Dortmund: már nem Bosz a vezetőedző, vasárnap bejelentik – sajtóhír

2017.12.09. 21:54
null
Peter Bosz: ennyi volt? (Fotó: AFP)
A Sport Bild információja szerint kirúgták Peter Boszt a Borussia Dortmund vezetőedzői posztjáról. A lap úgy tudja, hogy a német labdarúgó-bajnokságban szereplő klub vasárnap hivatalosan is bejelenti a holland szakember távozását.



A Borussia Dortmund óriási problémákkal küzd, hiszen sorozatban nyolc meccs óta nyeretlen a Bundesligában, noha a szezon elején még nagy előnnyel az élen állt – a 7. forduló után öt pont fórja volt a Bayern München előtt. Azóta mindössze három pontot szerzett. Peter Bosz csapata a Bajnokok Ligájában sem jeleskedett, hiszen győzelem nélkül esett ki csoportkör után, s az Európa-ligában folytathatja.

Ha a Bild értesülése igaznak bizonyul, akkor a kiesés ellen harcoló Werder Brementől elszenvedett szombati vereség jelenti az utolsó, végzetes pofont.

Peter Boszt idén június elején nevezték ki. Az Ajaxtól érkezett 5 millió euró fejében – ez minden idők legdrágább kivásárlása volt a vezetőedzők tekintetében a német liga történetében.

 

Legfrissebb hírek

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
14 órája

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Schäfer András újra Münchenben

Német labdarúgás
2026.09.18. 09:38