Bundesliga: szép gesztus, 60 milliót ajánlottak fel az alkalmazottaknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 11:08
null
Mostanában van minek örülni a Stuttgart háza táján (Fotó: AFP)
A VfB Stuttgart szombaton 2–0-ra legyőzte a Hoffenheimet a Bundesliga utolsó előtti, 33. fordulójában. A találkozó utáni banketten külön örülhettek a klub alkalmazottjai.

A Stuttgart tavaly nyáron jutott vissza a német élvonalba, most pedig még lehetősége van arra is, hogy az Európa-ligában induljon.

A gárda jól szerepel, különösen ami a tavaszt illeti. A téli szünet után 16 meccsen 31 pontot szerzett az együttes, ezzel a Bayern mögött a második az azóta megszerzett pontokat figyelembe véve.

A jó eredmények persze legnagyobb részt a játékosok érdeme, de a klubnál úgy gondolják, nem csak ők tettek a sikerekért. Christian Gentner csapatkapitány és Stefan Heim pénzügyi igazgató a Hoffenheim elleni mérkőzés után bejelentette, a csapat 200 000 eurót (60 millió forint) felajánl a prémiumából a VfB nagyjából 200 alkalmazottjának.

A svábok jelenleg 48 ponttal a nyolcadik helyen állnak. Az utolsó fordulóban az Allianz Arénában, a Bayern München ellen lépnek pályára.

A BUNDESLIGA ÁLLÁS
1. Bayern München 33 27 3 3 91–24 +67 84
2. Schalke 33 17 9 7 52–37 +15 60
3. Borussia Dortmund 33 15 10 8 63–44 +19 55
4. Hoffenheim 33 14 10 9 63–47 +16 52
5. Bayer Leverkusen 33 14 10 9 55–42 +13 52
6. RB Leipzig 33 14 8 11 51–51 0 50
7. Eintracht Frankfurt 33 14 7 12 45–44 +1 49
8. VfB Stuttgart 33 14 6 13 32–35 –3 48
9. Mönchengladbach 33 13 8 12 46–50 –4 47
10. Hertha 33 10 13 10 41–40 +1 43
11. Augsburg 33 10 11 12 43–44 –1 41
12. Werder Bremen 33 9 12 12 35–39 –4 39
13. Hannover 33 10 9 14 42–51 –9 39
14. Mainz 33 9 9 15 37–50 –13 36
15. Freiburg 33 7 12 14 30–56 –26 33
16. Wolfsburg 33 5 15 13 32–47 –15 30
17. Hamburg 33 7 7 19 27–52 –25 28
18. 1. FC Köln 33 5 7 21 34–66 –32 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik