Bundesliga: „Tréner, ide!” – a berlini ultrák tombolva hívták ki Dárdait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.20. 19:36
null
Dárdai Pál elégedetten mosolyoghat: a Hertha pazar őszi idényt zárt (Fotó: AFP)
Elképesztő őszi idényen van túl a Hertha BSC labdarúgócsapata: a Dárdai Pál irányította berliniek minden várakozást felülmúlva dobogós helyen, harmadikként vonulhatnak téli pihenőre. A Hertha már most több győzelmet aratott, mint a 2014–2015-ös idényben összesen.

A hős a berlini drukkerek szemében egyértelműen Dárdai Pál, aki az előző idényben megmentette a csapatot a kieséstől, most pedig halmozza a remek eredményeket. Nem véletlen, hogy a Hertha ultráinak törzshelye, a meccs után tomboló Ostkurve „A trénert akarjuk látni!” rigmussal hívta ki magához a magyar edzőt, majd „dárdaipalizni” kezdett.



„Megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, elsősorban az első félidei teljesítményünknek köszönhetően. Most mindannyian jó érzéssel mehetünk el karácsonyozni, nagyon szép napunk volt" Rendkívül büszke vagyok a játékosokra, egyszerűen más csapat vagyunk, mint az előző szezonban! Sosem lehetünk elégedettek, most sem ücsörgünk a babérjainkon, tovább dolgozunk. Ha nem így teszünk, problémáink lesznek. De most először szünet! – értékelt Dárdai Pál.

NÉMET BUNDESLIGA
17. FORDULÓ

Hertha BSC–Mainz 2–0
(Darida 34., S. Kalou 54.)
Borussia Mönchengladbach–Darmstadt 3–2 (Stindl 44., Nordtveit 51., Wendt 86. ill. Heller 28., Wagner 67.)


AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 17 15 1 1 46–8 +38 46
2. Borussia Dortmund 17 12 2 3 47–23 +24 38
3. Hertha 17 10 2 5 26–18 +8 32
4. Mönchengladbach 17 9 2 6 34–30 +4 29
5. Bayer Leverkusen 17 8 3 6 25–20 +5 27
6. Schalke 17 8 3 6 23–23 0 27
7. Wolfsburg 17 7 5 5 26–21 +5 26
8. Mainz 17 7 3 7 23–23 0 24
9. 1. FC Köln 17 6 6 5 18–21 –3 24
10. Hamburg 17 6 4 7 19–23 –4 22
11. Ingolstadt 17 5 5 7 11–18 –7 20
12. Augsburg 17 5 4 8 21–26 –5 19
13. Darmstadt 17 4 6 7 17–26 –9 18
14. Eintracht Frankfurt 17 4 5 8 21–28 –7 17
15. VfB Stuttgart 17 4 3 10 22–37 –15 15
16. Werder Bremen 17 4 3 10 17–32 –15 15
17. Hannover 17 4 2 11 18–29 –11 14
18. Hoffenheim 17 2 7 8 17–25 –8 13
Legfrissebb hírek

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20
Ezek is érdekelhetik