonc futó, Jeremy Hill 148 yarddal és két hatpontossal vétette magát észre, míg a védelem parádés teljesítménye önmagáért beszél, hiszen pontot sem engedett a Johnny Manziel vezette Browns támadósornak. A Cincinnati legközelebb hétfő esti rangadón fogadja a Broncost, ahol előzetesen nem ő az esélyes, ám Peyton Manningék Chargers elleni produkcióját látván benne van a meglepetés a mérkőzésben.

A Cincinnati pokollá tette Manziel életét (Fotó: Action Images)

11. (11.) Pittsburgh Steelers (9–5)
Ben Roethlisberger hibátlanul játszott a Falcons ellen, a futó Le'Veon Bell pedig ismét szállította a hatpontosokat, így a Steelers rendkívül fontos mérkőzést nyert meg, és 9–5-ös mérlegével továbbra is ott van – az AFC Északi csoportjának jelenlegi elsőjének – a Bengalsnak a nyomában. A 16. játékhéten a Kansas City látogat a Heinz Fieldre, Big Benéknek muszáj lesz nyerniük, ha be akarnak jutni a rájátszásba.

12. (13.) Baltimore Ravens (9–5)
Hozta a kötelezőt a Ravens, és legyőzte a Jacksonville-t. A védelem viszont egyre foghíjasabb, lassan már hetente dőlnek ki a játékosok a csapatrészből, John Harbaugh „fiai" azonban így is ott vannak a rájátszásért folytatott harcban. A sorsolást elnézve nem lehetetlen a küldetés, hiszen először a Texansszal, majd a Brownsszal találkozik a Baltimore. A papírformát figyelembe véve mindkét találkozót be kell húzni.

13. (17.) Buffalo Bills (8–6)
Fantasztikus védőteljesítményének hála a Bills a 15. játékhét legnagyobb meglepését szolgáltatta, és 21–13-ra legyőzte az eddig listavezető Packerst. Nem semmi a csapatrész, Mario Williamsék ugyanis a Peyton Manning, Aaron Rodgers duó ellen az elmúlt két találkozón nem engedett TD-passzt, illetve két-két átadásukat is megszerezte. Vasárnap a Raiderst be kell darálni, az utolsó fordulóban pedig a Patriots ellen jöhet az élet-halál harc.

14. (12.) San Diego Chargers (8–6)
Nincs könnyű helyzetben a Chargers. Miután a Broncostól kikapott, így az AFC Nyugati csoportját már nem nyerheti meg, ahhoz pedig, hogy bejusson a rájátszásba, innentől minden összecsapásán diadalmaskodnia kell, ráadásul részvétele a folytatásban még akkor sem biztos. A Denver ellen meglepetésre ismét a támadószekció akadt meg, pedig Philip Rivers jó formájára nagyon nagy szüksége lenne a San Diegónak. Az utolsó két fordulóban előbb San Franciscóba, majd Kansas Citybe látogat a gárda.

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2014-es szezonját?

New England Patriots   (4993)
Denver Broncos   (2457)
Green Bay Packers   (2264)
más – nem a tavaly rájátszásba jutók közül kerül ki a 2014-es idény győztese   (2184)
Seattle Seahawks   (1629)
Indianapolis Colts   (461)
San Diego Chargers   (371)
Cincinnati Bengals   (316)
Kansas City Chiefs   (263)
Carolina Panthers   (208)
Összes szavazat: 15146
Szavazás kezdete: 2014. 07. 29
 

15. (15.) Kansas City Chiefs (8–6)
Raiders felett aratott győzelmével a Kansas City hozta a kötelezőt, és továbbra is versenyben van az AFC egyik rájátszás-pozíciójáért. Alex Smith 297 passzolt yardja mellett két TD-t is kiosztott, ami egészen elképesztő, hogy ezúttal egy tight endhez és egy futóhoz kapcsolódnak ezek, így Smith továbbra sem tudott egyetlen elkapójának sem hatpontost adni. A hétvégén irány Pittsburgh, ahol ha kikap a Chiefs, akkor szinte biztosan lemarad a rájátszásról.

16. (14.) Houston Texans (7–7)

Kikapott a Houston a csoportrivális Indianapolis Colts otthonában, így szinte biztosan nem lesz ott a playoffban. Kifejezetten rossz napokon van túl a csapat, miután az első számú irányító, Ryan Fitzpatrick eltörte a lábát, a helyére beálló Tom Savage pedig térdsérülést szenvedett. Fitzpatrick ebben a szezonban már nem játszhat, de Savage szereplésére sincs sok esély, ami a maradék mérkőzéseket illeti. Vasárnap a Baltimore-t fogadja a Texans, a papírforma alapján pedig a vendég együttes a találkozó esélyese.

17. (16.) Miami Dolphins (7–7)
A Miami simán kikapott a New England ellen, így tulajdonképpen el is ment a szezon a gárda számára. Egyelőre nem tudni, hogy a klub vezetése tervezi-e Joe Philbin vezetőedző leváltását, az viszont elgondolkodtató, hogy a Dolphins évek óta a középmezőnyre elég, ami az erőviszonyokat illeti. Az együttes nem tud megújulni, a támadósor pedig hullámzó. A Pats ellen a védelem is csak egy félidőn keresztül bírta a nyomást, utána szétesett. A 16. fordulóban a Minnesotát fogadja a Dolphins, és kozmetikázhatja a mérlegét.

18. (19.) St. Louis Rams (6–8)
Habár a Rams védelme ismét zseniálisan játszott, a Cardinals ellen ezúttal ez sem volt elég. A támadógépezet csődöt mondott, és csupán két mezőnygólra futotta. Jeff Fisher vezetőedző csapata előző hetekben nyújtott produkciójával lehetséges, hogy megmentette az állását, az viszont kiderült, hogy továbbra is nagy szüksége van egy kiegyensúlyozott irányítóra a St. Louisnak. Vasárnap a Giants ellen lehet javítani.

19. (18.) Cleveland Browns (7–7)
Nem sikerült jól az újonc Johnny Manziel bemutatkozása Clevelandben: az irányítónak nyolcvan passzolt yardja mellett két eladott labdája volt TD nélkül, ez pedig minden idők egyik leggyengébb kezdése volt, ami az újonc quarterbackeket illeti. Rossz teljesítménye ellenére Manziel maradt az első csapatban, vasárnap Carolinában pedig egy gyengébb védelem ellen bizonyíthatja, hogy ő a Browns jövője.

20. (23.) New Orleans Saints (6–8)
A Saints gond nélkül legyőzte a Chicagót a hétfő esti rangadón, és sikerével átvette a vezetést az NFC Délben. Ám nem nyugodhat meg, hiszen vasárnap a Falconsszal találkozik, és amennyiben kikap, akkor minden bizonnyal a csoportgyőzelemtől is elbúcsúzhat. Nem véletlen, hogy igazi ki-ki rangadó lesz ez, amely rájátszást érhet.

A New Orleans átvette a vezetést a csoportjában – 6–8-as mérleggel... (Fotó: Action Images)


21. (20.) San Francisco 49ers (7–7)
A San Francisco a rivális Seahawkstól is kikapott, és ezzel eldőlt, hogy ebben a szezonban biztosan kihagyja a rájátszást. Colin Kaepernick és a passzjáték ismét csődöt mondott, így a védelem hiába játszott jól, ez kevésnek bizonyult a sikerhez. Az idény vége egyértelműen a vezetőedző Jim Harbaugh jövőjével kapcsolatos pletykákról szól már a csapatnál, valamint Greg Roman támadókoordinátor lehetséges menesztéséről. A védelem a maradék mérkőzéseken igen foghíjas lesz, miután Patrick Willis és NaVorro Bowman után a parádés újoncévet produkáló Chris Borland is kidőlt a linebacker sorból, és ebben a szezonban már nem is léphet pályára.

22. (23.) Carolina Panthers (5–8–1)
A Panthersnek még Cam Newton hiányában sem okozott gondot a rivális Tampa Bay legyőzése. Newton cseréje, Derek Anderson 277 yarddal és egy touchdownátadással vette ki a részét a sikerből, a Carolina sikerével bejelentkezett az NFC Déli kvartettjének első helyéért, ugyanis egyetlen meccs hátrányban van csak az éllovas New Orleansszal szemben. Vasárnap a Clevelandet fogadja a gárda, majd a záró fordulóban Atlantába látogat.

23. (24.) New York Giants (5–9)
Eli Manning három TD-passzt osztott ki a Redskins ellen, nagy kedvence, az újonc Odell Beckham Jr. pedig ismét parádézott, és 143 yardja mellett három hat pontot érő átadást is elkapott. A védelem is nagy napot zárt, hétszer is földre vitte a Washington irányítóját, a második félidőben ráadásul csak egyetlen mezőnygólt engedélyezett ellenfelének. A csapathoz közelálló források szerint a vezetőedző Tom Coughlin szinte biztosan a Giantsnél kezdi meg a következő idényt is.

24. (21.) Minnesota Vikings (6–8)
Gyenge második félidei produkciója miatt kikapott a Vikings a Lionstól. Teddy Bridgewater nem játszott rosszul, ám két labdaeladása döntőnek bizonyult. A Minnesota a zakó ellenére jó úton van ahhoz, hogy ütőképes csapata legyen, de az újonc irányítónak még sokat kell fejlődnie. Vasárnap Miamiba látogat a gárda, majd a Chicagót fogadja. Mind a két összecsapás kétesélyes, úgyhogy a Vikesnak megvan a lehetősége arra, hogy akár 8–8-as mérleggel fejezze be az alapszakaszt.

25. (22.) Atlanta Falcons (5–9)
Matt Ryan, a Falcons irányítója ezúttal is csak egyszer hibázott, ám ebből pontokat szerzett a Steelers. Rendkívül fontos összecsapást bukott el a gárda, a 16. játékhéten viszont az idény legfontosabb mérkőzésére New Orleansba látogat, és ha vereséget szenved a Saints ellen, akkor biztosan lemarad a rájátszásról. Julio Jones talán visszatérhet végre, az ő segítségére hatalmas szüksége lenne Ryannek.

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2018-as idényét?

Eredmények állása
 

26. (27.) New York Jets (3–11)
A Jets nagy nehezen megverte a Tennessee-t, ezzel a sikerrel viszont távol került az 1/1-es választási jogtól, ami a játékosbörzét illeti, az utolsó előtti játékhéten a New England ellen szinte borítékolható a vereség. Mozgalmas hónapok következnek a csapatnál, továbbra sem tudni, hogy Rex Ryan és John Idzik vezérigazgató a kirúgás sorsára jut-e. Szerintünk biztosan.

27. (26.) Chicago Bears (5–9)
A Bears ismét nagy pofonba szaladt bele, Drew Breesék ráadásul főműsoridőben kapták el Marc Tresman csapatát. Ami Trestmant illeti, a legfrissebb értesülések szerint már közölték vele, hogy megválnak tőle a szezon végén, ami nem meglepő, hiszen a Chicago siralmas teljesítményt nyújtott az egész esztendőben. Jay Cutler idényének – sőt, chicagói karrierjének is – lehet, hogy vége, miután Trestman a 16. fordulóban padoztatja, és úgy döntött, Jimmy Clausennel vág neki a Detroit elleni meccsnek.

28. (28.) Tampa Bay Buccaneers (2–12)
Újabb kiábrándító zakó a Tampa Baynél. Lovie Smith vezetőedző lassan tagadni sem tudná, hogy az 1/1-es draftcetli megszerzése a cél, ezt bizonyítja az is, hogy Gerald McCoy klasszis passzsiettető és Austin Seferian-Jenkins tight end is sérültlistára került az elmúlt napokban, pedig egyiküknek sem súlyos a sérülése. Most már csak a Green Bay, majd a New Orleans ellen kellene kikapni ahhoz, hogy Smith csapata megszerezze a legerősebb választási jogot.

29. (29.) Oakland Raiders (2–12)
A Raiders siralmasan játszott a Chiefs ellen, és ismét simán kapott ki. Az utolsó két héten már csak a draftsorrend lehet kérdéses, aztán pedig jöhet a teljes nagytakarítás Oaklandben. A hírek szerint Mark Davis tulajdonosnak ez a terve, ám azt továbbra sem tudni, hogy kit szán csapata élére vezetőedzőjének. Azt viszont már biztos, hogy nem Jon Gruden lesz az illető, ő ugyanis 2021-ig hosszabbított az ESPN sportcsatornával, így a szezon végén egyelőre még nem tér vissza az edzősködéshez.

30. (30.) Jacksonville Jaguars (2–12)
Jól játszott a Jaguars védelme a Ravens ellen, ám a támadósor ezúttal sem tudott átütően szerepelni. A sok újonc, valamint fiatal számára most már a tapasztalatszerzés az elsődleges, az irányító Blake Bortles viszont bokasérülése miatt nem biztos, hogy ott lehet a csütörtöki, Titans elleni találkozón. Ez az összecsapás tulajdonképpen két 1/1-es jelölt csapat között lesz, így a Jax számára inkább az a kérdés, hogy a jövő évi draft szempontjából a győzelem, vagy a vereség lenne-e „jövedelmezőbb".

31. (31.) Washington Redskins (3–11)
Véget ért a nem túl hosszú Colt McCoy-éra Washingtonban, nyaksérülése miatt ugyanis sérültlistára rakta őt a fővárosi gárda, amelyet így a Giants ellen ismét Robert Griffin III vezethetett. Griffin nem játszott rosszul, 236 passzolt yardja mellett egy touchdownt is szerzett, ám Jay Gruden vezetőedzőnek ennél sokkal többet kell nyújtania ahhoz, hogy hosszútávon is kezdőként számoljon vele. A 16. játékhéten a Redskins szombaton fogadja a rivális Philadelphiát.

32. (32.) Tennessee Titans (2–12)
A New York Jets ellen is kikapott a Titans, lassan pedig nem marad épkézláb irányító sem a keretben, miután Jake Locker is megsérült, és mint azóta kiderült, nem is játszhat már a szezonban. A Tennessee még „versenyben van" a legerősebb választási cetliért, úgyhogy legalább az utolsó két mérkőzésen is van miért izgulnia a csapat szurkolóinak. Új irányítóra van szükség, ez nem is kérdés.

STATISZTIKÁK
A 15. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Drew Brees (New Orleans)
–Chicago
375
A legtöbb futott yard: Jeremy Hill (Cincinnati)
–Cleveland
148
A legtöbb elkapott yard: Odell Beckham (NY Giants)
–Washington
143
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 4492 Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard: 1687 DeMarco Murray (Dallas)
A legtöbb elkapott yard: 1498
Antonio Brown (Pittsburgh)
A legtöbb szerelés: 138 Luke Kuechly (Carolina)
A legtöbb sack: 17 Justin Houston (Kansas City), Elvis Dumervil (Baltimore)
A legtöbb interception: 6
Tashaun Gipson (Cleveland), Glover Quin (Detroit)
 NFL 2014, ALAPSZAKASZ
15. FORDULÓ
2014.12.12 2.25 St. Louis Rams–Arizona Cardinals 6–12
2014.12.14 19.00 Atlanta Falcons–Pittsburgh Steelers 20–27
2014.12.14 19.00 Buffalo Bills–Green Bay Packers 21–13
2014.12.14 19.00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 0–30
2014.12.14 19.00 Baltimore Ravens–Jacksonville Jaguars 20–12
2014.12.14 19.00 Indianapolis Colts–Houston Texans 17–10
2014.12.14 19.00 Kansas City Chiefs–Oakland Raiders 31–13
2014.12.14 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins 41–13
2014.12.14 19.00 New York Giants–Washington Redskins 24–13
2014.12.14 19.00 Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers 19–17
2014.12.14 22.05 Detroit Lions–Minnesota Vikings 16–14
2014.12.14 22.05 Tennessee Titans–New York Jets 11–16
2014.12.14 22.05 San Diego Chargers–Denver Broncos 10–22
2014.12.14 22.25 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers 17–7
2014.12.15 2.30 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 27–38
2014.12.16 2.30 Chicago Bears–New Orleans Saints 15–31
       
16. FORDULÓ
2014.12.19 2.25 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans  
2014.12.20 22.30 Washington Redskins–Philadelphia Eagles  
2014.12.21 2.25 San Francisco 49ers–San Diego Chargers  
2014.12.21 19.00 Chicago Bears–Detroit Lions  
2014.12.21 19.00 Miami Dolphins–Minnesota Vikings  
2014.12.21 19.00 New Orleans Saints–Atlanta Falcons  
2014.12.21 19.00 New York Jets–New England Patriots  
2014.12.21 19.00 Pittsburgh Steelers–Kansas City Chiefs  
2014.12.21 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Green Bay Packers  
2014.12.21 19.00 Carolina Panthers–Cleveland Browns  
2014.12.21 19.00 Houston Texans–Baltimore Ravens  
2014.12.21 22.05 St. Louis Rams–New York Giants  
2014.12.21 22.25 Dallas Cowboys–Indianapolis Colts  
2014.12.21 22.25 Oakland Raiders–Buffalo Bills  
2014.12.22 2.30 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks  
2014.12.23 2.30 Cincinnati Bengals–Denver Broncos  

 

2014.01.28 01:55:36

NFL nemzetisport.hu

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga bajnokai az 1966-os szezon óta.

2017.10.26 11:16:13

NFL nemzetisport.hu

A Steelers újonc tehetsége hamar bizonyította, nem most jött le a falvédőről.

2017.10.18 15:21:48

NFL nemzetisport.hu

A bűvészfellépéseivel híressé váló Dorenbos nyílt szívműtéten esett át, amiről képeket is közölt.

2017.09.28 00:09:24

NFL BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Miért lenne ezért hibás a nemzeti himnusz?