Klasszis vetélytársat kaphat Hajnal

Vágólapra másolva!
2009.11.02. 14:28
null
Andrés D'Alessandro visszatérhet a Bundesligába (Fotó: Action Images)
Címkék
A téli átigazolási szezonban erősítésre készül a német labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund. A vesztfáliai csapat ugyanis Andrés D’Alessandrót akarja leigazolni.

Hajnal Tamás a sérüléséig alapembere volt a Dortmundnak, ám a vezetők a tervek szerint konkurenciát szeretnének mellé hozni.

A Finalsports című brazil honlap híre szerint ugyanis Andrés D’Alessandrót szeretné megszerezni a BVB. Az apró termetű argentin játékmesternek nem lenne ismeretlen a Bundesliga légköre, hiszen évekig szerepelt a Wolfsburgban, ám miután összeveszett Klaus Augenthaler vezetőedzővel, mennie kellett.

D’Alessandro 2008 nyarán került Porto Alegrébe, azóta az Internacional játékosa.

A brazil együttes a hírek szerint ötmillió euróra tartja játékosát, akiért a Dortmund mellett a Tottenham is bejelentkezett.

A Dortmund jelenleg a tizedik helyen áll a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Fucsovics és Marozsán is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
5 órája

Csak mondják a magukét – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
5 órája

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
5 órája

Az izraeli bajnoktól ötöt kapott a Vasas, gólgazdag meccset játszott a Szentlőrinc az Eszékkel

Labdarúgó NB II
6 órája

NS-köszöntés: születésnap és visszatérés

Egyéb egyéni
6 órája

Női futball Eb: legyőzték a házigazdát a hatékony norvégok

Minden más foci
6 órája

A liverpooli legenda a maiak közül leginkább Szoboszlaiban látja önmagát

Légiósok
7 órája
Ezek is érdekelhetik