Labdarúgás: Háromhetente kapok ajánlatot – Dárdai Pál

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.01.12. 22:49
null
Dárdai Pál visszatérne a Hertha utánpótlásába (Fotó: AFP)
Dárdai Pál ezúttal a Német Hírügynökségnek (DPA) adott interjút, amelyben elárulta, hogy rengeteg ajánlatot kap különböző csapatoktól, ám úgy tűnik, továbbra is hűséges a berliniekhez.

 

A múlt idény végén a Hertha BSC kispadjáról menesztett 43 éves magyar vezetőedző többször is elmondta már, hogy jelenleg nem foglalkozik a különböző megkeresésekkel, hiszen pihenőidejét tölti, és csak a családjára koncentrál. Ennek ellenére a mostani évadban a Kölnnel és a Werder Bremennel is összeboronálták már, sőt a helyét anno átvevő Ante Covic menesztésekor az első csapathoz való visszatérése is felvetődött. Dárdai Pál legutóbb a DPA-nak adott interjút a jövőjével kapcsolatban.

„Minden harmadik héten kapok egy ajánlatot. Néha felfoghatatlanul sok pénzért hívnak, de akadnak egészen korrekt megkeresések is. Örülök ezeknek, de a Herthánál vagyok. Május végén találkozom Benni Weberrel (az akadémia igazgatója – a szerk.), aztán meglátjuk, hogyan tovább” – nyilatkozta a magyar tréner, aki, úgy fest, továbbra sem szeretné elhagyni a berlinieket, sokkal inkább visszatérne dolgozni a klub utánpótlásába.

Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2025.11.10. 07:46

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
2025.11.09. 21:31

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43
Ezek is érdekelhetik