Hoffenheim: négy gól, kapufák – Szalait nem lehetett megállítani

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 08:01
null
Szalai Ádám (jobbról a második) négyszer volt eredményes az egymás elleni edzőmeccsen (Fotó: Hoffenheim/Facebook)
A magyar labdarúgó-válogatott keretéből kimaradó Szalai Ádám szerdán négy gólt szerzett a Hoffenheim edzőmeccsén.

 

A Bundesligában szereplő csapatból tizenkét játékos elutazott hazája nemzeti együtteséhez, négyen (Oliver Baumann, Pirmin Schwegler, Eugen Polanski, Jonathan Schmid) sérüléssel bajlódnak, míg a keret fennmaradó része egymás elleni mérkőzésen vett részt.

Az első csapat játékosait az U23-as együttes tagjaival vegyítették, így két, nagyjából hasonló játékerőt képviselő tizenegy csapott össze egymással.

Szalai Ádám a narancssárga megkülönböztető mezben futballozó csapatnak volt a tagja, és négy góllal járult hozzá az 5–4-es győzelemhez, sőt a lécet és a kapufát is eltalálta egy-egy alkalommal, tehát egyértelműen a meccs főszereplőjének bizonyult.

A német bajnokság 15. helyén álló Hoffenheim a válogatott szünetet követően, október 17-én a Wolfsburg vendégeként folytatja szereplését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik