Bundesliga: Szó sem lehetett róla, hogy eligazoljak – Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.27. 20:14
null
Szalai Ádám a bayernes Javi Martínez szorításában küzd a labdáért (Fotó: AFP)
Szalai Ádám igyekszik felnőni a feladathoz és a Hoffenheim keretének egyik legtapasztaltabb játékosaként vezérszerepbe lépni. A Bayern München elleni góljával ebbe az irányba tett egy lépést.

„Mindig is csapatember voltam, két-három napot aludva a dolgokra is azt mondom, sokkal jobban örültem volna, ha pontot tudunk szerezni. Sajnálom, hogy egy egy után így alakult a mérkőzés” – mondta Szalai Ádám a Sport Tv Germánia című műsorának a Bayern München–Hoffenheim összecsapásról, amelyen betalált a rekordbajnok hálóját őrző Manuel Neuer kapujába.

A közvetítésben lehetett látni, hogy a gólja után azonnal kiszaladt valakihez, és most elmondta, egy nagyon jó barátja volt kint a mérkőzésen, vele ünnepelt.

„Sokkal nagyobb nyomást kellett volna kifejtenünk a Bayernre, egyáltalán nem úgy kezdtünk, ahogyan azt elképzeltük. A második félidőben aztán feljebb toltuk a csapatot, próbáltuk letámadni őket, ami meg is hozta az eredményét, elkezdték felrugdosni a labdát, amiből nekünk is több lehetőségünk lett. Ha az első félidőtől kezdve így játszunk, biztos vagyok benne, hogy másként alakul a találkozó” – tette hozzá a 31. életévében járó csatár.

Szalai Ádám a Hoffenheim jelenlegi keretének második, a mezőnyjátékosokat tekintve pedig legidősebb tagja. A magyar légiós elárulta, mindez plusz felelősséget is jelent számára.

„Ez már az ötödik szezonom itt, a Hoffenheimnél, s tíz éve futballozom a Bundesligában, tudom, mennyit számít a jó rajt. Örülök, hogy a bajnoki nyitányon és előtte, a kupában is kezdőként kaptam lehetőséget. Próbálom meghálálni a bizalmat és a csapat egyik legidősebb játékosaként átvenni a vezérszerepet” – mondta a 190 eddigi Bundesliga-mérkőzésén 46 gólt és 20 gólpasszt jegyző Szalai Ádám, aki a Sport Tv-n kijelentette: meg sem fordult a fejében, hogy a nyáron elhagyja a kék-fehéreket.

„A klubvezetőség és én is úgy voltunk, nem is lehet szó arról, hogy máshova menjek" – jelentette ki a 46-szoros magyar válogatott támadó, aki a mostani szezonban a Bajnokok Ligájában is pályára léphet majd a TSG színeiben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik