Götze hazatért, a Dortmund a végén összeomlott a Bayern ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.23. 18:25
null
Neuer remeklése is kellett a müncheniek dortmundi győzelméhez (Fotó: Reuters)
A német labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szuperrangadóján a Bayern München 3–0-ra legyőzte a Borussia Dortmundot.

A Borussiával 2010 februárja óta először eshetett volna meg az a csúfság, hogy sorozatban három találkozón szenved vereséget, sőt 2009 után fordulhatott volna elő ismét, hogy egymás utáni két hazai meccsen „ajándékozza el" a három pontot (két és fél hete az Arsenaltól kapott ki otthon a BL-ben).

A Bayern hat bajnoki óta volt nyeretlen volt a BVB ellen, ennél hosszabb negatív szériát csak a Werder Bremen ellen produkált 1988 és 1993 (12 mérkőzés), illetve 2000 és 2004 (8 mérkőzés) között, és bár a vendégek voltak az esélyesebbek, a Dortmund kezdte jobban a találkozót.

A harmadik percben Lewandowski, pár perccel később Reus szerezhette volna meg együttesének a vezetést, de elsősorban a nagyszerűen védő Neuernek köszönhetően az állás 0–0 maradt az első félidő végére.

A dortmundiak nem túlságosan örültek a hazatérő Götzének (Fotó: Reuters)
A dortmundiak nem túlságosan örültek a hazatérő Götzének (Fotó: Reuters)

A fordulás után aztán hatalmas füttyszó kíséretében érkezett a nyáron a Dortmundtól igazolt, a fekete-sárgák drukkerei által nem túlságosan kedvelt Götze, és szinte azonnal gólt is szerzett. A támadó a 67. percben 14 méterre a kaputól, középen kapta labdát, majd nagyszerű mozdulattal, külsővel a jobb alsóba csavart. Bár a gól után nem ünnepelt, ez nem sok vigaszt nyújtott a hazaiaknak. 0–1

A Bayern vezető találata után Lewandowski révén még több lehetősége akadt a Dortmundnak, de az újabb gólt mégis a bajorok szerezték. A 86. percben Robben elment a bal szélen, és 12 méterre a kaputól a védőjét és a kapust, Weidenfellert is átemelte. 0–2

Két percre rá Müller megadta a kegyelemdöfést a Dortmundnak. A bajorok csatára Lahmtól kapta vissza a tizenegyespontnál a labdát, majd nagyon higgadtan a jobb alsóba passzolt. 0–3

A Bayern München 3–0-ra legyőzte a Borussia Dormundot, így már négy ponttal vezeti a tabellát a második Bayer Leverkusen előtt, Jürgen Klopp együttese pedig visszacsúszott a harmadik helyre.

BUNDESLIGA
13. FORDULÓ
Dortmund–Bayern München 0–3
(Götze 67., Robben 86., Th. Müller 88.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 13 11 2 30–7 +23 35
2. Bayer Leverkusen 13 10 1 2 28–14 +14 31
3. Borussia Dortmund 13 9 1 3 32–14 +18 28
4. Mönchengladbach 13 8 1 4 30–16 +14 25
5. Wolfsburg 13 7 1 5 19–15 +4 22
6. Schalke 13 6 3 4 26–26 0 21
7. Hertha 13 5 3 5 20–17 +3 18
8. VfB Stuttgart 13 4 4 5 24–23 +1 16
9. Mainz 12 5 1 6 17–23 –6 16
10. Augsburg 13 5 1 7 15–23 –8 16
11. Werder Bremen 12 4 3 5 13–20 –7 15
12. Hannover 12 4 2 6 14–19 –5 14
13. Hoffenheim 13 3 4 6 28–30 –2 13
14. Hamburg 12 3 3 6 26–29 –3 12
15. Eintracht Frankfurt 13 2 5 6 17–24 –7 11
16. Freiburg 13 2 5 6 14–24 –10 11
17. Nürnberg 13 8 5 13–26 –13 8
18. Braunschweig 13 2 2 9 8–24 –16 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik