Hertha: retteghetnek Dárdai játékosai – jön a „nagy beszélgetés”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 09:22
null
Bad Saarow-ban közel sem lesz ilyen vidám a hangulat Michael Preetz és Dárdai Pál társaságában (Fotó: AFP)
Július 7-től 14-ig – szokás szerint – Bad Saarow-ban edzőtáborozik Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC. A nyolc nap során a kemény munka mellett személyes megbeszélésekre is sor kerül a magyar szakember, Michael Preetz sportigazgató és néhány játékos között.

 

A hatszemközti beszélgetések során Dárdai és Preetz őszintén elmondják, hogy számolnak-e az illetővel, avagy sem, így a játékosok ennek tudatában dönthetnek a jövőjükről. Intő jel lehet néhány berlini számára Alexander Baumjohann esete: Dárdai tavaly nyáron megmondta a német középpályásnak, hogy nem számít rá, Baumjohann mégis maradt – egyetlen bajnokin sem lépett pályára a szezonban...

„Nem tagadom, néha elég kemény vagyok, de mindig őszinte – a hazugságból semmi jó nem sül ki. Mindig a csapat sikerét helyezem előtérbe, csak az lebeg a szemem előtt” – mondta Dárdai Pál a témával kapcsolatban.

És hogy kik lehetnek veszélyben? A Bild szerint a japán Haragucsi Genki, a svájci Valentin Stocker és a német Julian Schieber lehetnek rajta a „halállistán”. Előbbit már korábban is bírálta a magyar szakember, így szinte biztosra vehető a távozása. Bár Stocker esetében Dárdai arról beszélt áprilisban, nem szeretné, hogy játékosa távozzon, a Bild amondó, megfelelő ajánlat esetén nem állnának a 28 esztendős középpályás útjába.

Ami a harmadik nevet illeti, Schieber folyamatosan térdsérüléssel küzd, túl van két műtéten, jelenleg is a rehabilitációját tölti. A mögöttünk hagyott szezonban 18 bajnokin csak három gólt szerzett, és Davie Selke érkezése sem javítja az esélyeit – ráadásul Vedad Ibisevic és Salomon Kalou is a posztriválisok sorát erősíti.

Egy biztos: az edzőtábor végén nem mindenki távozik boldogan Bad Saarow-ból...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik