Törne el mindkét lába - a politikus beszólt Kiesslingnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.25. 14:23
null
Kiessling nem tud leállni a gólszerzéssel, a BL-ben duplázott (Fotó: Reuters)
Minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad a Hoffenheim–Bayer Leverkusen (1–2) német labdarúgó-bajnoki, amelyen a vendégek második találata fantomgól volt: Stefan Kiessling fejese után a jobb oldali léc mellett kívülről elhaladó (azaz a kapu mellé szálló) labda az oldalhálón keresztül jutott be a kapuba, ám Felix Brych játékvezető gólt ítélt. A találat nagy felháborodást váltott ki, többek között Andreas Biebricher politikus is „felszólalt” az ügyben.

Sokakat megszólaltatott már a német média a Bayer Leverkusen fantomgólja kapcsán, a találatot jegyző Stefan Kiessling mellett Rudi Völler sportigazgató és Markus Gisdol, a Hoffenheim trénere is elmondta a véleményét. Andreas Biebricher politikus sem tudta megállni szó nélkül, az egyik közösségi oldal fórumán kemény szavakkal támadott Kiesslingre.

„Mindig szurkoltam neki, hogy pályára léphessen a német válogatottban. Most azonban azt kívánom, hogy törje el mindkét lábát ez a jellemtelen ember”– írta köntörfalazás nélkül a Facebookon az amúgy Borussia Mönchengladbach-szurkoló Andreas Biebricher.

KIESSLING FANTOMGÓLJA

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa nem szimpatizál Kiesslinggel: a Bundesliga gólkirálya október 18-án közzétett egy képet a Facebookon sérült lábáról, Biebricher pedig nem túl kedvesen azt a megjegyzést fűzte hozzá: „Remélem, leesik”.

A 45 éves koblenzi politikus a Bild megkeresésére elismerte, hogy hibázott. „Sajnálom, nagy hiba volt az a poszt”.

Kiessling a Sahtar Doneck elleni hazai Bajnokok Ligája-meccsen választ adott a kritikusoknak: két gólt is szerzett a 4–0-ra végződő összecsapáson, majd elmondta, fantasztikus érzés volt a szurkolók támogatása, amiért megéri futballistának lenni.

Michel Platini, az UEFA elnöke azt nyilatkozta: a fantomgól ellenére sem szükséges bevezetni a gólbíró-technológiát.

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
23 órája

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25
Ezek is érdekelhetik