Liverpool: megvan, a Besiktas után melyik klubban köthet ki Karius

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.01. 16:06
null
Loris Karius visszatérhet Németországba (Fotó: AFP)
A Sport1 információi szerint a Hertha BSC-nél folytathatja pályafutását Loris Karius, a Liverpool német kapusa, aki jelenleg a török Besiktas kölcsönjátékosa.

 

Karius kölcsönszerződése az idény végén lejár, és többek között a The Athletic is arról számolt be, egyáltalán nem marasztalják a Besiktasnál. Csakhogy a Liverpoolnál sincs maradása, amelynél egyelőre elégedettek az Alisson, Adrián kapuspárossal.

Ezt a helyzetet használná ki a Hertha amely nyáron legalább egy, de az is lehet, hogy két új kapust igazolna keretébe. Az első csapatnál jelenleg számításba vett Rune Jarstein már 35 esztendős, míg az idény második felében ismét a kezdőcsapatba kerülő 31 éves Thomas Kraftnak lejár a szerződése, és jelen állás szerint nem hosszabbítanak a felek.

Karius szerződése 2021-ig érvényes a Liverpoolnál. Négy évvel ezelőtt 6.2 millió eurót fizettek ki érte a Mainznak.

Mindez azt is jelenti, ha minden jól megy, Kariusnak magyar kapusedzője lehet a Herthánál tevékenykedő, Jürgen Klinsmann távozásával az első keret mellé visszakerült Petry Zsolt személyében.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
14 órája

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31
Ezek is érdekelhetik