HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2017.11.09 11:50 Frissítve: 2017.11.09 12:06

Hertha: főhet Dárdai feje, hetekre kidőlt a „kedvence”

Alaposan meggyűlik a baja a sérülésekkel a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Herthának.

 

Dárdai Pálnak főhet a feje, a válogatott mérkőzések miatti szünetben ugyanúgy újabb és újabb problémák vetődnek fel – mint megírtuk, a Wolfsburg ellen megsérült Niklas Stark, emellett Mitchell Weisernek a csípője fáj, ami miatt nem készülhet társaival.

Starkról a magyar tréner rendkívül elismerően nyilatkozott néhány napja, a védőt ezután a német média kikiáltotta a szakember „új kedvencének”.

A legújabb a „sorban" Valentin Stocker, aki a jelenlegi szezonban eddig mindössze három bajnokin léphetett pályára, most pedig úgy tűnik, hogy játékpercei egyelőre nem nőnek, a svájci válogatott középpályásnak ugyanis a térdével akadtak gondok.

„Mindig is ott akart lenni a pályán, de most elérkeztünk oda, hogy alaposan ki kell vizsgálni, aztán többet tudunk majd mondani” – mondta el Dárdai Stockerrel kapcsolatban.

A magyar vezetőedző Stark esetében viszont konkrétumokkal tudott szolgálni – a védőnek mintegy három hetet kell kihagynia.

„Ahhoz, hogy teljesen felépüljön, körülbelül ennyi időre lesz szükség.”

 

2019.01.18 09:36:37

Német labdarúgás BABJÁK BENCE

A 82-szeres német válogatott védőnek a neveltetés segített abban, hogy hétköznapi ember maradjon.

2019.01.12 22:24:19

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK. Érkezett már egy rekordvétel szélső a bajorokhoz, a kis Hazard és két új Sancho csatlakozhat mellé.

2019.01.10 18:38:13

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Szalai Ádáméktól távozik a svájci labdarúgó, a stuttgartiak nagy örömére viszi magával a kedvesét is.

2019.01.08 00:17:29

Német labdarúgás SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Jellemző kórképe a mai labdarúgásnak.

2019.01.06 23:28:30

Német labdarúgás nemzetisport.hu