A Bears ellen is nyert, 55 éve nem rajtolt ilyen jól a Lions

Vágólapra másolva!
2011.10.11. 06:24
null
Gosder Cherilus és Jahvid Best (jobbra) az utóbbi touchdownját ünnepli (Fotó: Reuters)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 5. fordulójának hétfő esti rangadóján a Detroit Lions hazai pályán 24–13-ra legyőzte a csoportrivális Chicago Bearst. A találkozón egészen kiemelkedően sok, 26 szabálytalanság történt, amelyek miatt 198 yardot vesztettek a csapatok.

 

 

A Lions 10 év után szerepelhetett újra hétfő esti rangadón, a felfokozott lelki állapotban pályára lépő hazai fiatalok pedig szabálytalanságok sorozatával segítették a Bears támadóit, akik viszonozva ezt, négy alkalommal is gyorsabban indultak el a kelleténél.Mindez azt jelentette, hogy a két csapat az első negyedet több mint negyven percen keresztül játszotta, és összesen haladt előre 61 yardot, míg büntetésekkel 69-et szedtek össze… A negyed zárásaként az előző szezonban az év újonc védőjének választott Ndamukong Suh állította meg kétszer a hiányzó egy yardot futással abszolválni próbáló Bears running backeket saját 26 yardosán, mely után a vesztett challenge-et követően a Bears már az első játékrészben elhasználta mind a három félidei időkérését.

A második negyed elején úgy tűnt, hogy ismét hamar puntra kényszerülnek a hazaiak, 3. és 8-ra azonban érkezett a liga egyik, ha nem a legjobb elkapója, Calvin Johnson, aki egy 73 yardos elkapással ért be a célzónába. Ezzel Megatron lett a liga történetének első játékosa, aki az első 5 mérkőzésen 9 elkapott touchdownig jut (7–0).

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő              partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Az újabb, ezúttal nem a szabálytalanságoknak köszönhetően jól haladó vendég támadás végén Robbie Gould 44 yardos mezőnygóljával szépítettek a Medvék (7–3), majd az újabb rövidre zárt hazai drive után Matt Forté és Devin Hester vezetésével villámgyorsan masíroztak át a pályán. Jay Cutler 3. és 7-re nagyszerűen menekült meg a sack elől és találta meg 11 yardos passzal Hester, így már csak 9 yard hiányzott a chicagói pontszerzéshez, amely a következő játékból meg is lett, Kellen Davis elkapásával (7–10).

Bár Calvin Johnson a 3. elkapásából már 100 elkapott yardjánál tartott, Matthew Stafford kísérletét fél perccel a félidő zárása előtt a Bears védője, DJ Moore kapta el, így újabb pontszerzés már nem történt az első 30 játékpercben – amelyben a Chicago több mint kétszer annyit birtokolta a labdát (9:30 – 20:57).

A második félidő elején hosszú idő után először meg tudta állítani a detroiti védelem Fortéékat, majd Stafford Brandon Pettigrew-nak adott 18 yardos passzával visszavette a vezetést a hazai csapat (14–10). A drive során ismét fontos yardokat bukott a Bears, Brian Urlacher sisak a sisaknak szabálytalansága miatt, ez már a 9. vendég büntetés volt…

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat marad legtovább veretlen az NFL 2011-es szezonjában?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Még mindig nem jártunk ugyanakkor a 3. negyed felénél sem, amikor Forté újabb hosszú futásával már 100 yard fölé ért (111), majd Sam Hurd elkapása után már a félpályához értek a vendégek, ám előbbi elejtett egy fogható passzt, így ismét puntolni kényszerültek, a következő játékból pedig Jahvid Best futott egy 88 yardos TD-t (21–10).

Két újabb false start, egy holding és egy sack után 4. és 30-nál a saját négy yardosáról kellett puntoljon a Bears a negyedik negyed elején, a visszahordásnál bemutatott Lions-szabálytalanság miatt nem indulhattak az Oroszlánok mezőnygól-pozícióból, de így is az ellenfél térfeléről támadhattak.

Már mondani sem kell, de természetesen egy újabb büntetés, és persze a Bears védelme akadályozta meg az újabb hazai pontszerzését, majd az ellentámadásból Gould 49 yardos mezőnygóljával 4 perccel a vége előtt 21–13-ra módosult az állás.

A Medvék védelme azonban nem tudta egyből megállítani az Oroszlánokat, Best 43 yardos futása után még egy horse collar büntetést is kaptak a vendégek, majd egy újabb jó futással 1. és 6-hoz érkeztek a hazaiak. Három futással lepörgették az órát, majd Jason Hanson 31 yardról természetesen nem hibázott, gyakorlatilag eldöntve a mérkőzés kimenetelét (24–13).

A Bears ugyan még próbálkozott, de ezzel a támadófallal ezen az estén egyszerűen nem lehetett nyerni, a hazaiaknál a győzelem mellett az idei első körös Nick Fairley bemutatkozásának is örülhettek. Az Oroszlánok az ötödik forduló után is hibátlanok, ilyen jó szezonkezdésre pedig 55 éve nem volt példa a franchise történetében.

STATISZTIKÁK
AZ 5. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Eli Manning (New York Giants)
–Seattle Seahawks
420
A legtöbb futott yard: Jahvid Best (Detroit Lions) –Chicago Bears 163
A legtöbb elkapott yard: Victor Cruz (New York Giants) –Seattle Seahawks 161
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard 1874 Tom Brady (New England Patriots)
A legtöbb futott yard 519
Darren McFadden (Oakland Raiders)
A legtöbb elkapott yard 740
Wes Welker (New England Patriots)
A legtöbb szerelés 65 Pat Angerer (Indianapolis Colts)
A legtöbb sack 8.5 Jared Allen (Minnesota Vikings)
A legtöbb interception 3 nyolcan
NFL 2011, ALAPSZAKASZ
5. FORDULÓ, MNF
Detroit Lions–Chicago Bears 24–13 (0–0, 7–10, 14–0, 3–3)
5. FORDULÓ
2011.10.09. 19:00 Carolina Panthers–New Orleans Saints 27–30
2011.10.09. 19:00 Buffalo Bills–Philadelphia Eagles 31–24
2011.10.09. 19:00 Jacksonville Jaguars–Cincinnati Bengals 30–20
2011.10.09. 19:00 New York Giants–Seattle Seahawks 25–36
2011.10.09. 19:00 Pittsburgh Steelers–Tennessee Titans 38–17
2011.10.09. 19:00 Houston Texans–Oakland Raiders 20–25
2011.10.09. 19:00 Indianapolis Colts–Kansas City Chiefs 24–28
2011.10.09. 19:00 Minnesota Vikings–Arizona Cardinals 34–10
2011.10.09. 22:05 San Francisco 49ers–Tampa Bay Buccaneers 48–3
2011.10.09. 22:15 Denver Broncos–San Diego Chargers 24–29
2011.10.09. 22:15 New England Patriots–New York Jets 30–21
2011.10.10. 2:20 Atlanta Falcons–Green Bay Packers 14–25
2011.10.11. 2:30 Detroit Lions–Chicago Bears 24–13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik