Lehmann ostobasága után mehet az edzőhöz

Vágólapra másolva!
2009.12.14. 11:23
Címkék
Külön megbeszélésre magához rendelte Christian Gross, a VfB Stuttgart vezetőedzője Jens Lehmannt, a svábok veterán kapusát. Mint arról beszámoltunk, a kapuvédő a Mainz ellen 1–0-s stuttgarti vezetésnél a 87. percben rálépett Aristide Bancé lábára, majd fellökte a látványosat eső csatárt – „jutalma” kiállítás és tizenegyes lett, a mainziak pedig pontot mentettek.
A LEHMANN–BANCÉ INCIDENS

Ha ez nem elég, a múlt héten megjegyzései miatt 40 ezer euróra megbüntetett – de a bírságot kifizetni nem akaró – Lehmann teátrális gesztusokkal provokálta a Mainz drukkereit, a meccs után pedig egy szó nélkül távozott a stadionból, összeveszett egy, őt kritizáló drukkerrel (letépte szemüvegét, majd jobb belátásra tért, és visszaadta), ezután pedig taxiba vágta magát, és elhajtott a repülőtérre.

„Teljesen felesleges volt, amit Jens tett… – értékelte kapusa buta kiállítását edzője. – Játékosként jól ismerem, de emberként kevésbé, értékelnünk kell az esetet. Neki is meg kell értenie, a csapatérdek mindenekfölött áll. Nagyon szívesen elbeszélgetnék vele arról is, hogy mit csinált a mainzi szurkolók előtt."

Franz Beckenbauer az esettel kapcsolatban azt mondta, szerinte jogtalan volt a kiállítás és a tizenegyes.

„Rálépett Bancé lábára, de ez még nem tettlegesség, szerintem egy sárga lappal meg kellett volna úsznia" – nyilatkozta szakértőként a Sky90-ben. Az biztos, hogy a mainzi csatárt is fel lehetne terjeszteni egy színészi különdíjra látványos összerogyásáért – de az is, hogy amit Lehmann művelt, teljesen felesleges volt.

Az ártatlanság szobra... (Fotó: Reuters)
Az ártatlanság szobra... (Fotó: Reuters)

 

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
43 perce

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
43 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
2 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik