Németország: „Használt, de jó állapotú” – a szurkolók árulják a csatárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.19. 20:45
Érdekes módját választották a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Stuttgart szurkolói az egyik játékos elküldésének.

A klub története egyik legnehezebb időszakát éli, a szurkolók pedig drasztikus változást szeretnének a keretben. Természetesen néhány játékos már jelezte, hogy nem szeretne a másodosztályba kiesett sváboknál futballozni a következő szezonban, közéjük tartozik a szerb Filip Kosztics.

A 23 éves támadó szerződése 2019. június 30-ig szól a Stuttgartnál, azonban a felkészülést csak később kezdte el a csapattal.

Ezután a szurkolók úgy döntöttek, hogy felgyorsítják a csatár távozását elősegítő folyamatot, ezért létrehoztak neki egy oldalt az egyik legnagyobb internetes aukciós oldalon, az eBay-en. A drukkerek 20 millió euróért árulják Koszticsot, akiről a megjegyzés rovatban azt is leírták, hogy „használt, de jó állapotú.”

A klubnak az újrakezdéshez biztosan szüksége lesz néhány játékos eladására, így elképzelhető, hogy Filip Kosztics – aki korábban elmondta, hogy szívesen futballozna az Interben, a Wolfsburgban vagy a Schalkéban – már más csapatnál kezdi meg a következő szezont.

Kosztics ára a transfermarkt.de szerint csak 10 millió euró.Filip Kosztics.

A 23 éves támadó szerződése 2019. június 30-ig szól a Stuttgartnál, azonban a felkészülést csak később kezdte el a csapattal.

Ezután a szurkolók úgy döntöttek, hogy felgyorsítják a csatár távozását elősegítő folyamatot, ezért létrehoztak neki egy oldalt az egyik legnagyobb internetes aukciós oldalon, az eBay-en. A drukkerek 20 millió euróért árulják Koszticsot, akiről a megjegyzés rovatban azt is leírták, hogy „használt, de jó állapotú.”

A klubnak az újrakezdéshez biztosan szüksége lesz néhány játékos eladására, így elképzelhető, hogy Filip Kosztics – aki korábban elmondta, hogy szívesen futballozna az Interben, a Wolfsburgban vagy a Schalkéban – már más csapatnál kezdi meg a következő szezont.

Kosztics ára a transfermarkt.de szerint csak 10 millió euró.

Filip Kosticsot vegyenek! (Forrás: La Gazzetta World)

Filip Kosztics adatlapja a transfermarkt.de-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik