Bundesliga: a győri nevelés BL-indulóhoz igazolt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.24. 12:20
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Mönchengladbach a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést kötött a magyar származású Bénes Lászlóval.

A győri nevelésű, szlovák utánpótlás-válogatott középpályás az MSK Zilina mezét cseréli le a Bundesliga 4. helyén végző, így a Bajnokok Ligájában induló német gárdáéra.

A 18 éves futballista – akit az olasz La Gazzetta dello Sport szakértői nemrégiben a világ ötven legjobb U20-as játékosa közé sorolt be – ötéves szerződést kötött a Mönchengladbachhal.

„Nagyon elégedettek vagyunk, hogy Bénes László a Borussiát választotta. Hatalmas tehetség, nagyon régóta keresünk egy ilyen játékost – mondta a klub honlapján Max Eberl sportigazgató. – László ballábas futballista, aki képes a középpálya közepén és a széleken is játszani. Bár csak tizennyolc éves, már egy teljes szezon tapasztalata van felnőtt szinten, és részt vett nyolc Európa-liga-selejtezőn is, csupán tizenhét évesen. Óriási lehetőségek rejlenek benne, és nálunk teheti meg a következő lépést a karrierjében.”A győri nevelésű, szlovák utánpótlás-válogatott középpályás az MSK Zilina mezét cseréli le a Bundesliga 4. helyén végző, így a Bajnokok Ligájában induló német gárdáéra.

A 18 éves futballista – akit az olasz La Gazzetta dello Sport szakértői nemrégiben a világ ötven legjobb U20-as játékosa közé sorolt be – ötéves szerződést kötött a Mönchengladbachhal.

„Nagyon elégedettek vagyunk, hogy Bénes László a Borussiát választotta. Hatalmas tehetség, nagyon régóta keresünk egy ilyen játékost – mondta a klub honlapján Max Eberl sportigazgató. – László ballábas futballista, aki képes a középpálya közepén és a széleken is játszani. Bár csak tizennyolc éves, már egy teljes szezon tapasztalata van felnőtt szinten, és részt vett nyolc Európa-liga-selejtezőn is, csupán tizenhét évesen. Óriási lehetőségek rejlenek benne, és nálunk teheti meg a következő lépést a karrierjében.”

Legfrissebb hírek

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
3 órája

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
8 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
Tegnap, 11:59

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05
Ezek is érdekelhetik