Bundesliga: takarítással színesített, 90. perces wolfsburgi pontmentés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.22. 22:30
null
Takarítás után a második félidőben jöttek a gólok (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli bajnokság 30. fordulójának utolsó mérkőzésén a tabella 4. helyén álló Frankfurt látogatott az Európa-liga selejtezőt érő 6. helyért harcoló Wolfsburg otthonába, és ugyan egy hajrában szerzett góllal 1–0-ra vezetett, a Wolfsburg a 90. percben egyenlíteni tudott.

Alig kezdődött el azonban a mérkőzés, mindössze 33 másodperc után máris félbeszakadt, miután a hazai drukkerek a hétfő esti meccsek elleni tiltakozásképp apró színes gumigolyókkal szórták meg a wolfsburgi kapu előtti tizenhatost.

HÚSVÉTI TAKARÍTÁS

Miután a takarítás lezajlott – a játékosok is besegítettek és körülbelül két perc alatt sikerült is megtisztítani a gyepet –, folytatódhatott a mérkőzés, és némi meglepetésre a tabellán hátrébb álló Wolfsburg alakította ki a nagyobb gólszerzési lehetőségeket az első 45 percben.

Fordulás után aztán már a vendégek is többször eljutottak kaput eltaláló lövésig, de még mindig inkább a hazai vezetés volt benne a játék képében, amikor a 78. percben érkezett Jonathan de Guzmán, és megszerezte az Eintrachtnak a vezetést.

DE GUZMÁN GÓLJA

Már-már azt hitték a vendégek, hogy fontos lépést tettek a BL-csoportkörre jogosító 4. hely megszerzésére a három pont megszerzésével, amikor a 90. percben érkezett John Brooks és egyenlített, ezzel megmentette az egy pontot csapatának.

BROOKS GÓLJA

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Wolfsburg–Eintracht Frankfurt 1–1
(Brooks 90., ill. De Guzmán 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 22 4 4 79–29 +50 70
2. Borussia Dortmund 30 21 6 3 72–36 +36 69
3. RB Leipzig 30 18 7 5 57–23 +34 61
4. Eintracht Frankfurt 30 15 8 7 58–35 +23 53
5. Mönchengladbach 30 15 6 9 49–37 +12 51
6. Hoffenheim 30 13 11 6 65–41 +24 50
7. Bayer Leverkusen 30 15 3 12 53–48 +5 48
8. Werder Bremen 30 12 10 8 52–42 +10 46
9. Wolfsburg 30 13 7 10 48–45 +3 46
10. Fortuna Düsseldorf 30 11 4 15 40–59 –19 37
11. Hertha 30 9 9 12 41–48 –7 36
12. Mainz 30 10 6 14 37–51 –14 36
13. Freiburg 30 7 11 12 39–54 –15 32
14. Augsburg 30 8 7 15 46–55 –9 31
15. Schalke 30 7 6 17 32–52 –20 27
16. VfB Stuttgart 30 5 6 19 27–67 –40 21
17. Nürnberg 30 3 9 18 24–56 –32 18
18. Hannover 30 3 6 21 25–66 –41 15
Legfrissebb hírek

Yan Diomande triplázott, az RB Leipzig hengerelt a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
18 órája

Kane csereként 28 perc alatt triplázott, a Bayern gálázott Stuttgartban

Német labdarúgás
22 órája

Az edzőváltás sem segített a Mainzon, folytatta jó sorozatát a Mönchengladbach

Német labdarúgás
2025.12.05. 22:39

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16

A Dortmund megnyerte a rangadót Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.11.29. 20:36

Megszenvedett a Bayern a győzelemért, a 93. perc utáni duplával nyert a St. Pauli ellen

Német labdarúgás
2025.11.29. 17:42

Gól nélküli döntetlent játszott az RB Leipzig a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.11.28. 22:50
Ezek is érdekelhetik