Német Kupa: hatgólos őrület végén tizenegyesekkel esett ki a Dortmund

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 23:33
null
A végén továbbjutásnak örülhetett a Werder (Fotó: AFP)
A Német Kupa nyolcaddöntőjében fantasztikus mérkőzést hozott a Borussia Dortmund és a Werder Bremen összecsapása. A rendes játékidő 1–1-es eredménye után a kétszer 15 perc hosszabbításban további négy gól esett – egyenlően elosztva a csapatok között –, így végül tizenegyesek döntöttek a továbbjutásról. A „szétlövésben” Jirí Pavlenka az első két dortmundi büntetőt hárította, s miután a brémaiak nem rontottak, ők örülhettek a továbbjutásnak.

Már az 5. percben hátrányba került a semmiképpen sem tartalékos összeállításban pályára lépő Dortmund hazai pályán, a Werder Bremen Milot Rashica révén szerzett vezetést, 0–1.

A Dortmund ezek után megpróbált tempót váltani, aminek az eredménye csak az első játékrész hosszabbításában lett: Marco Reus gyönyörű szabadrúgásgóljával egyenlítettek a fekete-sárgák, 1–1.

A második félidőben a dortmundiak csapatkapitányát Paco Alcácer váltotta, ám ő sem tudott jelentős változást hozni a hazaiak játékába. A Dortmund dominálta játékrészt, viszont a nagy helyzetekre a hajráig kellett várni: Max Kruse megpattanó szabadrúgása majdnem beakadt a Bürkit és Hitzet helyettesítő Oelschlägel kapujába, ám a fiatal német kapus hatalmasat védett. A Dortmundnak is meg volt a lehetősége a győzelem megszerzésére, viszont Delaney fejese csupán a kapufát találta el, így hosszabbítás következett.

Abban pedig tovább fokozódtak az izgalmak, miután az első 15 perc utolsó percében Christian Pulisic lőtte a hálóba a labdát Alcácer körömpasszát követően, 2–1. A Werder azonban rögtön a fordulás után egyenlített: a veterán Claudio Pizarro belsőzte a kapuba a felpattanó labdát, 2–2.

Az izgalmaknak pedig még korántsem volt vége, hiszen a 113. percben újra előnybe került a BVB: egy gyors kontra végén Asraf Hakimi bukkant fel a középcsatár helyén a brémai ötös sarkánál és lőtt laposan a kapu közepébe Philipp lapos beadása után, 3–2.

Sőt, a 118. percben jött az újabb brémai egyenlítés! Egy szöglethez még a Werder kapusa, Jirí Pavlenka is előre jött, mégis Martin Harnik volt az, aki Hakimi mellől a kapu jobb oldalába fejelte a labdát, 3–3!

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

Több gól már nem esett, jöhetett a tizenegyespárbaj, amelyben Jirí Pavlenka lett a hős: Alcácer és Philipp kísérletét is kivédte, s miután a Werder játékosai egyszer sem hibáztak, így ők örülhettek a továbbjutásnak.

A TIZENEGYESPÁRBAJ


NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ

Borussia Dortmund–Werder Bremen 3–3 (Reus 45+3., Pulisic 105., Hakimi 113., ill. Rashica 5., Pizarro 108., Harnik 118.)
Továbbjutó: 11-esekkel, 4–2-vel a Werder.

MSV Duisburg (II.)–Paderborn (II.) 1–3 (Oliveira-Souza 47., ill. Tekpetey 52., Proger 60., Antwi-Adjej 75.)

KORÁBBAN
Hamburger SV (II.)–
Nürnberg 1–0 (Özcan 54.)
Heidenheim (II.)–Bayer Leverkusen 2–1 (Dovedan 47., Multhaup 72., ill. Brandt 44.)
MSV Duisburg (II.)–Paderborn (II.) 1–3 (Oliveira Souza 47., ill. Tekpetey 52., Proger 61., Antwi-Adjej 76.)

SZERDÁN JÁTSSZÁK
18.30: Holstein Kiel (II.)–Augsburg
18.30: RB Leipzig–Wolfsburg (Tv: Sport1)
20.45: Schalke 04–Fortuna Düsseldorf
20.45: Hertha BSC–Bayern München (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 13:11

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55

Együttműködés a Borussia Dortmunddal: Kelen-BVB néven folytatja a fővárosi klub

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:43

Jobe Bellingham tényleg ennyire jó? „Lampardra emlékeztet engem”

Klub-vb
2025.06.22. 17:28

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
2025.06.21. 20:01
Ezek is érdekelhetik