BL 3. játéknap: Inter - Tottenham

2375853 23758532375853 2375853
Vágólapra másolva!
2010.10.20. 19:10
Címkék
Az "A" csoport papíron harmadik, valójában legalább második legerősebb csapata érkezik a Meazzába. Az Inter egy győzelemmel kellően kidomboríthatná...

Az "A" csoport papíron harmadik, valójában legalább második legerősebb csapata érkezik a Meazzába. Az Inter egy győzelemmel kellően kidomboríthatná nagyhatalmi pozícióját egyúttal nagy lépést tehetne afelé, hogy az utolsó egy-két csoportmeccs megtekintése már ne jelentsen túlzott kardiológiai kockázatot a szurkolóknak. Ezt fogja nehezíteni, hogy a hiányzók listája továbbra is hosszú, bár úgy tűnik, Francesco Combi csapatorvos a Magyar Orvosi Kamara által még nem bejegyzett időgépes terápiát is beveti a sérültek gyógyítására, ennek köszönhetően Cambiasso eredetileg három hetesre prognosztizált sérülése két nap alatt két hétnyit gyógyult, így végül bekerülhetett akihirdetett keretbe. Hajtás után időhiány miatt ismét villámbeharangozás következik, de reméljük fog ez még jobban is menni.

Ők

A Tottenham kezdője Van der Vaart nélkül is kifejezetten izmosnak tűnik, jó pár játékost tudnék sorolni belőle, akit szívesen látnék kék-feketében. A baloldalukat például örömmel copy-paste-elném Assou-Ekkotóstul, Bale-estül. Bale leigazolásának lehetősége pletyka szintjén ugyan felröppent már, de ezt legalább öt további klub is elmondhatja magáról, beleértve a Real Madridot is. Mindenesetre bízom benne, hogy Signore Branca teszi a dolgát, ha már egyenesen a kertjébe tévedt a préda. Aztán eléggé tartok még például Lennontól is, bár amíg Chivu marad a default balbunkónk, addig azt hiszem minden beharangozóban ki fogjuk emelni az ellenfél jobboldali támadó játékosát.

Kedvelem egyébként Redknappet is, bár öltöny helyett jobban el tudnám képzelni gumicsizmában, az egyik kezében vasvillával, a másikban meg egy butykossal. Ő egyébként támadó játékot ígért mára, meg azt is mondta, hogy a három pontért jönnek. Előtte nyilván jól meghúzta azt a butykost.

Sérülésekre most inkább ne panaszkodjunk, ugyanis ebből a szempontból a londoniak sokkal kutyábbul állnak. VdV mellett, King, Dawson és Defoe is hiányozni fog a Tottenhamből, normális esetben pedig jó eséllyel mind a négyen kezdők lennének. A keretük erejét dícséri, hogy négy kulcsembert úgy tudnak helyettesíteni, hogy a kezdőjükre nézve nem érzi az ember, hogy ez B kategória lenne. Képzeljük csak el, mi történne, ha nálunk egyszer csak lesérülne Lucio, Samuel, Sneijder és Eto'o. Crouch várhatóan egyedüli ékként fog imbolyogni, ami jó hír. Tudom, hogy rúgott már egy csomó gólt meg minden de én továbbra sem hiszem el erről csávóról, hogy tényleg tud focizni. Ha mellé rakják Pavlyuchenkót is (na őt bakker, hogy kell írni magyarul?), akkor már egy kicsit ijesztőbben fognak kinézni, de erre valószínűleg csak akkor kerül sor, ha már vezetünk.

Mi

Pandev talán már bevethető lesz Biabiany helyett, ezt leszámítva ismét a hétvégi kezdő tizenegyre számítok. Mivel Chivu most sokkal nehezebb ellenfelet kap, nem lepődnék meg, ha az ő oldalára kerülne a védekezésben is használható macedón, a kis Coutinho pedig így a jobb oldalon próbálhat kitalálni valamit Maiconnal. Jó játékot várok Sztankovicstól és Sneijdertől, hiszen a Spurs ütköző sora Huddlestone-nal és Jenas-szal azért verhetőnek tűnik. Benítez a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem aggódik Maicon formája és amiatt sem, hogy a csapat túlságosan Eto'o-ra támaszkodna, kitért arra, hogy Cambiasso már játszhatna, de nem biztos, hogy fog is, és azt is megtudtuk, hogy semmilyen személyes problémája nem volt Crouch-csal a Liverpoolnál. Egy dolog biztos: asajtótájékoztatókMourinhóval ezerszer izgalmasabbak voltak.

Elvárás

Pörgős meccset és győzelmet várok, és végre olyan gólokat, amivel kapcsolatban Eto'o-n kívül más támadónk nevét is meg lehet említeni, engem ugyanis Benítezzel szemben aggaszt, hogy rajta kívül meccsek óta nincs említésre méltó teljesítmény a csatársorunkban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik