Hertha: „Dárdai lelket adott a csapatnak” - a siker titka

Vágólapra másolva!
2015.03.01. 07:59
null
Dárdai lelkesít (Fotó: BZ/DPA)
A Hertha elefántcsontparti csatára, a győztes gólt szerző Salomon Kalou Dárdai Pált is méltatta a berliniek Augsburg elleni 1–0-s sikerét követően.

Mint ismeretes, a Hertha szombaton 407 perc után lőtt ismét gólt hazai pályán, és Salomon Kalou 88. percben szerzett találata három pontot ért az Augsburg ellen.

Az elefántcsontparti csatár az 1–0-s siker után kiemelte, hogy Dárdai új lendületet adott a csapatnak, személye lelkesítően hat az együttesre.

„Voltak helyzeteim, amelyek kimaradtak, de tudtam, hogy lesz még lehetőségem. Az új tréner új lelket adott a csapatnak" – fogalmazott Kalou.

„Meg vagyok győződve róla, hogy csak háromszor ért labdába a meccsen, ám a lényeg, hogy betalált. Ő egy művész, boldog vagyok" – nyilatkozta a csatár találata kapcsán Dárdai.

„MAXIMÁLIS FENYÍTÉS”
A Berliner Zeitung beszámolója szerint Dárdai Pál nem megfelelő edzésmunkája miatt száműzte a lelátóra az Augsburg elleni bajnokin a csapat (korábban általa) egyik legjobbnak nevezett játékosát, a brazil Ronnyt. A BZ maximális fenyítésnek nevezi azt, ahogy a magyar tréner fellépett a 28 éves légióssal szemben. Részleteket itt olvashat!

„A szünetben mondtam a srácaimnak, hogy maradjanak egységesek, fegyelmezettek, és akkor meglesz a gól is – idézi Dárdai Pál mérkőzés utáni rövid értékelését a Bundesliga hivatalos honlapja. – Ezzel a sikerrel egy kis levegőhöz jutottunk. Az Olimpiai Stadion gyepszőnyege rossz volt, ezért úgy döntöttünk, hogy az ellenfélre bízzuk a kezdeményezést."

Markus Weinzierl, az Augsburg trénere szerint a két csapat igazi 0–0-s meccset vívott egymással, és bosszantó, hogy a hajrában elkövetett védelmi hibával megpecsételték saját sorsukat, ugyanakkor mentséget is talált a vereségre.

„A katasztrofális pálya lehetetlenné tette, hogy helyzeteket alakítsunk ki" – kifogásolt Weinzierl.

Salomon Kalou gólja

EZT ÍRTÁK A NÉMET LAPOK
A tekintélyes Kicker elismerően ír Dárdai Pál csapat-összeállításáról, egyúttal emlékeztet rá, hogy agresszív, párharcokat erőltető együttest ígért a kinevezésekor, és ezt az ígéretét be is tartja a magyar szakember. A mértékadó sport1.de kiemeli, hogy elődjével, Jos Luhukayjal ellentétben Dárdai bizalmat szavaz Salomon Kalounak, aki szombaton ezt fontos góllal hálálta meg. A portál a Hertha ragyogóan megszervezett és fegyelmezett védekezését kulcsfontosságúnak nevezi. A Die Welt értékelése szerint Dárdai együttese összeszedett volt védekezésben, amit a technikai tudást tekintve jelentős fölényben lévő Augsburg lenullázása tökéletesen visszaad, Kalou hajrában szerzett góljával pedig levegőhöz jutottak a berliniek.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
23. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

Hertha BSC–Augsburg 10 (S. Kalou 88.)
Borussia Dortmund–Schalke 04 30 (Aubameyang 78., Mhitarjan 79., Reus 86.)
Bayer Leverkusen–Freiburg 10 (Rolfes 33.)
Hoffenheim–Mainz 05 20 (Volland 55., Polanski 76.)
Hannover 96–Stuttgart 11 (Stindl 70., ill. Gentner 52.)
Eintracht Frankfurt–Hamburg 21 (A. Meier 12., 54. – az elsőt 11-esből, ill. Stieber 45+2.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 23 18 4 1 63–10 +53 58
2. Wolfsburg 22 14 5 3 48–24 +24 47
3. Mönchengladbach 22 10 7 5 29–18 +11 37
4. Bayer Leverkusen 23 9 9 5 37–29 +8 36
5. Schalke 23 10 5 8 32–27 +5 35
6. Augsburg 23 11 2 10 32–30 +2 35
7. Hoffenheim 23 9 6 8 36–35 +1 33
8. Eintracht Frankfurt 23 8 7 8 42–45 –3 31
9. Werder Bremen 22 8 6 8 36–44 –8 30
10. Borussia Dortmund 23 8 4 11 31–31 0 28
11. Hannover 23 7 6 10 26–34 –8 27
12. Mainz 23 5 10 8 30–33 –3 25
13. 1. FC Köln 23 6 7 10 21–29 –8 25
14. Hertha 23 7 3 13 28–42 –14 24
15. Hamburg 23 6 6 11 16–33 –17 24
16. Paderborn 22 5 8 9 23–41 –18 23
17. Freiburg 23 4 10 9 24–32 –8 22
18. VfB Stuttgart 23 4 7 12 24–41 –17 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik