Hatodszor is kikapott idegenben a Hertha

2009.10.30. 22:49
Címkék
A sereghajtó Hertha az izomsérülés miatt hiányzó Dárdai Pál nélkül szenvedett 2–0-s vereséget a Dortmund otthonában a Bundesliga 11. fordulójában. A győztes csapatban a nemrég bokaműtéten átesett Hajnal Tamás természetesen szintén nem lépett pályára.

 

A dortmundiak bűvölték jobban a labdát (Fotó: Reuters)
A dortmundiak bűvölték jobban a labdát (Fotó: Reuters)

Az izomsérüléssel bajlódó Dárdai Pál nélkül állt fel a Hertha, amelynek égető szüksége lett volna a bajnoki pontokra – amelyekből eddig csak négyet gyűjtött be –, ám újabb kudarc lett a dortmundi kirándulás vége.

A Dortmundnak már a 17. percben kényszerű cserét kellett végrehajtania Dede sérülése miatt, ám a sárga-feketék így is domináltak az első félidőben. Gólt azonban nem lőttek, meghagyták ezt a második játékrészben.

Egyórányi játék után Gojko Kacsar szabálytalankodott a tizenhatoson belül Patrick Owomoyeláal szemben – bár a vendégek ezt nem így látták –, a megítélt büntetőt pedig Nuri Sahin váltotta gólra.

A berliniek hátrányban sem kezdtek el sokkal jobban játszani, ennek ellenére az utolsó percig esélyük volt a pontszerzésre. A mérkőzés végül a 91. percben dőlt el, amikor az argentin – de a paraguayi válogatottal kacérkodó – Luca Barrios levett egy labdát, majd a léc alá bombázott.

A Hertha idénybeli hatodik idegenbeli mérkőzését is elbukta, bár a bennmaradást jelentő helyektől így is csak négy pontra van.

 
1. Bayer Leverkusen 10 6 4 - 19-6 +13  22
2. Hamburg 10 6 4 - 23-11 +12  22
3. Werder Bremen 10 6 3 1 20-7 +13  21
4. Schalke 10 6 2 2 16-9 +7  20
5. Bayern München 10 5 3 2 17-9 +8  18
6. Hoffenheim 10 5 2 3 18-9 +9  17
7. Wolfsburg 10 5 2 3 18-16 +2  17
8. Mainz 10 5 2 3 15-14 +1  17
9. Borussia Dortmund 11 4 4 3 12-14 -2  16
10. Eintracht Frankfurt 10 3 4 3 11-13 -2  13
11. Hannover 10 3 3 4 13-12 +1  12
12. Freiburg 10 3 1 6 14-22 -8  10
13. 1. FC Köln 10 2 3 5 6-10 -4  9
14. VfB Stuttgart 10 2 2 6 10-15 -5  8
15. Mönchengladbach 10 2 2 6 10-18 -8  8
16. Nürnberg 10 2 2 6 7-15 -8  8
17. Bochum 10 2 2 6 10-21 -11  8
18. Hertha 11 1 1 9 7-25 -18  4
Legfrissebb hírek

Döntő legben kaptunk ki a norvégoktól, nincs meg a továbbjutás a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
9 perce

Kanadában is megnyitották a világbajnokságot – galéria

Foci vb 2026
13 perce

A bosnyák szurkolók is készen állnak

Foci vb 2026
29 perce

A McLaren visszatért az élre – megszorongathatja a Mercedest Spanyolországban?

F1
30 perce

Vízumproblémák miatt kihagyja az első fordulót a ghánaiak sztárja

Foci vb 2026
43 perce

Dzeko nélkül kezdenek a bosnyákok, Davies is csak a kispadon a társházigazdánál – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
52 perce

„Nem láttatok mostanában játszani?” – Cristiano Ronaldo úgy véli, tökéletes állapotban érkezett a világbajnokságra

Foci vb 2026
56 perce

Így fest a BMO Field, jöhet a megnyitó!

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik