Gyász: elhunyt a világbajnok balszélső, Hans Schäfer

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.07. 13:06
null
Hans Schäfer 39 válogatott mérkőzésen 15 gólt szerzett (Fotó: AFP)
Két héttel a 90. születésnapja után meghalt Hans Schäfer, az 1954-es világbajnok nyugatnémet válogatott balszélsője.

 

Schäfer 1927. október 19-én született Köln-Zollstockban, s az 1. FC Köln csapatát 1948 és 1965 között erősítette, 394 mérkőzésen 254 gólt szerzett. 1962-ben és 1964-ben német bajnok lett – utóbbi alkalommal már a Bundesliga keretében –, 1963-ban pedig 35 évesen az év játékosának választották.

„Az egész FC család mélyen gyászol, gondolatban Hans Schäfer hozzátartozóival vagyunk. A klub történetének egyik legnagyobb alakját veszítettük el. Világbajnokként és az egyesület legnagyobb ikonjaként Hans Schäfer halhatatlan” – fogalmazott Werner Spinner klubelnök.

HansSchafer
HansSchafer

A válogatottban 1952. november 9-én góllal mutatkozott be Svájc ellen, összesen 39 meccsen játszott és 15 gólt ért el. Tagja volt az NSZK 1954-es világbajnok együttesének, amely a döntőben 0–2-ről fordítva nyert 3–2-re az Aranycsapat ellen. Ezt Németországban azóta is „berni csodaként” emlegetik.

„Nem történt csoda, és mi nem vagyunk hősök. Egyszerűen jó futballisták voltunk, akik jól tudtak együttműködni. Benne volt a tudásunk és a szerencse is” – mondta néhány éve erről a legendás balszélső, aki – amíg egészsége engedte, egészen a közelmúltig – rendszeresen kijárt a kölni mérkőzésekre.

1954-ben négy gólig jutott, majd szerepelt még az 1958-as és az 1962-es vb-n is. 1957 és 1962 között összesen 16-szor viselhette a csapatkapitányi karszalagot.

2017. november 7-én kedden családja, felesége és két lánya körében otthon hunyt el.

Az 1954-ben aranyérmes csapatból már csak egy játékos, a 85 éves Horst Eckel él. „Nagyon szomorú vagyok, pár héttel ezelőtt még telefonon beszéltünk a 90. születésnapja alkalmából Hans barátommal, és úgy tűnt, hogy jól van” - mondta Eckel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik