Klopp: Technológia nélkül is látni kellett volna a gólunkat!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.18. 07:45
null
Klopp csalódottan és kupa nélkül távozott a döntőről (Fotó: Reuters)
Josep Guardiola, a Német Kupa szombat esti megszerzésével duplázó Bayern München vezetőedzője még mindig a BL elődöntőjében elkövetett hibáira reflektált, míg Jürgen Klopp, a vesztes Borussia Dortmund trénere a játékvezetői egységet kritizálta, miután nem adták meg csapata szabályos találatát a rendes játékidőben.

„A szezont már jónak lehetett értékelni attól, hogy megnyertük a bajnokságot, hisz az a legfontosabb trófea. A dupla nagyon boldoggá tesz bennünket, szeretnék gratulálni a játékosaimnak! A korábbi, nekem címzett kritikák jogosságát elismerem – olyan dolgokat tettem, amelyeket nem kellett volna, a játékszervezésben, a taktikában hibákat követtem el a Real Madrid elleni mérkőzéseken. Ez benne van ilyen nagy csapatok ellen. A kritika pedig hozzátartozik ehhez a pályához” – tekintett vissza kicsit a szezonra is Pep Guardiola, akinek első bayernes évében a német rekordbajnok „csak” két trófeáját őrizte meg.

„Eltökéltek voltunk, mindenki láthatta, le a kalappal a csapat előtt! Tudom, sokan valamennyire leírtak minket. De itt vagyunk, megnyertük, megint dupláztunk és szuper volt a szezon. Megnyertük a bajnokságot, megnyertük a kupát, felállítottunk egy csomó rekordot, a BL-ben pedig bejutottunk az elődöntőbe – ez egyáltalán nem rossz!” – mondta a hangzatos nyilatkozatokkal jó barátságot ápoló Arjen Robben, aki sorsdöntő gólt szerzett a fináléban.

A vitatott jelenet: Dante kihúzza a labdát a gólvonalról. 
Vagy mögüle (Fotó: Reuters)
A vitatott jelenet: Dante kihúzza a labdát a gólvonalról. Vagy mögüle (Fotó: Reuters)

Jürgen Klopp, a Dortmund mestere természetesen szót emelt a 65. perc eseményei miatt, amikor Dante a gólvonalon túlról szedte ki Hummels fejesét.

„A végére teljesen kikészültünk, mindent kifacsartunk magunkból. Volt a mérkőzésnek egy időszaka, amikor jobban játszottunk, és gólt is elértünk, ám azt nem adták meg. Gólvonal-technológia nélkül is látni kellett volna, hogy az bent volt” – vélekedett Klopp.

Hogy a „semlegesek” is szót kapjanak, lássuk, miként látta a mérkőzést a német válogatott menedzsere, Oliver Bierhoff.

„Az előző idényben a BL-döntővel, a királykategória fináléjával ért véget a szezon, most maradt a kupadöntő. De a Bayern–Dortmund olyan párharccá fejlődött, amely immár valódi klasszikus: ha ez a két csapat játszik, az egész világ odafigyel. Gratulálok Pep Guardiolának és a Bayern-játékosoknak, az előző szezonbeli tripla után most duplázni tudtak. Két év alatt hat nagy trófeából ötöt begyűjtöttek, ez történelmi tett, tiszteletet és elismerést kíván” – értékelt.

DANTE LÁTHATÓAN A GÓLVONAL MÖGÜL HÚZZA KI A LABDÁT

A mérkőzés másnapján a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) is tudatta hivatalos álláspontját.

„Florian Meyer nem bírálta fölül az asszisztense jelzését, sem zászlóval, sem a belső kommunikációs rendszeren nem jelezték neki, hogy gól született volna” – tudatta a DFB részéről Ralf Köttker médiaigazgató, míg maga Meyer a következőképpen indokolt.

„Sem az asszisztensemnek, sem nekem nem volt tiszta, hogy a labda áthaladt-e teljes terjedelmével a gólvonalon. Nem volt tiszta bizonyítékunk, ezért úgy döntöttünk, hogy folytatódjon a játék.”

NÉMET KUPA, DÖNTŐ
Borussia Dortmund–Bayern München 0–2 (0–0, 0–0, 0–0) – h. u.

Berlin,
Olimpiai Stadion, 76 197 néző. Vezette: Meyer (német)
DORTMUND:
Weidenfeller – Piszczek, Szokratisz, Hummels, Schmelzer – Jojics (Aubameyang, 83.), Sahin – Mhitarjan (Kirch, 60.), Reus, Grosskreutz (Hofmann, 110.) – Lewandowski
BAYERN:
Neuer – Lahm (Ribéry, 31.; Pizarro, 109.), Boateng, Dante, Rafinha – Javi Martínez, Höjbjerg (Van Buyten, 102.) – Robben, Kroos, Müller – Götze
Gólszerző:
Robben (107.), Müller (123.)

Robbené a nap fejvédője díj (Fotó: Reuters)
Robbené a nap fejvédője díj (Fotó: Reuters)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik