Koronavírus: bulizni ment, 100 ezer eurót fizethet a Schalke játékosa

K. T. I.K. T. I.
2020.04.05. 14:53
null
Amin Harit felelőtlenül viselkedett (Fotó: AFP)
Slamasztikába került a Schalke marokkói középpályása, Amin Harit, akit néhány nappal ezelőtt Essenben a rendőrök állítottak elő. A futballista egy baráti társasággal múlatta az időt egy helyi bárban. A szépséghiba, hogy hajnali fél kettőkor. Ráadásul úgy, hogy a Schalke nem engedélyezte számára, hogy elhagyja az otthonát, a klubnak pedig a koronavírus terjedése miatt bevezetett óvintézkedések okán legkésőbb 18 órakor be kellett volna zárnia. 

 

A Bild beszámolója szerint a helyiek hívták ki a rendőröket, miután a hely nem zárt be a korlátozásoknak megfelelően. Haritot legalább tíz másik emberrel együtt állították elő. A lap arra nem tér ki, hogy figyelmeztetéssel, esetleg bírság ellenében engedték-e útjukra őket.

Ami viszont biztos, Harit nem úszta meg olcsón az esetet. A Schalke 100 ezer eurós büntetéssel sújtotta a rendkívüli házirend megszegése miatt. Az összeg nem marad a klubnál, a hírek szerint jótékony célra fordítják. Jut belőle a helyi egészségügyi dolgozók támogatására és a Schalke-drukkerek azon csoportjának is, akik a járvány idején időseknek igyekeznek szervezett formában segíteni.

„Súlyos felelőtlenség volt, ezt neki is meg kell értenie. Elismerte, hogy hibázott” – erősítette meg a történteket Jochen Schneider, a klub sportigazgatója.

Harit a büntetés után magától is adományozott, egy marokkói alapítványnak utalt hasonló összeget a koronavírus elleni harc támogatására.

Legfrissebb hírek

Rossz hír a bosnyákoknak: kihagyhatja vb-t a korábbi debreceni és diósgyőri csatár

Foci vb 2026
6 órája

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
10 órája

A Hannover egyelőre nem tér vissza, az Elversberg története során először ott lesz a Bundesligában

Német labdarúgás
23 órája

Győzelmével osztályozós helyen zárt a Wolfsburg; Schäfer góllal és gólpasszal fejezte be a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.05.16. 17:34

„Eta miatt különösen boldog vagyok” – történelmi győzelem és felszabadultság az Union Berlinnél

Német labdarúgás
2026.05.11. 11:10

Schäferék hat nyeretlen meccs után győztek újra Mainzban

Német labdarúgás
2026.05.10. 21:40

Harry Kane kihagyott tizenegyese is belefért, a Bayern nyert Wolfsburgban

Német labdarúgás
2026.05.09. 20:30

Willi Orbán gólt fejelt, a Lipcse már biztosan bronzérmes

Német labdarúgás
2026.05.09. 17:31
Ezek is érdekelhetik