Felkészülés: a Dortmund gólgazdag meccsen verte meg a Poolt

T. D.T. D.
2019.07.20. 09:49
null
Paco Alcácer (középen) szerezte a Dortmund első gólját (Fotó: AFP)
A német élvonal (Bundesliga) mögöttünk hagyott idényében második helyen végző Borussia Dortmund felkészülési mérkőzésen 3–2-re legyőzte a Bajnokok Ligája legutóbbi kiírásának győztesét, a Liverpoolt.


A felek az Egyesült Államokban, egészen pontosan az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem 77 ezres stadionjában, 40 ezer néző előtt találkoztak magyar idő szerint szombat hajnalban.

A német csapat a Hitz – Piszczek, Toprak, Hummels, Guerreiro – Sancho, Weigl, Götze, Reyna, Brandt – Alcácer összeállításban, míg az európai klubfutball trónján ülő alakulat a Mignolet – Clyne, Matip, Gomez, Larouci – Oxlade-Chamberlain, Fabinho, Milner – Wilson, Origi, Kent csapattal kezdett. Még nem a legerősebb tizenegy állt fel tehát a kezdéshez, a Borussia kilencet, a Pool tízet cserélt a félidőben – az angoloknál többek között Jordan Henderson, Virgil van Dijk és Georginio Wijnaldum is pályára léphetett.

Szintén érdemes megjegyezni: Jürgen Klopp korábbi csapata ellen meccselhetett, hiszen 2008 és 2015 között a Dortmund vezetőedzője volt, mielőtt négy éve Angliába költözött volna.

A mérkőzésen három perc elteltével, némi kavarodás után megszerezte a vezetést a Dortmund Paco Alcácer góljával, a 35. percben Harry Wilson egyenlített egy remek átadás és egy átlépés után. A szünetig nem is változott az állás, viszont a német csapat a második félidőben 5 percen belül két gólt szerzett Thomas Delaney és Jacob Bruun Larsen révén. A „vörösök” erejéből már csak szépítésre futotta a végén: a Wilson kiharcolta tizenegyest Rhian Brewster értékesítette.

A mérkőzés összefoglalója



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Liverpool–Borussia Dortmund 2–3

Legfrissebb hírek

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
3 órája

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

A BVB centeréért csatázik a Galata és a Trabzonspor – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.24. 19:37

A magyar női kosárválogatott másodszorra már nyert a németek ellen

Kosárlabda
2026.08.23. 20:41

A Bayern München parázs meccsen nyerte meg a német Szuperkupát a BVB-vel szemben

Német labdarúgás
2026.08.22. 22:27

Harry Kane csak egy félidőnyi játékot vállal a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.08.22. 14:02

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

Felkészülés: a Bayern München legyőzte a Heidenheimet, de újra aggódhat Musialáért

Német labdarúgás
2026.08.18. 20:00