Hertha: Dárdai Pál fia bekerült a Gladbach elleni keretbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 11:01
null
Ifjabb Dárdai Pál először készülhet tétmérkőzésre a felnőttcsapattal (Fotó: bz-berlin.de)
Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője kihirdette utazó keretét a Borussia Mönchengladbach elleni bajnokira. A 18 játékos közé bekerült a magyar szakember legnagyobb fia, Palkó is, aki először készülhet tétmérkőzésre a felnőttcsapattal.

 

Bár ifjabb Dárdai Pál korábban már többször is együtt készülhetett a felnőttcsapattal, tétmeccsen még sohasem került be a keretbe ezt megelőzően. A 18. életévét hamarosan betöltő Palkó hivatalosan az U19-es csapathoz tartozik, amelyben 17 mérkőzésen két gólt szerzett, valamint kiosztott egy gólpasszt a most zajló szezonban. A negyedosztályban (Regionalliga) szereplő Hertha II-ben két bajnokin jutott szóhoz – mindkét meccsen márciusban –, és rögtön debütálása alkalmával megszerezte első gólját Torghelle Sándor korábbi csapata, a Carl Zeiss Jena ellen (2–2). Jó teljesítményére édesapja is felfigyelt, így a sok sérülésnek is köszönhetően a magyar szakember legnagyobb fia ott lesz a ma esti, Mönchengladbach elleni bajnokin, amelyet valószínűleg a kispadon kezd.

A többnyire szélsőként játszó ifjabb Dárdainak már német és magyar útlevele is van, így csak rajta (és persze a szövetségi kapitányokon) múlik, hogy melyik válogatottat választja.

Az utazó keret



NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
27. FORDULÓ

20.00: Augsburg–Ingolstadt
20.00: Darmstadt–Bayer Leverkusen
20.00: Mainz–RB Leipzig (Tv: Eurosport2)
20.00: Borussia Mönchengladbach–Hertha – élőben az NSO-n!
20.00: Wolfsburg–Freiburg
KORÁBBAN
Borussia Dortmund–Hamburg 3–0 (G. Castro 13., Kagava 81., Aubameyang 93.)
Hoffenheim–Bayern München 1–0 (Kramaric 21.)
Köln–Eintracht Frankfurt 1–0 (Jojics 53.)
Werder Bremen–Schalke 04 3–0 (Gebre Selassie 24., M. Kruse 76. – 11-esből, Eggestein 80.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 27 20 5 2 67–14 +53 65
2. RB Leipzig 26 16 4 6 47–28 +19 52
3. Hoffenheim 27 13 12 2 50–26 +24 51
4. Borussia Dortmund 27 14 8 5 58–28 +30 50
5. 1. FC Köln 27 10 10 7 39–31 +8 40
6. Hertha 26 12 4 10 35–33 +2 40
7. Eintracht Frankfurt 27 10 7 10 26–28 –2 37
8. Werder Bremen 27 10 5 12 42–46 –4 35
9. Freiburg 26 10 5 11 34–47 –13 35
10. Schalke 27 9 7 11 33–31 +2 34
11. Mönchengladbach 26 9 6 11 30–34 –4 33
12. Bayer Leverkusen 26 9 5 12 40–43 –3 32
13. Wolfsburg 26 8 6 12 26–37 –11 30
14. Hamburg 27 8 6 13 26–50 –24 30
15. Mainz 26 8 5 13 34–43 –9 29
16. Augsburg 26 7 8 11 24–40 –16 29
17. Ingolstadt 26 6 4 16 25–43 –18 22
18. Darmstadt 26 4 3 19 17–51 –34 15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik