Kétszer is eladta előnyét a Dortmund Frankfurtban

2012.09.25. 22:15
null
Inui (balra) is betalált a Dortmund ellen pontot szerző Frankfurtban (Fotó: Reuters)
Címkék
A német labdarúgó-bajnokság hétközi, 5. fordulójában a Bayern München 3–0-ra legyőzte a Wolfsburgot, míg a Borussia Dortmund kétszer is eladta vezetését az Eintracht Frankfurt otthonában, és végül meg kellett elégednie az egy ponttal (3–3). A Szalai Ádámot a 75. percig bevető Mainz három góllal kikapott a Schalkétól.

Öt forduló után továbbra is veretlen az Eintracht Frankfurt a Bundesligában, ezúttal a Borussia Dortmund ellen álltak fel kétszer is hátrányból. Pedig az első félidő alapján talán még a frankfurti szimpatizánsok sem bíztak igazán a pontszerzésben, ugyanis a Dortmund biztos vezetésre tett szert. Előbb a 24. percben Lukasz Piszczek két hazai játékoson megpattanó lövése kötött ki az Eintracht kapujában, majd négy perccel később Marco Reus kapufás bombája akadt be.

A hazaiak azonban nagyon bekezdtek a második félidőben, és két perc alatt egyenlítettek. Stefan Aigner pontos lövése után mintha megzavarodtak volna a vendégek, a Frankfurt pedig ezt kihasználva az 51. percben egy jobb oldali támadás végén a hosszún üresen érkező Takasi Inui fejesével egalizált.

A változatos, jó iramú mérkőzés azonban még több fordulatot is tartogatott, ugyanis pár perccel később Mario Götze elvette Andersontól a labdát, majd könyörtelenül élt a lehetőséggel. Az újabb dortmundi vezető gólnál hibázó Anderson azonban jóvá tette hibáját, és a hajrához érve fejjel ismét döntetlenre alakította a meccset. A Dortmund hiába próbálkozott a végén, újabb gól már nem esett, amit nehezen viselt Jürgen Klopp vezetőedző, ezért elküldték a kispadtól.

EINTRACHT FRANKFURT–BORUSSIA DORTMUND 3–3

A Bayern biztosan győzte le a Wolfsburgot
A Bayern biztosan győzte le a Wolfsburgot

A Bayern München még hibátlan a szezonban, miután három góllal legyőzte a Wolfsburgot. A bajorok nélkülözni kényszerültek házi gólkirályukat, Thomas Müllert, aki influenzás lett, ezért maradt le a meccsről, helyén a sérüléséből felépült Franck Ribéry játszott, míg Javi Martínez először kezdett új csapatában.

Bastian Schweinsteiger már rögtön a meccs elején betalálhatott volna, de nagy helyzetben hibázott. A gólszerzés később mégis összejött neki a 24. percben, ezután azonban sokáig nem változott az állás. A második félidőben aztán Mario Mandzukic kétszer is bevette korábbi csapata kapuját, és öt találattal vezeti a góllövőlistát. A Mandzukicot váltó Claudio Pizarro rekordot döntött, ugyanis ez volt a 337. Bundesliga-meccse, ennél többet pedig egyetlen légiós sem jegyzett korábban.

SCHWEINSTEIGER BAKIJA

BAYERN MÜNCHEN–WOLFSBURG 3–0

A Szalai Ádámot a 75. percig bevető Mainz három góllal kikapott a Schalkétól, amely jelenleg harmadik helyen áll a tabellán. Sokáig csak Jefferson Farfán tizenegyesből szerzett találata szerepelt az eredményjelzőn, a Schalke csak a hajrában tudta biztossá tenni a sikerét.

SCHALKE–MAINZ 3–0

Első élvonalbeli összecsapását vívta a két újonc (Fürth–Düsseldorf), a vendég Fortuna pedig egyedüliként továbbra sem kapott még gólt a szezonban, miután ezúttal két találattal nyerni tudott. A hazaiaknál Stieber Zoltán a kispadról nézte végig a mérkőzést. (Csak érdekességképpen említjük, amennyiben 0–0 lett volna a mérkőzés, a düsseldorfiak rekordot döntöttek volna, a Bundesligában ugyanis egy csapat sem játszott még egymás után négy gól nélküli döntetlent.)

GREUTHER FÜRTH–FORTUNA DÜSSELDORF 0–2

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 5 5 17–2 +15 15
2. Eintracht Frankfurt 5 4 1 14–7 +7 13
3. Schalke 5 3 1 1 10–5 +5 10
4. Fortuna Düsseldorf 5 2 3 4–0 +4 9
5. Borussia Dortmund 5 2 2 1 11–8 +3 8
6. Hannover 4 2 1 1 10–6 +4 7
7. Nürnberg 4 2 1 1 6–5 +1 7
8. Freiburg 4 1 2 1 6–6 0 5
9. Mönchengladbach 4 1 2 1 5–5 0 5
10. Wolfsburg 5 1 2 2 2–8 –6 5
11. Werder Bremen 4 1 1 2 7–7 0 4
12. Bayer Leverkusen 4 1 1 2 4–6 –2 4
13. Mainz 5 1 1 3 4–8 –4 4
14. Greuther Fürth 5 1 1 3 2–8 –6 4
15. Hamburg 4 1 3 5–8 –3 3
16. Hoffenheim 4 1 3 6–12 –6 3
17. VfB Stuttgart 4 2 2 3–9 –6 2
18. Augsburg 4 1 3 1–7 –6 1
Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
13 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
18 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
21 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
22 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
48 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
52 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
1 órája

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik