Hertha: Magamba kell néznem, mindent jól teszek-e – Dárdai

Vágólapra másolva!
2017.12.12. 09:57
Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő Hertha BSC vezetőedzője nem kertelt: kötelező győzelmet vár csapatától a gárda szerda esti, Hannover elleni bajnokiján.

Mint ismert, a Hertha vasárnap 1–1-es döntetlent játszott az Augsburggal úgy, hogy a berliniek a 91. percben mentettek pontot. Ezzel Dárdai Pál együttesének 18 pontja van – ez mindössze három ponttal több, mint a kieső helyen álló Mainz eddigi termése.a Hertha vasárnap 1–1-es döntetlent játszott az Augsburggal úgy, hogy a berliniek a 91. percben mentettek pontot. Ezzel Dárdai Pál együttesének 18 pontja van – ez mindössze három ponttal több, mint a kieső helyen álló Mainz eddigi termése.

A magyar szakember tudja, hogy rendkívül kiélezett a kiesés elkerüléséért zajló harc.

„Kötelező a győzelem a Hannover ellen! Mindenki látja a tabellát, nagyon szoros lesz. Most van az, hogyha nem nyerünk, olyan helyzetbe kerülünk, amit senki sem szeretne – állapította meg Dárdai. – Nem álomvilágban élek. Az Augsburg ellen szerencsénk volt, pont úgy, ahogy az előző idényben is akadt néhányszor mázlink, amikor nyertünk. Ebben a kiírásban viszont balszerencsések vagyunk, most pedig 18 pontunk van. Úgy tűnik, hiányzik valami a csapatból. Talán túl hosszú volt ez az év, elfáradtunk.”

„A szerdai mérkőzésre meg kell találnunk azokat a változtatásokat, amik javítanak a csapaton. Néhány játékosnál nem látom a megfelelő hozzáállást, a küzdőszellemről, az akaratról van szó.”

Dárdai Pál hétfőn összeült a segítőivel – a tréner stábja úgy véli, az alakulat rendben van erőnlétileg.

„Nem hiszem, hogy itt a lábakkal lenne gond, a fejekben vannak bajok. Több futballista is panaszkodott egyébként, hogy mentálisan kimerült. Beszélnem kell mindenkivel, aztán együtt rájövünk, pontosan mi folyik itt. Ezt együtt kell megoldanunk. Magamba is kell néznem, önvizsgálatot kell tartanom, hogy mindent megfelelően teszek-e.”

DECEMBER 13., SZERDA

NÉMET BUNDESLIGA
16. FORDULÓ
20.30: Hertha BSC–Hannover 96

EMLÉKEZTETŐÜL
15. FORDULÓ

Augsburg–Hertha BSC 1–1 (Caiuby 74., ill. Kalou 91.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 15 11 2 2 35–11 +24 35
2. RB Leipzig 15 8 3 4 24–21 +3 27
3. Schalke 15 7 5 3 23–17 +6 26
4. Mönchengladbach 15 7 4 4 24–26 –2 25
5. Bayer Leverkusen 15 6 6 3 29–19 +10 24
6. Hoffenheim 15 6 5 4 25–20 +5 23
7. Augsburg 15 6 5 4 22–17 +5 23
8. Borussia Dortmund 15 6 4 5 35–23 +12 22
9. Eintracht Frankfurt 15 6 4 5 16–15 +1 22
10. Hannover 15 6 4 5 19–19 0 22
11. Wolfsburg 15 3 9 3 20–19 +1 18
12. Hertha 15 4 6 5 20–22 –2 18
13. VfB Stuttgart 15 5 2 8 13–19 –6 17
14. Mainz 15 4 4 7 17–24 –7 16
15. Hamburg 15 4 3 8 13–20 –7 15
16. Freiburg 15 3 6 6 13–28 –15 15
17. Werder Bremen 15 3 5 7 11–17 –6 14
18. 1. FC Köln 15 3 12 9–31 –22 3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik