MONCZ ATTILA 2020.06.16 23:10 Frissítve: 2020.06.17 10:42

Sírásók helyett türelmet kaptak – Moncz Attila publicisztikája

 

A minap eljátszottam a gondolattal, mi történne a vezetőedzővel, ha Maurizio Zamparini napjainkban a Paderborn, a Norwich City vagy éppen a Kaposvár tulajdonosa lenne. A Palermo korábbi trénerfaló tulajdonosa másfél évtizedes regnálása alatt mintegy 40 szakvezetőt fogyasztott el, előfordult, hogy nyolccal (akadt köztük visszatérő is) küzdött végig egy idényt, az ő esetében nehezen tudnám elképzelni, hogy ha csapata sereghajtó, akkor ne a kispadon ülő lenne az (egyik) első számú felelős.

Ráadásul úgy, hogy a német és a magyar csapat már készülődhet a másodosztályú folytatásra, míg a „kanáriknak” kilenc forduló alatt hatpontos hátrányt kellene ledolgozniuk a megkapaszkodásért a szerdán újrainduló Premier League-ben. Daniel Farke (Norwich), Steffen Baumgart (Paderborn) és Waltner Róbert (Kaposvár – igaz, az MLSZ licencszabályzata miatt papíron Disztl László a főnök) viszont továbbra is nyugodtan dolgozhat. Úgy, hogy a négy legerősebb bajnokságból kettőben is edzőt váltott a jelenlegi listavezető, a Bundesligában a Bayern Münchennél Niko Kovacot Hansi Flick, a La Ligában a Barcelonánál Ernesto Valverdét Quique Setién követte a kispadon, míg a spanyol (amikor e sorokat írom) utolsó Espanyol kétszer, az olasz sereghajtó Brescia háromszor érezte úgy, jól jönne egy új seprű.

Az mindenképpen elmondható, hogy a tulajdonosok/ügyvezetők/sportigazgatók kevésbé tűnnek kapkodó idegbetegeknek az angol, a magyar, a német, az olasz és a spanyol klubok többségénél. Rendben, a Serie A-ban azért inkább a Zamparini-recept az üdvözítő, hiszen már 13 edzőcserén túljutott a mezőny, az előző három idényben ennél egyszer sem volt több, és ebben a tempóban még a 2011–2012-es bajnokságban elért húszas csúcs sem elképzelhetetlen. A La Liga (amelynek előző tíz idényében rendre legalább 11 alkalommal menesztettek egy-egy szakvezetőt) és a Premier League még csak hat váltásnál tart, a Bundesliga nyolcnál, de a magyar élvonal tíz cseréje is messze van az 1999–2000-es sorozat 19-es rekordjától. (Igaz, most itthon már csak négy csapat, a Ferencváros, a Mezőkövesd Zsóry, a Puskás Akadémia és a Kaposvár nem váltott edzőt, a mezőny kétharmada igen, mi több, a Debrecen, valamint a Kisvárda kétszer is.)

Az is igaz, hogy az előző évadban egyik csapat esetében sem terveztek a feljutással. A Norwich 2018 tavaszán a 14. helyen zárt a második vonalban, de cikkünk három főszereplője közül még így is a legelőkelőbb helyen állt, hiszen a Kaposvár és a Paderborn is csak akkor került fel a harmadik ligából. Már akkor a Baumgart, Franke, Waltner trió ült a kispadon. Aztán a következő bajnokságban mindhárman osztályt váltottak, csak nem abban az irányban, ami csapatuk azt megelőző idényéből következett volna. Azt nem lehet mondani, hogy bármelyikük is elveszítette volna a realitásérzékét, Waltner például így nyilatkozott az NB I küszöbén: „Ha megnéznénk a játékosok piaci értékét, biztos, hogy nem lennénk az első ötben, az infrastruktúra alapján pedig a középmezőny elejéhez tartoznánk, ennek ellenére a csapat kiharcolta az óriási lehetőséget. Ha más is belelátna a mindennapi munkánkba, még jobban értékelné a produkciónkat.”

Hatványozottan igaz lehet ez a Paderbornra, amely a 2013–2014-es évad óta napjainkig mindössze két helyezést ismer a tabellán. A másodikat és a tizennyolcadikat. Hat éve feljutott az élvonalba, majd gyorsan kiesett az első, a második és a harmadik osztályból is, kivétel nélkül a 18. pozícióból. Hogy aztán két második hellyel visszakapaszkodjon a Bundesligába, ahonnan most majd megint 18.-ként esik ki. Ha utánaszámolunk, még egy csavar van a történetében: 2017 tavaszán a harmadik ligától is búcsúzott, de az 1860 München nem kapta meg a profi licencet, helyette a Paderborn maradt bent, és a már akkor a kormányrúdnál lévő Baumgarttal elkezdte mesebeli felemelkedését. Az év májusában csaknem száz szurkoló tüntetett a városháza előtt, hogy a politikusok legalább a klub tartozásainak átütemezését engedjék meg, erre nem került sor, aztán az „oroszlánok” dicstelen bukása mégis megmentette a csapatot. (A futball-láz és az őrület arrafelé „mindennapos”, amikor 2014-ben Moritz Stoppelkamp 82.3 méterről gólt lőtt a Hannovernek, utcát neveztek el róla a stadion előtt, a Stoppelkamp-Allee éppenséggel pont 82.3 méter.)„Az intenzív osztályon feküdtünk, a sírásók már úton voltak” – emlékezett vissza azokra az időkre Martin Hornberger, a klub gazdasági igazgatója.

Baumgart is, Waltner is a harmadik ligából hozta fel az élvonalba a csapatot, ahol megőrizte arculatát, és azt gondolom, ez is oka annak, hogy senki sem kezdte ki őket. Volt-van egy filozófia, amely működik, egyikük sem lett rosszabb edző annál, mint amikor a másodosztályban vitézkedtek, és mindenhol tisztában vannak azzal, hogy ők, már elnézést, de tévedésből vannak az élvonalban. Hogy helyettük a Hamburgnak vagy a Vasasnak sokkal inkább illett volna feljutnia. De ha már nekik sikerült, akkor igyekeztek-igyekeznek kihasználni minden pillanatát. Akár gazdaságilag (a Paderborn büdzséje például 6.5 millió euróról 22 millióra nőtt, de még így is messze ez a legkevesebb), akár sportszakmailag. Sehol sem az a cél, hogy Mourinho módra betolják a buszt a kapu elé (a Norwich „csak” a második legtöbb gólt kapta, a másik kettő a legtöbbet), hanem az, hogy a saját elveiket követve futballozzanak. A labdarúgás csak így lehet a szórakoztatóipar része, hosszú távon sokkal inkább így lehetnek szimpatikusak és nyereségesek a gárdák, nem a néző­riasztó célfutballal.
„Látható, hogy nem állunk be védekezni, és nem a játék rombolása a célunk. Saját arcunk van, és meg is akarjuk tartani. Támadunk, bátran játszunk előre. Száz százalékig a saját futballunkat kell hoznunk. Ha ezt valaki nem érti meg, azzal gyakrabban el kell beszélgetnünk” – mondta hitvallásáról Baumgart. Ha ez azzal jár, hogy nyolc forduló után egy pontja lesz a csapatnak, ám legyen. De ha közben sikerül egy sportigazgatót nevelni az RB Leipzignek (Markus Krösche a feljutás után távozott, a helyére érkező Martin Przondzionót a vírus okozta leállás alatt távolították el rossz személyi döntései miatt), az átigazolási piacon pedig több mint ötmilliós pluszt tudtak összehozni (ez egy éve még szinte a komplett költségvetést jelentette!), akkor megéri. Amikor Baumgartot kinevezték, célul tűzte ki, hogy a Paderbornt visszahelyezi a német futballtérképre. Kiesés ide vagy oda, megcsinálta.

A Paderbornnak, a Norwichnak, a Kaposvárnak, de sorolhatnám tovább akár az itthoni, akár a külföldi példákat, papíron kaland egy-egy élvonalbeli idény. Ha ekképp is fogják fel, nem pedig erőn felül akarnak teljesíteni, netán az üzletszerű működéssel nem összeegyeztethető segítséget vesznek igénybe, akkor az eredmény tényleg másodlagos. Mert amit a kiesés okozta réven elbuknak, azt például a szponzorokon és a szurkolóktól származó bevételeken keresztül könnyen visszahozhatják. Sőt. Idővel simán lehet belőlük liftező csapat (mint régebben a Nürnberg vagy a Bielefeld volt), hogy aztán újabb lépcsőfokot lépve, konzekvens és korrekt gazdálkodás mellett gyökeret eresszenek a legjobbak között.

Persze most még a Lajtán túl azért sokkal több példa van erre.

2020.07.26 14:19:33

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A BL-csata közben folyik az átépítés, de Leroy Sané szerint biztosan lemarad Havertzről a Bayern.

2020.07.15 10:15:23

Német labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Hogy lett a bő tíz évvel ezelőtt még nem is létező csapat a Bundesliga egyik legjobbja? S miért frusztrálja ez mindennél jobban a riválisokat?

2020.07.10 16:26:57

Német labdarúgás TÓTH ÁDÁM

A Rangnick-koncepció segíti a Szoboszlai Dominikhez hasonló fiatal játékosok karrierépítését.

2020.07.04 19:41:19

Német labdarúgás M. G.

A favorit esélyt sem hagyott a Leverkusennek a szórakoztató, hat gólt hozó berlini fináléban.