A Colts történelmi tettét a Texans bánta

Vágólapra másolva!
2011.12.23. 05:48
null
A sérült Peyton Manning (középen) végül kiszurkolta Dan Orlovsky (balra) mérkőzést eldöntő TD-passzát <br />(Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 16. fordulójának nyitó mérkőzésén az Indianapolis Colts az utolsó percben fordítva 19–16-ra legyőzte a Houston Texanst.

 

Mindkét csapatnál igencsak gyakran változott a kezdőirányító személye az első fél évben, a hazaiaknál Peyton Manning sérülése után előbb Kerry Collins, majd Curtis Painter, végül Dan Orlovsky kapta meg a karmesteri pálcát, míg a vendégek részéről Matt Schaub után Matt Leinart is kidőlt, így az újonc T.J. Yates avanzsált első számú quarterbackké.

A két csapat ellentétes előjellel készült a találkozóra, hiszen amíg az Indianapolis az előző héten magabiztosan legyűrte a Tennessee Titanst, addig a Texans simán kikapott a Carolina Pantherstől – igaz, a „csikóknak" ez volt az első diadaluk 13 kudarc után, míg a már biztos rájátszás szereplő houstoniak így is 10–4-gyel álltak – olyanra pedig az NFL történelmében az eddigi 18 alkalomból nem akadt példa, hogy egy maximum egy győzelmet elérő együttes felülmúljon egy minimum 10 nyerőt.

A hazaiak kezdték el a találkozót, azonban mindössze egy játékig, nem egészen 10 másodpercig birtokolták a labdát, Orlovsky kezéből Brian Cushing verte ki a labdát (fumble), amelyet csapattársa, Brooks Reed kaparintott meg, míg az előző szezon futókirálya, a 158 yarddal záró Arian Foster két próbálkozásból megfutotta a szükséges 17 yardot (0–7). Alighanem kevesen gondoltak ekkor arra, hogy a vendégek a hátralévő több mint 59 percben már nem jutnak a célzónába...

Az előző szezonban 3. legtöbb, idén a második legkevesebb yardot engedő Texans-védelem nem egészen egy perccel később még egy szabálytalanság ellenére is leparancsolta a hazai támadószekciót, de ezúttal a vendég attak is gyorsan elhalt, köszönhetően Robert Mathisnek, aki Yates kezéből ütötte ki, majd szerezte meg a tojást (fumble).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Bár a Texans 36-osáról indított támadás Connor Barwin sackje után még pontot sem hozott, a rossz mezőnypozícióból induló Houston puntja után Pierre Garcon a vendégek 27-eséig vitte a disznóbőrt, az újabb kedvező helyzet végén pedig Adam Vinatieri közeli mezőnygóljával szépített az Indianapolis (3–7).

A túl oldalon végre Yates is mutatott életjeleket, Kevin Walter két elkapásával 35 yardot ugrott előre a Houston, közte pedig Foster is termelte a yardokat, míg végül Neil Rackers 44 yardról ismét egy TD-nyire növelte az előnyt (3–10).

A szünetig hátralévő puntháborúban Foster csak eljutott 76 yardig, újabb pontokat azonban ismét csak a hazaiak szereztek egy ígéretesen induló, a houstoni 14-esen véget érő támadás végén Vinatieri újabb mezőnygóljával (6–10).

A félidő hajrájában a Colts Ryan Diem két szabálytalansága (false start) ellenére szépíthetett volna, előbb azonban 9 másodperccel a vége előtt 3. és 15-re nem vállalt még egy gyors passzt, majd Vinatieri 42 yardról centikkel mellé rúgta a tojást, így a szünetre négypontos vendégelőnnyel vonultak a csapatok.

A fordulás után Yates passzaival, valamint Foster nagy vágtájával (már 115 yardnál járt ekkor) gyorsan mezőnygóltávolságba értek a vendégek, de Ben Tate (társával ellentétben) inkább a yardvesztésben „jeleskedett”, így ismét Rackersre volt szükség, ő viszont 35 yardról magabiztosan betalált (6–13).

A Texans támadásai ezt követően a félpálya környékén elakadtak, így a hazaiak rúgója előbb 47, majd 31 yardról szépített (igaz, utóbbinál az addig 71 yardot elkapó Reggie Wayne vezetésével már a houstoni 6-osnál is jártak a „csikók", egy újabb szabálytalanság azonban ezt a támadást is megakasztotta, igaz, a túl oldalon 5 büntetéssel így is előrébb jártak már – 12–13).

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                      partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A találkozó hajrájában Foster ismét megrázta magát, majd a Colts 31-esén 3. és 5-re egészen ritkán látható szerencsével a már-már interceptionnek tűnő átadás végén Chris Rucker kezéből Jacoby Jones kezébe pattant a labda, végül pedig Rackers 31 yardról lőtt a kapufák közé (12–16).

A Coltsnak volt még közel két perce, hogy megfordítsa a találkozót, és Wayne óriási elkapásával (amellyel 105 yardnál járt ekkor) valamint J.J. Watt két szabálytalansága után a 6 yardosig jutott 35 másodperccel a vége előtt. Két pontatlan passz után egy újabb, 11. vendég szabálytalanság után az 1 yardosról jöhetett a Colts, és Orlovsky Wayne-nek adott passzával a mérkőzés során először vezetett a hazai csapat (19–16) – a legjobbkor.

Ugyan még 20 másodperc volt hátra a mérkőzésből, a Texans újabb pontokat már nem tudott szerezni, így 10. indianapolisi látogatásán sem tudta megszerezni első győzelmét, a Colts pedig sorozatban második győzelmét aratta – ráadásul elsőként nyert egy korábban maximum egy sikert arató együttes egy minimum 10 győzelmes ellen.

NFL 2011, ALAPSZAKASZ
16. FORDULÓ, CSÜTÖRTÖK ESTI MÉRKŐZÉS
Indianapolis Colts–Houston Texans 19–16 (3–10, 3–0, 3–3, 10–3)
NFL 2011, ALAPSZAKASZ
16. FORDULÓ
2011.12.23 2:20 Indianapolis Colts–Houston Texans 19–16
2011.12.24 19:00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns
2011.12.24 19:00 Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers
2011.12.24 19:00 New England Patriots–Miami Dolphins
2011.12.24 19:00 Kansas City Chiefs–Oakland Raiders
2011.12.24 19:00 Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars
2011.12.24 19:00 Cincinnati Bengals–Arizona Cardinals
2011.12.24 19:00 New York Jets–New York Giants
2011.12.24 19:00 Pittsburgh Steelers–St. Louis Rams
2011.12.24 19:00 Buffalo Bills–Denver Broncos
2011.12.24 19:00 Washington Redskins–Minnesota Vikings
2011.12.24 22:05 Detroit Lions–San Diego Chargers
2011.12.24 22:15 Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles
2011.12.24 22:15 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers
2011.12.26 2:20 Green Bay Packers–Chicago Bears
2011.12.27 2:30 New Orleans Saints–Atlanta Falcons
Pedig minden olyan szépen indult a 158 yardig jutó Arian Foster vezette Texans számára (Fotó: Action Images)
Pedig minden olyan szépen indult a 158 yardig jutó Arian Foster vezette Texans számára (Fotó: Action Images)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik