Csak az MU szélmalomharca volt? Lejárt a határidő Sancho-ügyben

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.08.10. 19:50
null
Sancho és a hétfő reggeli munkakezdés (Fotó: AFP)
A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A második hetet szokásainknak megfelelően Angliában kezdtük, a Manchester Cityvel, majd következett Milánó „ördögi” fele, hogy elérkezzünk a napfényes Monacón át Dortmundba.

A BORUSSIA DORTMUNDOT szavaztuk meg szerény rovatunkban a tél transzfergyőztesének, miután elnyerte a topcsapatok sora által csábított Erling Haalandot, húszmillió euróért, és a nagy Mino Raiolának adott potom 12 millió eurós ügynöki díjért. Haaland évi nyolcmilliót keres az ausztriai egymillió után, de ezt le is dolgozta a támadó a 18 meccsen szerzett 16 góljával és 3 gólpasszával, átlagosan 68 perc alatt hoz egy kanadai pontot a konyhára. Ami aggodalomra ad okot, az a 75 millió eurós kivásárlási ár, ráadásul a ravasz Raiola és a játékos édesapja, a brit Roy Keane-fanklub alapítója, Alf-Inge Haaland először csak ötvenmilliót akart a szerződésbe foglalni. Egyik sem bomba üzlet, főleg ha hozzátesszük Haaland tízmillió eurós aláírási pénzét...

Bizony, nem lehet eléggé előrelátó egy sportigazgató sem, az anno 7.84 millió euróért megszerzett Jadon Sancho játékjoga most 120 millió eurót ér, de mivel csak húszéves, a reális vételára valahol 150 millió euró magasságában hegyel. Ehhez képest alkalmi a Manchester Unitedtől Michael Zorc sportigazgató által kért 120 millió eurós ár, de ugyebár ehhez jönnek az egyéb költségek, így is lenne 150 millió euró a vége, minimum. A Zorc-féle akciós ár hétfő reggelig élt, angol források szerint a United az utolsó ajánlata szerint három év alatt fizetne összesen százmillió eurót, húszat pedig bizonyos feltételek teljesülése esetén.

A dortmundi vezetők megtanulták már, ha valaki tényleg menni akar tőlük egy gazdagabb csapathoz, akkor azt a játékost hat lóval sem lehet visszatartani. Sancho fizetése sajtóhírek szerint Manchesterben a mostani évi hétmillió euróról tizenötmillióra nőne (a Bild szerint egyenesen húszmillióra; a fizetések mindig bruttóban értendők, a fele ebből körülbelül a nettó, tehát ami megérkezik a bankszámlára), Zorcék pedig rájöttek a létező legegyszerűbb megoldásra: készek megduplázni a szélső fizetését. A 120 milliós vételár annak fényében különösen soványka, amiről sokan elfeledkeznek: Sancho következő vételárának 15 százaléka a korábbi klubé, a Manchester Cityé! Ez bizony mínusz 18 millió a németeknek...

A transzfer szálait egyébként Marco Lichtsteiner szövögeti, Stephan testvére, ő ütötte nyélbe anno Pierre-Emerick Aubameyang és Ousmane Dembélé eladását is.


Tehetséget kiszúrni és gondozni tudni kell, a 21 esztendős francia védőt, Dan-Axel Zagadout három éve ingyen happolták el a PSG-től, most a játékjoga 32 millió eurót ér... Sanchót a sajtóhírek szerint Memphis Depayjal, a lille-i Jonathan Ikonével (ők legalább félszáz millió eurós mulatságok), a brémai Milot Rashicával vagy a stuttgarti Nicolás Gonzálezzel pótolnák (az ő megszerzésük feleennyiből megúszható), de nekik lenne helyük a keretben akkor is, ha maradna az angol üstökös.

A legolcsóbb megoldás a Sassuolo volt francia korosztályos, már elefántcsontparti felnőttválogatott szellője, Jérémie Boga lenne, húszmillió körül, tokkal-vonóval. Kivéve, ha érvényesíti rá a Chelsea a körülbelül húszmilliós visszavételi opcióját...

Ami biztos: távozott a nyáron a 31 éves védő, Ömer Toprak, kollégája, Leonardo Balerdi saját kérésére kölcsönbe az Olympique Marseille-hez került, az U21-es válogatott védelmi szakember, Dzenis Burnic a Heidenheimnél folytatja. Az egykori zseniígérettel, a még mindig csupán 28 esztendős Mario Götzével nem hosszabbítottak, és így járt a legutóbbi olimpián szereplő cserekapus, Eric Oelschlägel is. A legfurcsább kétségkívül André Schürrle esete: négy éve harmincmillió euróért vették a Wolfsburgtól, és nincs még harmincéves a világbajnok támadó, aki a brazíliai vb-döntő egyetlen gólja előtt a gólpasszt adta – egy bizonyos Mario Götzének.

Schürrle a Fulhamben és a Szpartak Moszkvában is megfordult kölcsönben, összesen 1.4 millió euróért, a Dortmundban 51 fellépésén 18 kanadai pontot termelt, de elmondása szerint karrierjében egyre több volt már a mélypont, ezért inkább visszavonult. „Mély gödörbe kerültem, már nem akartam futballozni, teljesen kimerültem” – fogalmazott Schürrle, ezzel beiratkozott a Mario Götzével és Sebastian Deislerrel ékes spleenes német futballisták sorába. Nyilván könnyen szakít az ember a munkájával, ha megteheti, Schürrle a négy év alatt mindenestől zsebre tett a Dortmundtól körülbelül 35 millió eurót, bruttóban.

Mi is a baj a modern labdarúgással?

Őrületes tempóban forgott a dortmundi transzfermalom, talán túlzásba is vitték már a sebességet: a mostaniakkal együtt 2016 nyara óta összesen 40 játékos távozott véglegesen, és 39 érkezett. Meglepő módon Götze és Schürrle elengedéséig csak nagyon kevesen búcsúztak átigazolási díj nélkül: ügyesen gazdálkodik a Dortmund, nem szipkázzák el tőle rendre ingyen az alapembereket. Felszabadult ellenben a bérkeret egy tisztes része, ugyanis Schürrle évi hétmillió eurót keresett, Götze évi tízmilliót, neki ennél húsz százalékkal kevesebbet kínáltak a hosszabbításért, de a saját nevelésű játékos váltani akart.

Mint arról beszámoltunk már, a szélső Marius Wolfért a Monaco érdeklődik, a szélső védő Felix Passlackot a Hannover és a Cagliari is szívesen látná, míg Erling Haaland neve felmerült a Real Madridnál és a Liverpoolnál is.

Az érkezők csapatát egy „féligazolás” vezeti, ugyanis a németek érvényesítették a védelmi szakember Emre Can 25 millió eurós vételi opcióját, ő a télen egymillió euróért érkezett kölcsönbe, és bizonyította, hogy mire képes, ha elkerülik végre a sérülések. Felkészül e téren: Marco Reus...

Hatalmas fogás a 28 éves belga jobbhátvéd, Thomas Meunier, ugyanis ő ingyen érkezett Párizsból, telve bizonyítási vággyal (a már 36 éves Lukasz Piszczek a jövő nyáron visszavonul), és az egész nyár egyik legnagyobb transzfermeglepetését is a BvB szolgáltatta azzal, hogy képes volt (minden tekintetben) 23 millió eurót fizetni a 17 éves angol középpályás mindenesért, Jude Bellinghamért.

Aki a középpálya közepén és annak szélein is képes játszani, tehát Götze örököse. A Birmingham Cityben hét kanadai pontot termelt az angol másodosztály csont- és húsdarálójában. Testvére, Jobe Bellingham angol U15-ös válogatott, érdemes lesz rá is figyelni majd. Tizenhét év alatti labdarúgóért csak egyszer fizettek eddig többet, Alexandre Patót 24 millió euróért vette meg a Milan, de a hárommilliós bónusz egyharmadának esedékességével Bellingham világrekorder lehet! Három plusz két évre írt alá, a plusz kettő akkor lép érvénybe, ha a középpályás betölti a 18. életévét. Ha megnézzük a vételárat és az ő évi hárommillió eurós fizetését, akkor láthatjuk, kvázi „elcserélték” Götzére. A Dortmund jó érzékkel semmiféle kivásárlási árat nem szabott meg. Sancho egyébként csak évi egymillió eurós fizetéssel kezdett Dortmundban, természetesen az ő bérét is bruttóban értve.

 

A kölcsönből visszatért Passlack, Wolf kettős közül csupán utóbbinak lehetnek vérmesebb reményei a maradásra (a Hertha húszmillióért megvehette volna a kölcsönjáték végén, ám sokallja az árat), illetve felkerült a nagyok közé a 15 esztendős őstehetség, a kameruni születésű, de már német korosztályos válogatott Youssoufa Moukoko, őt azonban a kora miatt novemberig nem lehet bevetni a Bundesligában. Korosztályos országos bajnokságaiban ő az előző három idény gólkirálya, legutóbb az U19-esek között lett aranycipős – ugyanis talán ezzel kellett volna kezdeni, de Moukoko a német U19-es válogatott keretének a tagja! A Dortmund korosztályos csapataiban 84 mérkőzésen alig 125 gólt szerzett, 26 gólpasszal.

Tizenkilenc éves a holland karmester, Immanuel Pherai, akinek ügynöke a nagy Raiola, tehát biztosan tehetséges és nagy jövő áll előtte, már ő is a dortmundi profikkal készülhet.

Lehet erre esélye a brazil jobbhátvédnek, Emersonnak (a Barcelona és a Betis „közös” játékosának, és lassan eldönthetnénk, hogy a sok másik Emersontól Emerson Royalként vagy Emerson Júniorként különböztetjük meg, a játékos egy közösségi oldalán egyébként mindkettőt használja), a Norwich City középső védőjének, Ben Godfreynek, a csak 15 éves amerikai hátvédnek, Angel Martineznek (Seattle Academy), a Real Madrid brazil karmesterének, a télen 30 millióért vett 18 éves Reiniernek (esetében kétéves kölcsönről, vételi és visszavételi opciókról ír a spanyol sajtó), a Getafe bal oldali mindenesének, Marc Cucurellának, az Ajax középső középpályásának, Kenneth Taylornak, a Hoffenheim bekkjének, Melayro Bogarde-nak, a Rapid Wien karmesterének, Yusuf Demirnek és az „új Sanchónak”, a 16 éves Manchester City-nevelés Jamie Bynoe-Gittensnek.

Aki a napokban lett 16 éves, még nem írt alá a Cityhez új szerződést, némi költségtérítésért elvihető.

Titkos fegyver lehet a 18 éves, marokkói gyökerű, de már holland karmester, Mohamed Ihattaren, aki a PSV-ben az előző idényben ifjú kora dacára 33 mérkőzésen lépett pályára, hét gólt és kettővel több gólpasszt szerezve, míg az Európa-ligában hat kanadai ponttal zárt! Német futballtudorok szerint harmincmillió euróért eladná az anyagilag megszorult Schalke a játékmesterét, Amin Haritot, akár éppen a Dortmundnak is. A 19 esztendős spanyol támadó középpályás, Sergio Gómez ez esetben kölcsönben Spanyolországban köthet ki, talán ismét az Huescában.

A legizgalmasabb kérdés mindenképpen Sancho esete volt, aki hétfő reggel annak rendje és módja szerint megjelent a Dortmund svájci edzőtáborozásán, Zorc pedig kijelentette: a támadó velük marad a következő idényre, ez egészen biztos, és a fizetését már korábban is az egyre jobb teljesítményéhez igazították, míg a szerződése 2023-ig érvényes.

Ezt rutinos olvasóink azonnal dekódolják: nem volt 120 millió eurója a Manchester Unitednek a támadóra. Egyelőre?

A BUNDESLIGA ÁTIGAZOLÁSAI, 2020 NYARA

ARMINIA BIELEFELD
ÉRKEZETT:
Nathan de Medina (Mouscron, ingyen), Jacob Barrett Laursen (Odense, ingyen), Christian Gebauer (Altach, i.)
Kölcsönből vissza: Prince Osei Owusu (1860 München)
TÁVOZOTT:
Jonathan Clauss (Lens, i.), Keanu Staude (szerződése lejárt), Álex Pérez (szerződése lejárt), Patrick Weihrauch (szl.)
Kölcsönből vissza: Kiss Ágoston (Haladás)

AUGSBURG
ÉRKEZETT:
Felix Uduokhai (Wolfsburg, kölcsön után végleg, 7 000 000 euró), Daniel Caligiuri (Schalke, ingyen), Tobias Strobl (Mönchengladbach, ingyen), Rafal Gikiewicz (Union Berlin, ingyen)
Kölcsönből vissza: Kevin Danso (Southampton), Mads Pedersen (Zürich), Michael Gregoritsch (Schalke)
TÁVOZOTT: Stephan Lichtsteiner (visszavonult), Daniel Baier (szerződése lejárt), Fabian Giefer (Würzburger Kickers)
Kölcsönből vissza: Tin Jedvaj (Leverkusen)

BAYERN MÜNCHEN
ÉRKEZETT:
Leroy Sané (Manchester City, 45 000 000 euró), Tanguy Nianzou (PSG, 300 000 euró), Alexander Nübel (Schalke, i.)
Kölcsönből vissza: Adrian Fein (Hamburg)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe:
Lars Lukas Mai (Darmstadt), Christian Früchtl (Nürnberg)
Kölcsönből vissza:
Ivan Perisic (Inter), Álvaro Odriozola (Real Madrid), Philippe Coutinho (Barcelona)

BORUSSIA DORTMUND
ÉRKEZETT:
Emre Can (Juventus, kölcsön után végleg, 25 000 000), Thomas Meunier (PSG, i.), Jude Bellingham (Birmingham City, 23 000 000)
Kölcsönből vissza: Dzenis Burnic (Dynamo Dresden), André Schürrle (Szpartak Moszkva), Marius Wolf (Hertha), Felix Passlack (Fortuna Sittard), Sergio Gómez (Huesca)
TÁVOZOTT:
Ömer Toprak (Werder Bremen, kölcsön után végleg, 3 500 000), Mario Götze (szerződése lejárt), André Schürrle (visszavonult), Eric Oelschlägel (szl.), Dzenis Burnic (Heidenheim)
Kölcsönbe: Leonardo Balerdi (Marseille)
Kölcsönből vissza: Asraf Hakimi (Real Madrid)

EINTRACHT FRANKFURT
ÉRKEZETT:
Ragnar Ache (Sparta Rotterdam, 2 000 000), Steven Zuber (Hoffenheim, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Ajmen Barkok (Fortuna Düsseldorf), Simon Falette (Fenerbahce), Tuta (Kortrijk), Jetro Willems (Newcastle United), Dejan Joveljics (Anderlecht)
TÁVOZOTT: Gelson Fernandes (visszavonult), Jonathan de Guzmán (szl.), Marco Russ (visszavonult), Lucas Torró (Osasuna, 2 000 000), Mijat Gacsinovics (Hoffenheim, 3 000 000)

FREIBURG
ÉRKEZETT:
Ermedin Demirovic (Alavés, 3 700 000)
Kölcsönből vissza: Marco Terrazzino (Dynamo Dresden), Keven Schlotterbeck (Union Berlin), Dzsong Vu Jong (Bayern München II), Mohamed Dräger (Paderborn), Chima Okoroji (Jahn Regensburg)
TÁVOZOTT: Pascal Stenzel (VfB Stuttgart, kölcsön után végleg, 1 300 000), Yoric Ravet (Grenoble), Jérome Gondorf (Karlsruhe, kv.), Mike Frantz (Hannover, i.), Alexander Schwolow (Hertha, 8 000 000)
Kölcsönbe:
Nico Schlotterbeck (Union Berlin), Chima Okoroji (Paderborn)

HERTHA BSC
ÉRKEZETT:
Deyovaisio Zeefuik (Groningen, 4 000 000), Alexander Schwolow (Freiburg, 8 000 000)
Kölcsönből vissza: Daishawn Redan (Groningen), Lucas Tousart (Lyon), Maurice Covic (Ascoli)
TÁVOZOTT: Per Ciljan Skjelbred (Rosenborg, i.), Salomon Kalou (Botafogo, i.), Alexander Esswein (szl.), Thomas Kraft (visszavonult), Vedad Ibisevic (szl.)
Kölcsönből vissza: Marko Grujics (Liverpool), Marius Wolf (Dortmund)

HOFFENHEIM
ÉRKEZETT:
Mijat Gacsinovics (Frankfurt, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Kevin Vogt (Werder Bremen), Felipe Pires (HNK Rijeka), Kasim Adams (Fortuna Düsseldorf), Joshua Brenet (Vitesse), Klauss (LASK)
TÁVOZOTT: Leonardo Bittencourt (Werder Bremen, kv., 7 000 000), Alexander Stolz (Hoffenheim II), Steven Zuber (Frankfurt, 3 000 000), Michael Esser (Hannover, i.), Gregor Kobel (VfB Stuttgart, kv., 4 000 000)
Kölcsönbe: Lucas Ribeiro (Internacional)
Kölcsönből vissza: Sebastian Rudy (Schalke)

1. FC KÖLN
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe: Ron-Robert Zieler (Hannover)

Kölcsönből vissza: Jannes Horn (Hannover), Salih Özcan (Holstein Kiel), Vincent Koziello (Paris FC), Joao Queirós (Willem II), Lasse Sobiech (Mouscron), Frederik Sörensen (Young Boys), Louis Schaub (Hamburg)
TÁVOZOTT: Thomas Kessler (visszavonult)
Kölcsönbe:
Niklas Hauptmann (Holstein Kiel), Birger Verstraete (Antwerpen), Kingsley Schindler (Hannover), Vincent Koziello (CD Nacional)
Kölcsönből vissza: Mark Uth (Schalke)

RB LEIPZIG
ÉRKEZETT:
Hvang Hi Csan (RB Salzburg, 9 000 000), Josep Martínez (Las Palmas, 2 500 000)
Kölcsönbe: Benjamin Henrichs (Monaco)
Kölcsönből vissza: Jean-Kévin Augustin (Leeds United)
TÁVOZOTT: Timo Werner (Chelsea, 53 000 000), Mads Bidstrup (Brentford B)
Kölcsönbe: Hannes Wolf (Mönchengladbach, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Frederik Jäkel (Oostende), Ethan Ampadu (Chelsea), Angelino (Manchester City), Patrik Schick (Roma)

BAYER LEVERKUSEN
ÉRKEZETT:
Lennart Grill (Kaiserslautern, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Tin Jedvaj (Augsburg), Panajotisz Recosz (Sheffield United), Joel Pohjanpalo (Hamburg)
TÁVOZOTT: Ramazan Özcan (visszavonult)

MAINZ 05
ÉRKEZETT:
Dimitri Lavalée (Standard Liege, i.), Luca Kilian (Paderborn)
Kölcsönből vissza: Issah Abass (Utrecht), Gerrit Holtmann (Paderborn)
TÁVOZOTT: Alexandru Maxim (Gaziantep, kölcsön után végleg, i.)
Kölcsönbe: Ronaël Pierre-Gabriel (Brest), Jonathan Meier (Dynamo Dresden)
Kölcsönből vissza: Taiwo Awoniyi (Liverpool), Jeffrey Bruma (Wolfsburg)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe: Hannes Wolf (RB Leipzig, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Michael Lang (Werder Bremen), Jordan Beyer (Hamburg), Julio Villalba (Altach), Andreas Poulsen (Austria Wien)
TÁVOZOTT: Tobias Strobl (Augsburg, i.), Fabian Johnson (szl.), Raffael (szl.)

SCHALKE 04
ÉRKEZETT:
Timo Becker (Schalke II)
Kölcsönből vissza: Cedric Teuchert (Hannover), Hamza Mendil (Dijon), Mark Uth (1. FC Köln), Sebastian Rudy (Hoffenheim), Steven Skrzybski (Fortuna Düsseldorf), Ralf Fährmann (Brann Bergen), Nabil Bentaleb (Newcastle United), Bernard Tekpetey (Fortuna Düsseldorf)
TÁVOZOTT: Alexander Nübel (Bayern München, i.), Daniel Caligiuri (Augsburg, i.), Pablo Insua (Huesca, kv.), Cedric Teuchert (Union Berlin)
Kölcsönbe:
Bernard Tekpetey (Ludogorec)
Kölcsönből vissza: Jonjoe Kenny (Everton), Juan Miranda (Barcelona), Jean-Clair Todibo (Barcelona), Michael Gregoritsch (Augsburg)

VFB STUTTGART
ÉRKEZETT:
Endo Vataru (St. Truiden, kv., 1 700 000), Pascal Stenzel (Freiburg, kv., 1 300 000), Gregor Kobel (Hoffenheim, kv., 4 000 0000)
Kölcsönbe: Konsztantinosz Mavropanosz (Arsenal)
Kölcsönből vissza: Pablo Maffeo (Girona), Erik Thommy (Fortuna Düsseldorf), Aílton Ferreira (Qarabag Agdam)
TÁVOZOTT: Anasztasziosz Donisz (Reims, kv., 4 000 000), Chadrac Akolo (Amiens, kv., 3 500 000), Mario Gómez (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Nathaniel Phillips (Liverpool U23)

WOLFSBURG
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza: Jeffrey Bruma (Mainz), Yunus Malli (Union Berlin), John Yeboah (Venlo)
TÁVOZOTT: Felix Uduokhai (Augsburg, kv., 7 000 000), Robin Knoche (Union Berlin, i.)

UNION BERLIN
ÉRKEZETT:
Marius Bülter (Magdeburg, 1 500 000), Niko Giesselmann (Fortuna Düsseldorf, i.), Sebastian Griesbeck (Heidenheim, i.), Max Kruse (egyesület nélküli), Robin Knoche (Wolfsburg, i.), Cedric Teuchert (Schalke)
Kölcsönbe:
Nico Schlotterbeck (Freiburg)
Kölcsönből vissza: Lennart Moser (Cercle Bruges), Nicolai Rapp (Darmstadt), Endo Keita (Jokohama F. Marinos)
TÁVOZOTT: Rafal Gikiewicz (Augsburg, i.), Sebastian Polter (szl.), Ken Reichel (szl.), Manuel Schmiedebach (szl.), Michael Parensen (visszavonult), Florian Flecker (Würzburger Kickers), Lennard Maloney (Dortmund II)
Kölcsönbe: Nicolai Rapp (Darmstadt)
Kölcsönből vissza: Keven Schlotterbeck (Freiburg), Yunus Malli (Wolfsburg), Marius Bülter (Magdeburg)

WERDER BREMEN
ÉRKEZETT:
Leonardo Bittencourt (Hoffenheim, kv., 7 000 000), Ömer Toprak (Dortmund, kv., 3 500 000), Felix Agu (Osnabrück, i.), Johan Mina (Emelec U20, i.), Patrick Erras (Nürnberg, i.)
Kölcsönből vissza: Romano Schmid (Wolfsberg), Jonah Osabutey (Mouscron), Felix Beijmo (Greuther Fürth), Martin Harnik (Hamburg)
TÁVOZOTT: Claudio Pizarro (visszavonult), Nuri Sahin (szl.), Fin Bartels (Holstein Kiel, i.), Felix Beijmo (Malmö FF)
Kölcsönbe: Benjamin Goller (Karlsruhe), Jan-Niklas Beste (Jahn Regensburg)
Kölcsönből vissza: Kevin Vogt (Hoffenheim), Michael Lang (Mönchengladbach)

Lezárva szombaton reggel, vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik