Szalai nagyszerű gólpasszt adott, negyeddöntős a Mainz

Vágólapra másolva!
2012.12.18. 21:11
null
Szalai Ádám passza után Caligiuri szerezte meg a találkozó első találatát (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Német Kupa nyolcaddöntőjében Szalai Ádám együttese, a Mainz idegenben 2–1-re legyőzte a Schalkét. A magyar támadó végigjátszott a mérkőzést, az első találat előtt ráadásul nagyszerű gólpasszt adott.

A Schalke finoman szólva sem parádés formában érkezett a mérkőzésre, hiszen a legutóbbi hat fellépéséből egyet sem tudott megnyerni, hármat viszont elvesztett – így Huub Stevens helyett Jens Keller vette át a gelsenkircheni kispadot.

Szalai Ádám már a kezdésnél pályán volt a legutóbb a Stuttgartot legyőző, a bajnokságban éppen a Schalke előtt álló Mainzban, amely már a 9. percben cserére kényszerült, Zabavnik helyére Junior Diaz állt be.

Az első félóra végén megszerezte a vezetést a vendégcsapat: egy hazai szabálytalanság után Szalai csapott le a labdára, és parádésan indította Caligiurit, aki 18 méterről, ziccerből a kapu bal oldalába tekert (0–1).

A Schalke hiába mozgósított nagy erőket, és támadott, sokáig úgy tűnt, hogy nem tudja bevenni a vendégek hálóját, aztán negyedórával a rendes játékidő vége előtt Marica nagyszerű egyéni akciója után Huntelaar talált be középről (1–1).

A hazai fölény ezt követően nem csökkent, de a 83. percben ismét a vendégek szerezték meg a vezetést, Nicolai Müller érte el a nem sokkal korábban beálló Kirchhoff indítását, és lőtt 15 méterről a jobb alsóba (1–2).

Öt perccel a rendes játékidő vége előtt Fuchs szánta el magát lövésre, távoli bombája azonban a lécen csattant, majd a túloldalon Szalai passza után les miatt érvénytelenített találatot szerzett a Mainz (határesetnek tűnt).

A véghajrában mindent egy lapra feltett a Schalke, Hildebrand gyakorlatilag többet volt az ellenfél kapuja előtt, mint a sajátjánál, de előbb Marica ziccerébe Diaz vetődött bele önfeláldozóan, majd a kapus fejesét hárította Wetklo, az eredmény így már nem változott: a Mainz 2–1-es sikerével bejutott a negyeddöntőbe.

A Bayern München Mario Gomez és Xherdan Shaqiri góljával 2–0-ra nyert az Augsburg vendégeként. A találkozó krónikájához tartozik, hogy Franck Ribéryt a 47. percben, 1–0-s vendégvezetésnél kiállította a játékvezető.

Nem túlzás állítani, hogy ég és föld a különbség a két csapat szezonja között, hiszen a Bayern München fölényesen vezeti a Bundesligát, míg az Augsburg 10 pontra van a még biztos bennmaradást jelentő 15. helytől.

A bajor derbiken ráadásul amúgy is óriási Bayern-fölény szokott mutatkozni, négy mérkőzést összesen 12–2-es gólkülönbséggel abszolvált a müncheni csapat

Így nem jelentett meglepetést, amikor a 26. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat, Ribéry beadását Gomez váltotta gólra (0–1).

Az első játékrész utolsó percében háromszor is veszélyben forgott a hazaiak kapuja, előbb Timoscsuk 28 méteres lövése vágódott a lécről a gólvonal környékére (úgy tűnt, hogy a labda bentről jött ki), majd onnan kifelé, de csak Klavanig, akiről saját kapuja irányába pattant, Manninger pedig reflexmozdulattal védett, ezután Schweinsteiger ugyan még ollózott egy kapufát, de veszélyes játék miatt ezt lefújta a játékvezető.

A második félidő elején Ribéry csúnya belépője után elszabadultak az indulatok, Ku Dzsa Csol heves reakciójára a francia arcon ütötte a dél-koreait, amiért piros lapot kapott. Finoman szólva is paprikás volt ez a pár perc, Ribéry kiállítása mellett Ku Dzsa Csol, Dante, Alaba és Timoscsuk is besárgult.

A 64. percben Schweinsteiger lövésébe repült bele Klavan megakadályozva az újabb hazai gólt, majd a túloldalon Werner bal oldali beadása után Oehrl lövését védte Neuer.

A hajrához érkezve Mandzukic ziccerénél hárított a kapus, Shaqiriénál azonban már tehetetlen volt, így a Bayern végül emberhátrányban is magabiztosan harcolta ki a továbbjutást (0–2).

Bayern-siker az Augsburg ellen

NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Kalsruhe–Freiburg 0–1
Schalke–Mainz 1–2
Augsburg–Bayern München 0–2
Kickers Offenbach–Fortuna Düsseldorf 2–0
SZERDÁN
Wolfsburg–Bayer Leverkusen 19.00
Bochum–1860 München 19.00
Dortmund–Hannover 20.30
Stuttgart–Köln 20.30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik