Hertha: Többre vágytam, de erre nem számítottam – Dárdai

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2016.03.04. 07:24
null
Dárdai Pál a győzelem ellenére nem szívesen emlékszik vissza a Husztiék elleni mérkőzésre (Fotó: AFP)
Továbbra is remekül szerepel a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Dárdai Pál által irányított Hertha, amely 24 fordulót követően a Bayern München és a Borussia Dortmund mögött a harmadik helyen áll. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában elárulta, a szezon elején többről álmodott, mint a bennmaradás kiharcolása, de csapatával még semmit nem ért el. Dárdai kitért az Eintracht Frankfurt elleni szerdai bajnoki mérkőzésre is, amelyet 2–0-ra megnyert csapatával, ám a mutatott játékkal finoman fogalmazva sem volt elégedett.

 

– Gratulálunk a bennmaradáshoz!
– Köszönöm szépen – reagált boldogan Dárdai Pál a Nemzeti Sport megkeresésére. – A bajnokság rajtja előtt azt reméltem, negyven pontot összekaparunk valahogy – már most van negyvenkettő. És még van tíz meccsünk.

– Tényleg azzal a szándékkal vágtak neki a bajnokságnak, hogy csak ússzák meg a kiesést?
– Ma már bevallhatom, ennél azért többre vágytam. Arra azonban nem számítottam, hogy ilyen sikeresek leszünk. Bár… Annak ellenére, hogy a tabellán csak a Bayern és a Dortmund előz meg minket, a Német Kupában pedig elődöntősök vagyunk, konkrét sikert még nem értünk el – igaz, jó úton haladunk.

SIKERÜL SOROZATBAN HATODSZOR IS?

A Hertha a Bundesliga 25. fordulójában a középmezőnyhöz tartozó, három mérkőzés óta nyeretlen Hamburghoz látogat. Dacára annak, hogy a két csapat között a tabellán nyolc pozíció a különbség, az oddsok alapján kiegyenlítettek az esélyek, de azt nem árt tudni, hogy a berlini csapat sorozatban öt győzelemnél jár a HSV ellen, és ezeken a meccseken gólt sem kapott.

– Ha meg nem sértjük, a Frankfurt elleni mérkőzés első félidejében ez nem látszott. Akkor igencsak döcögött a játék.
– Ha legalább döcögött volna… Ezer éve nem láttam olyan rossz futballt, mint abban a negyvenöt percben, bárcsak kitörölhetném az emlékezetemből. A nívó méltatlan volt a Bundesligához. Amit tudunk, amit gyakoroltunk, abból semmi sem köszönt vissza, amit csináltunk, egyenlő volt a nullával.

– Jó, hogy nem hallottuk, hogyan beszél a csapathoz a szünetben.
– Szerintem volt, aki hallotta, mert nem suttogtam… Tisztáztunk ezt-azt, amit tudtunk, gyorsan rendbe raktunk. Ennek is az eredménye, hogy a második játékrész a miénk volt. Az én megfogalmazásom szerint munkás győzelmet arattunk, mert a fordulás után már tisztességgel megdolgoztunk a három pontért. Többet volt nálunk a labda, több párharcot nyertünk meg, többször kerültünk a Frankfurt kapuja elé. Ott pedig Mitchell Weiser és Salomon Kalou klasszisa döntött. „Mitch” parádés gólt lőtt, míg Salomon teljesítményéről mindent elárul, hogy gólpasszal és góllal járult hozzá a sikerhez. Ha már itt tartunk, illendő szólnom az erőnléti edzőkről is, mert újfent bebizonyosodott, hogy remekül végzik a munkájukat. Az utolsó húsz percet is remekül bírták a futballisták, ami javarészt a kollégáknak köszönhető. Szóval jár a gratuláció nekik is!

– Huszonnégy forduló elteltével a csapatnak is, nemde?
– Dehogynem! Egy rossz szavam sem lehet a brigádra. Van elég pontunk, a morál remek, mi több, időnként szépen is játszunk. Örömteli az is, hogy amint azt a friss példa mutatja, rossz játékkal is tudunk nyerni. Az ilyen győzelmek azért fontosak, mert erősítik a csapategységet, a labdarúgókat jó érzéssel tölti el, hogy becsülettel megizzadtak a sikerért. Csúnya, mégis szép győzelmet arattunk.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, DÁRDAI SZERINT ÖSSZEJÖHET-E A BAJNOKOK LIGÁJA- VAGY AZ EURÓPA-LIGA-INDULÁS, ILLETVE LEGROSSZABB ESETBEN HÁNYADIK HELLYEL LENNE ELÉGEDETT A BAJNOKSÁG VÉGÉN, KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT!

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 24 20 2 2 59–13 +46 62
2. Borussia Dortmund 24 18 3 3 59–25 +34 57
3. Hertha 24 12 6 6 33–24 +9 42
4. Mönchengladbach 24 12 3 9 49–40 +9 39
5. Mainz 24 12 3 9 34–30 +4 39
6. Schalke 24 11 5 8 34–31 +3 38
7. Bayer Leverkusen 24 10 5 9 33–30 +3 35
8. Wolfsburg 24 9 7 8 36–31 +5 34
9. Ingolstadt 24 8 7 9 18–25 –7 31
10. 1. FC Köln 24 7 9 8 25–30 –5 30
11. Hamburg 24 7 7 10 28–34 –6 28
12. VfB Stuttgart 24 8 4 12 35–48 –13 28
13. Augsburg 24 6 7 11 27–35 –8 25
14. Darmstadt 24 6 7 11 25–38 –13 25
15. Werder Bremen 24 6 6 12 31–47 –16 24
16. Eintracht Frankfurt 24 5 8 11 27–39 –12 23
17. Hoffenheim 24 4 9 11 25–37 –12 21
18. Hannover 24 5 2 17 21–42 –21 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik