Gulácsi Péter: A futballban minden játékos megkapja az esélyt

– Létezik még szabadnap az életében?
– Az biztos, hogy amíg a kisfiam, Dominik nem volt ennyire mozgékony, egyszerűbben teltek a napok – felelte lapunknak németországi otthonában a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójának másnapján Gulácsi Péter, az RB Leipzig és a magyar válogatott kapusa. – A Bajnokok Ligája-meccs előtt kicsit fáradtabbnak éreztem magam, ezért írtam a feleségemnek, Diának, hogy hétfő este muszáj kint aludnom az edzőközpontban. Olyan éjszakára volt szükségem, amelyen kialudhatom magam, de cserébe a szabadnapokon főállású apa vagyok. Minden percét imádom a kisfiammal töltött időnek, de nyilván csak kipihenten állhatok csúcsformában a gólvonal elé.

– A Tottenham elleni győzelem után mikor jött álom a szemére?
– Nagyjából hajnali négy körül – és reggel hétkor már fent voltam. Későn játszunk, az erős fényhatások után idő kell az idegrendszernek, mire megnyugszik, de inkább maga a továbbjutás élménye pörgetett még órákkal a lefújás után is. Maga a mérkőzés elég egyértelmű volt, a második félidőben nem diktáltunk nagy tempót, szó sem volt utolsó percig kiélezett meccsről.

– Reális, hogy négy-nullás összesítéssel búcsúztatták a tavalyi döntőst?
– A két mérkőzése alapján igen. Londonban benne volt a meccsben a Tottenham gólja, de ott is előttünk adódott több lehetőség, kedden pedig nem volt kérdés, melyik a jobb csapat. Nem alakítottunk ki nyolc-tíz ziccert, de végig irányítottunk.

– Ha választhatna, az Atalantának vagy a Real Madrid–Manchester City párharc továbbjutójának örülne-e a negyeddöntőben?
– Csak annyi a kérésem, hogy ne német együttest kapjunk.

– Mire lehet képes az RB Leipzig a mostani idényben?
– A Bayern München elleni idegenbeli meccsből és a Tottenham elleni párharcból kiindulva az elődöntőbe is bejuthatunk, és a bajnoki címért is versenyben lehetünk. Ugyanakkor a Bundesligában sajnos a téli szünet óta eddig hullámzóbb teljesítményt nyújtottunk.

– A futball mellett a koronavírus is megkerülhetetlen téma. Az RB Leipzigtől milyen instrukciókat kaptak a hétköznapokra?
– Nem mondták, hogy ne találkozzunk senkivel, de nyilván mindent meg kell tenni a megelőzésért. Nem fogunk kezet senkivel, megtartjuk a távolságot a beszélgetőpartnerünkkel – és a többi szokásos óvintézkedés.

– A labdarúgásra visszatérve, a kedden készült egyik fényképünkön éppen a szomorkodó José Mourinhóval sétálnak el egymás mellett. A portugál edzőzseni tíz évvel ezelőtt nyerte meg a Bajnokok Ligáját az Interrel. Emlékszik még, ön hol járt akkor a karrierjében?
– Akkor még Liverpoolban álmodoztam a Bajnokok Ligája-részvételről. Később már akkor libabőrös lettem, amikor a Salzburg kapusaként a sorozat selejtezőjében hallgattuk a BL-himnuszt. Az első csoportkörös szereplés különleges volt, most pedig arról beszélünk, hogy teljesen megérdemelten jutottunk a nyolc közé. A csoportkör után néhányan megjegyezték, könnyű négyesbe kerültünk, de a tavalyi döntős kiejtése után senki sem mondhatja, hogy a kedvező sorsolásnak köszönhetően jutottunk idáig. Tudom, hogy kulcsjátékosok hiányoztak a Tottenhamtől, de ha megnézzük a két csapat kedd esti kezdő tizenegyének összértékét, több mint százmillió euróval még így is az angolok „vezettek.”

– Nyilván minden magyar focista kisgyerek arról álmodozik, hogy egyszer majd a Bajnokok Ligájában menetel a csapatával. A sok álmodozó közül végül ez miért éppen önnek sikerült?
– Egyfelől mindent, amit a pályafutásom során tettem, tudatosan tettem, de nyilván tehetségre és szerencsére is szükségem volt. Azt vallom, hogy a futballban minden játékos megkapja az esélyt. Egyetlen klub sem igazol azért futballistát a csapatába, hogy ne adjon neki bizonyítási lehetőséget. Ami igazán nehéz, az egyfelől az esély felismerése, másfelől élni a lehetőséggel. Megeshet, nincs lehetőség második nekifutásra. Ehhez tudatosság és profizmus kell, valamint ismerni kell a labdarúgás világát.

– Mire gondol?
– Arra, hogy a futball bizonyos mértékig egyéni sportág, mindenki a saját karrierjét építgeti. Egyetlen labdarúgó sem képes kiemelkedő teljesítményt nyújtani a társai nélkül, de a keddihez hasonló sikert akkor élvezhetjük igazán, ha a pályán vagyunk részesei a győzelemnek, és a teljesítményünkkel hozzáteszünk a csapatéhoz. Mindent alá kell rendelni a lehető legjobb teljesítménynek, ebből a szempontból szerencsés vagyok, mert itthon nem jelent gondot, ha hétfő délután bemegyek az edzőközpontba, és csak kedd hajnalban megyek haza a családomhoz. Ezen a szinten már apróságokon múlik a futball és időnként a karrier is: egy-egy döntésen, vagy azon, mennyire vagy friss fejben. Egy meccs, egy félidő, egy edzésteljesítmény, egy arckifejezés – mind megváltoztathatja a labdarúgó pályafutását.

– Ha már az esélyt említette: másként alakul a karrierje, ha azon a bajnoki meccsen a lázas betegsége ellenére nem vállalja a védést?
– Talán igen. Négy évvel ezelőtt még a másodosztályban szerepelt a Leipzig, amikor az első kapusnak számító Fabio Coltorti sérülése miatt lehetőséget kaptam a kezdőcsapatban. A svájci kapus aztán éppen akkor épült fel, amikor a bajnoki előtti este belázasodtam. Két választásom volt: vagy beállok a kapuba harminckilenc fokos lázzal, vagy elveszítem a helyemet. Az esetleges doppingellenőrzés miatt nem szedhettem be akármilyen gyógyszert, ezért a meccs előtti este a feleségemmel minden népi gyógymódot kipróbáltunk, annyi fokhagymás gyömbért ittam, mint senki más. Nem sok mindenre emlékszem a kilencven percből, de ott voltam a pályán, nyertünk, és megőriztem a helyem a kapuban. Talán most nem üldögélnénk itt, ha akkor másképp döntök. Mindenesetre az a termosz, amelyből a meccs napján még szürcsöltem a teát, a mai napig ott van az edzőközpontban kialakított szobámban, hogy emlékeztessen arra, milyen áldozatokkal jár a futball.

– Őriz más emléktárgyat is?
– A Svájc elleni vb-selejtezőn viselt mezemet. Azon a meccsen öt-kettőre kikaptunk, karrierem legrosszabb találkozója volt, az első és a negyedik gólnál is hatalmasat hibáztam. Attól a naptól fogva az a dressz ott van a hálószobámban, jól látható helyen. Rengeteget tanultam abból a mérkőzésből, sok apró hibát követtem el a találkozó előtti héten, ami ilyen teljesítményhez vezetett. Véletlenek nincsenek az életben, a kérdés, hogy tanulunk-e a hasonló élményből, vagy csak besöpörjük a szőnyeg alá és azt mondjuk: balszerencsém volt, elcsúsztam. A mez mindig emlékeztet az alázatra, arra, hogy keményen kell dolgozni a sikerekért.

– A Bundesliga topcsapatában véd, BL-negyeddöntőre készül, otthon felesége és kisfia várja. Mondhatjuk, hogy minden tökéletes az életben?
– Közel áll a tökéleteshez, de ebben a rohanó világban kevés olyan pillanat akad, amikor megállhatunk és kívülről végignézhetünk az életünkön. Mindig újabb célokat látok magam előtt, mert szerdán már senkit sem érdekelt, hogy továbbjutottunk a BL-ben, már a Freiburg elleni bajnoki van terítéken. Dia szokta mondani, jó lenne, ha időnként a jelenben is élnék kicsit, nem mindig három lépéssel előre járnék. Ettől függetlenül nagyon boldogok vagyunk, Domi születése óta megváltozott az életünk. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy így alakult az életünk, de sokat teszünk a boldogságunkért, mert semmit sem kaptunk ajándékba.

– Mit tehetnek a harmónia megőrzéséért?
– A labdarúgásban minden harmadik-negyedik napon bizonyítani kell, a múltból nem lehet megélni, csak a mából. Ez határozza meg az életünket, mert ha a futballban minden rendben, itthon is nyugalom van. Kiegyensúlyozott szülőknek tartom magunkat, de a futball nagy hatással van az életünkre. A nyáron töltöm be a harmincadik életévemet, és a hétköznapokban mindent alárendelünk annak, hogy a következő hat-hét évet a legmagasabb szinten védhessem végig, és ennek köszönhetően a magánéletbeli egyensúly is megmaradjon.

– Kisfia, Dominik két, terhesség alatt elveszített kisbaba után érkezett meg. A múltbéli sebeket nem akarom feltépni, inkább az érdekelne, miből merítettek erőt a nehéz pillanatokban?
– Ahogy említettem, évek óta mentáltrénerrel dolgozom, ő Diának is sokat segített. A párom a legutolsó részletekig utánajárt annak, min kell változtatnia ahhoz, hogy családot alapíthassunk, és ezt meg is valósította. Amiben tudtam, segítettem neki, de igazából a fejébe vette, hogy sikerül, és végigjárta az utat. Egyébként amikor az esküvőnk után arról beszélgettünk, hogyan képzeljük el az első gyermekünk születését, éppen így gondoltuk: akkor érkezzen, amikor már megteremtettük a boldog gyerekkorhoz szükséges stabilitást az életünkben. Ez pontosan így történt.