Németország: „Elfogadhatatlan!” – Löw kitette keretéből a támadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.21. 16:47
null
Löw „elvezényelte” a válogatottól a fegyelmezetlen Krusét (Fotó: Reuters)
Joachim Löw, a világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kitette az Anglia elleni mérkőzésre készülő keretből Max Krusét, a Wolfsburg támadóját.

Löwnek a futballista „nem professzionális” viselkedéséből lett elege. A Bild a múlt héten tette közzé, hogy Kruse még októberben Berlinben – klubja engedélye nélkül – szerepelt egy pókerversenyen, amelyen 75 ezer eurót (kb. 23 millió forintot) nyert, majd azon nyomban el is vesztette a pénzt, a Wolfsburg pedig megbírságolta.

Löw ezt követően leült beszélgetni Krusével, hogy figyelmeztesse, profi hozzáállást vár a játékostól.

„Tisztáztam Max Kruséval, hogy mit várok tőle, a pályán és a pályán kívül egyaránt. Az Eb-re olyan játékosokra van szükségem, akik a futballra koncentrálnak, a mérkőzések közötti időben is” – közölte a szövetségi kapitány.

Ehhez képest a 28. születésnapját ünneplő Kruse múlt hét szombaton egy berlini éjszakai klubban összekapott a Bild egy riporterével, aki beleegyezése nélkül készített róla fotókat. Kruse elvette a tudósító telefonját és törölte róla a képeket. A kapitánynak elege lett.

„A hétvégi incidens pontosan szembement azzal, amit elvárok a játékostól. Max már megint profihoz méltatlanul viselkedett, és ezt nem tolerálom. Nagy céljaink vannak az Európa-bajnokságon, olyan játékosokra van szükségünk, akik a játékra koncentrálnak és tisztában vannak azzal, hogy példaképnek számítanak” – indokolta döntését Löw, melyről a DFB értesítette a Wolfsburg vezetőit is. A szövetségi kapitány a keretből kitett Kruse helyére nem hív meg senkit, a német válogatott 26 játékossal készül.

Németország március 26-án Anglia, 29-én Olaszország ellen játszik felkészülési mérkőzést, majd a nyári Európa-bajnokság előtt Szlovákiával (május 29.) és Magyarországgal (június 4.) is összecsap.

Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

Felkészülés: a Loki meggyőző játékkal verte meg a Maribort

Labdarúgó NB I
2026.01.19. 17:10

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11
Ezek is érdekelhetik