Hertha: sérüléshullám, Dárdai aggódhat a védelem miatt

Vágólapra másolva!
2018.10.16. 17:45
null
A Hertha több védője is sérüléssel bajlódik (Fotó: AFP)
Újabb nehézségekkel kell szembenéznie Dárdai Pálnak, mivel a Hertha több labdarúgója is sérüléssel bajlódik.

 

A legnagyobb kérdőjel a védelem körül van, Niklas Stark a Mainz ellen lábfejsérülést szenvedett, azóta pedig csak könnyed edzéseken vehetett részt. Egyelőre a bal oldali védő, Karim Rekik sem egészséges, ő szintén külön készült a többiektől, Dárdai Pál pedig egyelőre nem tudta megmondani, kik állhatnak rendelkezésére a Freiburg elleni vasárnapi bajnokin.

„Starkkal óvatosan kell bánnunk, nehogy rásérüljön a lábára. Nem szeretnénk kockáztatni. A stáb úgy véli, közel van ahhoz, hogy bevethető legyen, úgyhogy elképzelhető, hogy pályára léphet a következő mérkőzésünkön. Ami Rekiket illeti, jól halad a rehabilitációja, de csak csütörtökön tudjuk megmondani, hogy készen áll-e a játékra.”

Amennyiben Stark és Rekik sem lehet ott vasárnap, az nagy nehézségeket okozna Dárdainak, a Stark mellett, középen futballozó Jordan Torunarigha ugyanis Achilles-ín-problémái miatt csak novemberben térhet vissza, így a berliniek védelme kifejezetten foghíjas lenne.

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
, VASÁRNAP
15.30:
Hertha BSC–Freiburg (Tv: Sport2)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 7 5 2 23–8 +15 17
2. RB Leipzig 7 4 2 1 16–9 +7 14
3. Mönchengladbach 7 4 2 1 15–9 +6 14
4. Werder Bremen 7 4 2 1 13–8 +5 14
5. Hertha 7 4 2 1 12–7 +5 14
6. Bayern München 7 4 1 2 12–8 +4 13
7. Eintracht Frankfurt 7 3 1 3 12–11 +1 10
8. Mainz 7 2 3 2 4–4 0 9
9. Wolfsburg 7 2 3 2 10–11 –1 9
10. Augsburg 7 2 2 3 14–13 +1 8
11. Freiburg 7 2 2 3 9–13 –4 8
12. Nürnberg 7 2 2 3 7–16 –9 8
13. Hoffenheim 7 2 1 4 11–12 –1 7
14. Bayer Leverkusen 7 2 1 4 7–13 –6 7
15. Schalke 7 2 5 5–9 –4 6
16. Hannover 7 1 2 4 8–14 –6 5
17. Fortuna Düsseldorf 7 1 2 4 5–11 –6 5
18. VfB Stuttgart 7 1 2 4 6–13 –7 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik