NFL: 28 évesen visszavonul a korábbi Giants-elkapó, S. Smith

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.31. 11:08
Mindössze 28 évesen visszavonul a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Tampa Bay Buccaneers elkapója, Steve Smith.

Az 1985-ben született Steve Smith 2007-ben a draft második körében kelt el, s első NFL-es klubjával, a New York Giantsszel rögtön Super Bowlt nyert újoncként.

A 2009-es évben kirobbanó formában volt, de egy térdsérülés közbeszólt, s nem tudta már ugyanazt a szintet hozni. Két évvel később Smith elhagyta a New Yorkot, azóta pedig a Philadelphia Eaglesben, a St. Louis Ramsben és idén áprilistól a Tampa Bayben is szerepelt.

Mivel azonban nem tudott visszalendülni a csúcsformájába, úgy döntött, felhagy a profi sporttal.

„Nem volt könnyű meghozni a döntést, de ez volt a helyes – idézi a Tampa hivatalos közleménye Steve Smitht. Áldás, hogy imádott sportágamat űzhettem az elmúlt hat évben a lehető legmagasabb szinten. Mindig boldogan fogok visszaemlékezni a Giantsnél eltöltött évekre és a 2008-as győzelemre. Szintén köszönettel tartozom az Eaglesnek, a Ramsnek és a Bucsnak, hogy lehetőséget adtak nekem.”

Smith az első évében nem volt főszereplő, de az 42. Super Bowlon 50 elkapott yarddal kivette a részét a New England Patriots legyőzéséből. Egy szezonnal később robbant be: klubrekordot jelentő 107 elkapásával második lett a patses Wes Welker mögött a ligában, valamint összesen 1220 elkapott yardig és hét touchdownig jutott.

Ezt követően bekerült a Pro Bowl-keretbe is, de egy sérülés miatt nem léphetett pályára. Pályafutása során 245 elkapásból 2641 yardot és 12 TD-t hozott össze.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik