Drukkerek a pályán a sípszó előtt, de feljutott a Düsseldorf

A Bundesliga osztályozó visszavágóján a másodosztály harmadikja, a Düsseldorf 2–2-es döntetlent játszott az élvonalban 16. helyen záró Herthával, ezzel 1997 után ismét a legmagasabb osztályban szerepelhet ősztől. Apró szépséghiba a nagy düsseldorfi ünnepben, hogy közel húsz percig állt a játék, miután a hazai szurkolók idő előtt elözönlötték a pályát.

Görögtüzek miatt is állt a játék Düsseldorfban (Fotó: Action Images)

A Fortuna Düsseldorf egyszeres német bajnok (1933), kétszeres kupagyőztes (1979, 1980), KEK-döntős (1979), de 1997 óta nem szerepelt a legmagasabb osztályban, sőt 2002-re egészen a negyedik ligáig zuhant vissza. Tíz év alatt azonban ismét eljutott az élvonalig, miután hétfő este az osztályozó visszavágóján 2–2-es döntetlent játszott otthon a Herthával, így 4–3-as összesítéssel megnyerte a párharcot.  

A Düsseldorf múlt héten, Berlinben nagy meglepetésre 2–1-re győzött, és a visszavágón már az első percben megszerezte a vezetést: Maximilian Beister a 28. másodpercben jó 25 méterről hatalmas gólt lőtt a jobb alsó sarokba.

AZ ELSŐ GÓL

 A MÁSODIK GÓL

A Hertha az első félidőben Änis Ben-Hatira fejesével egyenlíteni tudott, ám a második félidőben a tunéziai középpályást a második sárga lapja miatt kiállították, majd Raniszav Jovanovics az 59. percben ugyancsak fejjel talált a kapuba, és ezzel ismét vezetést szerzett a Düsseldorf.

Ekkor úgy tűnt, eldőlt az élvonalbeli tagság kérdése. A 85. percben azonban a Hertha az emberhátrány ellenére egyenlített Raffael góljával. Az igaz dráma azonban még csak ezután következett.

A két csapat szurkolóinál többször is elszakadt a cérna, görögtüzeket dobtak a pályára, emiatt többször is állt a játék. Wolfgang Stark játékvezető hétperces hosszabbítást jelzett, ám két perccel ennek letelte előtt elözönlötték a pályát a hazai drukkerek.

Ezután újabb, húszperces szünet következett. A drukkerek többszöri felszólításra, néhány gyeptéglával a hónuk alatt elhagyták a pályát, Stark jelezte, hogy részéről folytatódhat a meccs, de erre sokáig nem hajlottak a berliniek.     

A találkozó végül mégiscsak folytatódott mintegy másfél percig, majd miután Stark valóban lefújta a meccset, jöhettek ismét a drukkerek, és újra elkezdődött a fieszta.

Nobert Meier tehát élvonalba vezette csapatát, míg a Hertha mestere, a 73 éves Otto Rehhagel könnyen lehet, hogy ezzel a kieséssel fejezi be az egyébként nagyon sikeres edzői pályafutását. A Düsseldorf mellett a Greuther Fürth és az Eintracht Frankfurt jutott fel, míg a Hertha a Kasierslauternt és a Kölnt követte a másodosztályba.

 SZURKOLÓK A PÁLYÁN, IDŐ ELŐTT

A düsseldorfiak a két meccs alapján megérdemelten ünnepelhettek (Fotó: Action Images)

 BUNDESLIGA
OSZTÁLYOZÓ, 2. MÉRKŐZÉS
Fortuna Düsseldorf–Hertha BSC 2–2 (Beister 1., R. Jovanovics 59. ill. Ben Hatira 23., Raffael 85.)
Élvonalba jutott a Düsseldorf 4–3-as összesítéssel  

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2015.02.16 07:23:57

Német labdarúgás nemzetisport.hu

„Az új edző maga az élő Hertha-remény, de a csapata vérszegény. Szegény Dárdai!”

2015.02.14 17:31:48

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Bas Dost négy góllal lett a játéknap hőse • Megállíthatatlan a Werder, nyert a Hoffenheim és a Gladbach.

2015.02.11 14:48:54

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Anyagilag igen, de mit mondanak a számok? Összemértük a két csatár szezonját és bayernes bemutatkozását.

2015.02.14 10:44:17

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Stieberék a Bayern ellen – Guardiola kritizált • Javít-e a Real? • Nyolcaddöntő az FA-kupában.

2015.02.08 18:34:56

Német labdarúgás nemzetisport.hu

„A csatár legyen kedves ott elkezdeni a letámadást, ahol megbeszéltük, ne ott, ahol éppen eszébe jut.”

Drukkerek a pályán a sípszó előtt, de feljutott a Düsseldorf - NSO