Német Kupa: Niko Kovac a játékosai hozzáállását bírálta

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 13:48
null
Niko Kovac a rossz passzok miatt bosszankodott. (Fotó: AFP)
Csak a hajrában szerzett góllal múlta felül másodosztályú ellenfelét a Bayern München a Német Kupa nyolcaddöntőjében. A bajorok vezetőedzője kicsit sem volt elégedett a látottakkal.

Kedd este a másodosztályban is a kiesés ellen küzdő VfL Bochum otthonában lépett pályára a német rekordbajnok, sNiko Kovac csapata csak a 80. perc után szerzett két góllal tudta kiharcolni a továbbjutást. A müncheniek trénere korántsem volt elégedett a látottakkal, ám a hiba szerinte nem a taktikával, sokkal inkább játékosai hozzáállásával volt.

„Semmi sem alakult úgy, ahogyan kellett volna, egészen a hatvanadik, hetvenedik percig. Tény, hogy rengeteg passzt rontottunk el. Szerintem nem a taktikával volt a probléma, sokkal inkább a játékosaim hozzáállásával. Túl sok labdarúgónk rontott el túl sok egyszerű passzt” – mondta Kovac, akit a közelmúltban rengeteg Bayern-drukker bírált a csapat teljesítménye miatt.

„Miután Philippe Coutinho és Thomas Müller beállt, a dolgok javulni kezdtek. A végén egy kis szerencse is kellett a győzelemhez, de a Bochum nagyszerű futballt játszott” – tette hozzá a horvát mester, akit arról is megkérdeztek a meccs után, hogy szerinte melyik csapatnak van a legjobb tábora a Bundesliga mezőnyéből. Kovac az Eintracht Frankfurt drukkereit említette válaszában, amit a Bayern szurkolói később a Twitteren nehezményeztek.

A bajorok a nehézségek ellenére beverekedték magukat a Német Kupa nyolcaddöntőjébe (azaz ott vannak a legjobb 16 között), míg a Bundesligában a tabella 2. helyén állnak, egy ponttal lemaradva a listavezető Mönchengladbachtól, az utóbbi három bajnokijukból azonban csak egyet tudtak megnyerni.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Pep Guardiola a 20. BL-gólját jegyző Fodent méltatta a BVB legyőzése után

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 08:30

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Bajnokok Ligája: Párizsban szuperrangadót rendeznek

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 10:14

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Jön a bajnokok csatája Münchenben

Német labdarúgás
2025.11.01. 08:44
Ezek is érdekelhetik