Német Kupa: elképesztő dráma, a Dortmund az utolsó pillanatban ment tovább

Vágólapra másolva!
2018.08.20. 23:24
null
Christian Pulisicék a saját helyzetüket nehezítették meg (Fotó: AFP)
A Német Kupa első fordulójában a Borussia Dortmund a rendes játékidőben és a hosszabbításban is az utolsó percben talált be a másodosztályú Greuther Fürth otthonában – előbbi gól életben maradást, utóbbi továbbjutást ért.

Lucien Favre együttese nagy lendülettel kezdett, sorra dolgozta ki és szórakozta el a nagy helyzeteket. Az első félidő végére a hazaiak elhitték, hogy lehet keresnivalójuk, és miután a dortmundi ziccerek a második játékrészben is kimaradtak, Sebastian Ernst a 77. percben egy ritka hazai helyzetet kihasznált.

Ahogy fogyott az idő, úgy vált egyre görcsösebbé a Borussia, de amikor már úgy tűnt, minden elveszett, a 95. percben az első dortmundi tétmérkőzését játszó Axel Witsel kiegyenlített.

A hosszabbításban volt, hogy rezgett a léc a Dortmundnak, amely azonban kivételes lélekjelenlétről tanúbizonyságot téve ismét az utolsó percekben talált be: a csereként beálló Jadon Sancho briliánsan tört be a tizenhatoson belülre, majd játszotta a labdát Marco Reushoz, aki közelről nem hibázott, a kapuba bombázta a továbbjutást érő gólt.

NÉMET KUPA
1. FORDULÓ
Greuther Fürth (II.)–Borussia Dortmund 1–2 – h. u. (Ernst 77., ill. Witsel 90+5., Reus 121.)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Eintracht Braunschweig (III.)–Hertha BSC 1–2
(Fejzullahu 81., ill. Plattenhardt 38., Ibisevic 83.)
Paderborn (II.)–Ingolstadt (II.) 2–1
(Hünemeier 34., 44., ill. Kittel 76.)
Energie Cottbus (III.)–Freiburg 2–2 tizenegyesekkel 3–5 (Marcelo Freitas 47., Viteritti 103., ill. Frantz 90+1., Petersen 99.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik