A Bengals átka nem tört meg, a Packers revánsot vett

LUKÁCS DÁNIEL, B. L.LUKÁCS DÁNIEL, B. L.
Vágólapra másolva!
2013.01.06. 02:09
null
J.J. Watt végig Andy Dalton (labdával) nyomában volt (Fotók: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) rájátszásának első fordulójában az Amerikai és a Nemzeti főcsoport harmadik helyén rangsorolt csapata, az AFC Southt megnyerő Houston Texans és az NFC Northban első helyen végző Green Bay Packers is nyert, előbbi a Cincinnati Bengalst, utóbbi a Minnesota Vikingst fektette két vállra. Előbbi összecsapásnál megismétlődött a két nap híján egy évvel korábbi párharc, annál azért most szorosabb meccsen nyert a Texans, utóbbinál pedig Aaron Rodgersék visszavágtak hat nappal ezelőtti vereségükért.

 

HOUSTON TEXANS (3.)–CINCINNATI BENGALS (6.)

Az első negyedben egy-egy sikertelen előrehaladási kísérlet után a Texans támadói némiképp elkapták a fonalat, és egy futásokból valamint rövid passzokból felépített drive-val lőtávolba jutottak, így Shayne Graham 48 yardról megszerezhette a vezetést a hazaiaknak hét perc elteltével (3–0). A tavaly sérülése miatt hiányzó, így első playoff-mérkőzésén szereplő Matt Schaub (38/29, 262 yard, 1 interception) volt az egyetlen irányító, aki nem ért el futásból first downt a 2012-es alapszakaszban, úgyhogy az első negyed végén meg is mutatta, hogy azért ő is képes erre, és egy 3. és 1-es szituációnál átszuszakolta magát a labdával az egymásnak eső falak között.

A Bengals vörös zónájában nagy nehezen életben tartott támadás azonban nem sokkal később elakadt, így Graham ismét meglendíthette lábát – ezúttal 27 yard távolságból talált be (6–0). A Cincinnati támadói olyannyira nem tudtak mit kezdeni a hazai védelemmel, hogy 18 perc elteltével csak 17 yardot tudtak megtenni passzból, azt is hátrafelé, úgyhogy a védelemnek kellett aktivizálnia magát: Leon Hall mélyen a Texans térfelén csípte el Schaub James Casey felé irányzott passzát, és 21 yardról vissza is szaladt vele a Houston célterületére (6–7).

A hazaiak egy változatosan felépített támadással válaszoltak a vendégek touchdownjára, azonban a Cincinnati védelme ismét megállította őket, ezúttal négy yardnyira a gólvonaltól, így Graham 22-ről helyezhette be harmadik találatát (9–7). A Bengals támadósora –6 hat passzolt yarddal hozta le az első félidőt, vagyis a J. J. Watt vezette Texans-defense kiválóan dolgozott az első két negyedben.

Andy Dalton (30/14, 127 yard, 1 interception) terrorizálása közvetlenül a szünet után is folytatódott, ráadásul mivel Keshawn Martint letarolták a punt elkapása közben – annak ellenére, hogy jelezte, nem akar előrefutni a labdával –, a büntetésnek köszönhetően a Texans a félpályáról kontrázhatott. Innen három perc alatt már a Cinci célterületén is voltak a hazaiak Schaub passzainak és Arian Foster (140 yard, 1 TD) futásainak köszönhetően – Foster fejezte be a drive-ot egy yardról megfutva a Houston első TD-jét a meccsen (16–7). (Arian Foster végül 174 összesített yarddal fejezte be a mérkőzést, míg a Cincinnati támadói együttesen csak 207 egységet tudtak megtenni.)

Arian Foster majdnem egymaga teljesített annyi yardot, mint az egész Bengals offense
Arian Foster majdnem egymaga teljesített annyi yardot, mint az egész Bengals offense

 

Miután öt perc lepörgött a harmadik negyedből is, Andy Dalton végre elkapta a fonalat, és elsősorban egy A.J. Greennek kiosztott 45 yardos átadásnak köszönhetően mezőnygól-távolságba kalauzolta a Bengalst, ahol Josh Brown 34 yardról nem hibázott (16–10). Noha a Texans puntra kényszerült, miután a volt csapata ellen játszó Johnathan Joseph lehúzta Dalton passzát, a hazaiak az ellenfél 26 yardosáról indíthattak rohamot. A Cincinnati védelme azonban, többek között egy támadó szabálytalanságnak köszönhetően kitartott, így már a negyedik negyed elején Graham 24 yardról negyedik mezőnygólját is megszerezte (19–10).
A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu


Brown egy 47 yardos lövéssel válaszolt, miután Brandon Tate 43 yardos visszahordásának köszönhetően ugyan ígéretes helyzetből indíthatta támadását a Bengals, de a Texans 29 yardosánál megálljt parancsoltak nekik (19–13). A Cincinnati sorsa hat perccel később pecsételődött meg, amikor 4. és 11-nél nem tudtak first downt kiharcolni 36 yardnyira a Texans gólvonalától, így Schaubéknak már csak két first downra volt szükségük az óra lepörgetéséhez.

A Houston Texans egy év elteltével ismét otthon győzte le a wild card-hétvégén a Bengals együttesét, így jövő hétvégén a Gillette Stadionban léphet pályára a New England Patriots ellen az Amerikai Főcsoport elődöntőjében. A Cincinnati Bengals legutóbb 22 éve, a Houston Oilers ellen nyert mérkőzést a rájátszásban, de az idegenbeli mutatójuk is hasonlóan lehangoló: 0–6-ra állnak a playoffban vendégként, ez pedig az NFL leggyengébb mutatója.

John Kuhn két touchdownt szerzett a Vikings ellen (Fotó: Action Images)
John Kuhn két touchdownt szerzett a Vikings ellen (Fotó: Action Images)



GREEN BAY PACKERS–MINNESOTA VIKINGS

Túlzás lenne azt állítani, hogy ritkán találkoznak mostanában a felek, hat nappal ezelőtt Minnesotában csaptak össze, akkor a 199 yardot futó Adrian Peterson vezérletével nyert a Vikings, így kiharcolta a rájátszást, a Packers pedig elbukta a pihenőhetet.

Az akkor 3 TD-passzt adó Christian Ponder sérülése miatt nem tudta vállalni a játékot, helyére Joe Webbnek kellett beugrania, ez pedig még egyoldalúbbá tette a támadójátékot.

Bár a csereirányító pár megiramodásával szép károkat okozott talajon, passzai nem ültek, így az ígéretesen induló vendégtámadás végén Blair Walsh 33 yardos mezőnygóljával „csak" 3–0-s előnyre tett szert a Minnesota. A találkozó favoritja a Packers volt ugyan, de kevesen gondolták ekkor, hogy ez lesz ma az utolsó alkalom, hogy örülhetnek a Vikingek.


Két megállított támadás után DuJuan Harris nagy játékaival haladt előre a Packers, végül egy visszanézett akció végén pedig TD-nek ítélték futását (érdekesség, hogy az előző mérkőzésen is volt egy eredetileg nem TD-nek ítélt, utólag megnézett, és megadott Green Bay-pontszerzés – 7–3).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Hogy mennyire nem ment a légi támadás a vendégeknél, azt jól jelzi, hogy a második negyed eleji sack után –3-on állt nettó passzolt yardokban a Minnesota, de még a harmadik negyed derekához érve is mindössze plusz hatnál jártak a Vikingek. Eddigre pedig jócskán elhúzott már a Packers, Harris hatpontosa után Mason Crosby 20 yardos mezőnygóljával növelte előnyét a vendéglátó, majd az első félidő hajrájában John Kuhn rongyolt 3 yardról a célterületre (17–3).

Sőt, a második nagyjátékrészt kezdő hazaiak hiába torpantak meg a Minnesota 14-esén, egy védőszabálytalanság miatt újabb első lehetőséghez jutottak, Kuhn pedig ezúttal 9 yardos elkapással köszönt be – egyúttal megszerezte egyetlen TD-átadását a 274 yardig jutó Aaron Rodgers (24–3).

A negyed során Webb előbb fumble, majd interception során veszítette el a labdát, újabb pontokat azonban ezekből nem szerzett a Packers.

A hajrában a látszólag véget nem érő puntháború (mely során a Vikings még egyszer el is ejtette a tojást) végén a semmiből szerzett egy TD-t a Minnesota, Webb 50 yardos átadása teljesen üresen találta meg Michael Jenkinst. Ezzel egycsapásra 127-re ugrott már fel az irányító passzolt yardjainak száma, végül pedig az utolsó másodpercekben a biztos győzelem tudatában teljesen leeresztő Packers-védelem asszisztálása mellett csak eljutott 180-ig... Adrian Petersonra ugyan ezúttal sem lehetett panasz, brusztolt becsülettel, 99 yardot ezúttal is összekapart talajon, de egyedül kevésnek bizonyult, a Packers így végül nagyon simán, 24–10-re nyert, és bejutott a konferencia-elődöntőbe, ahol a második kiemelt San Francisco 49ershöz látogatnak Rodgersék.

NFL 2012, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2013.01.05–06.)
AFC
Houston Texans (3.)–Cincinnati Bengals (6.)
19–13
Baltimore Ravens (4.)–Indianapolis Colts (5.) 2013.01.06. 19:00
NFC
Green Bay Packers (3.)–Minnesota Vikings (6.) 24–10
Washington Redskins (4.)–Seattle Seahawks (5.) 2013.01.06. 22:30
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2013.01.12–13.)
AFC
Denver Broncos (1.)–Az AFC Wild Card-körből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat (4./5.) 2013.01.12. 22:30
New England Patriots (2.)–Houston Texans (3.) 2013.01.13. 22:30
NFC
Atlanta Falcons (1.)–Az NFC Wild Card-körből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat (4./5.) 2013.01.13. 19:00
San Francisco 49ers (2.)Green Bay Packers (3.) 2013.01.13. 2:00
KONFERENCIADÖNTŐK (2012.01.20–21.)
AFC
Az AFC konferencia-elődöntőből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat (1./2./3./4.)–Az AFC konferencia-elődöntőből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat (2./3./4./5.) 2013.01.21. 0.30
NFC
Az NFC konferencia-elődöntőből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat (1./2./3./4.)–Az NFC konferencia-elődöntőből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat (2./3./4./5.) 2013.01.20. 21.00
SUPER BOWL (XLVI), 2012.02.04.
Az AFC győztese–Az NFC győztese* 2012.02.04. 0.30
* Mercedes-Benz Superdome (New Orleans)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik