Bundesliga: Szalaiéknak jutott pont, Stieberék nagyot zakóztak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.30. 17:26
null
Karim Bellarabinak kijárt az ünneplés, ő tette biztossá a Leverkusen győzelmét (Fotó: Reuters)
Szalai Ádám csapata, a Hoffenheim 1–1-es brémai döntetlennel, Stieber Zoltán klubja, a Hamburg már-már megalázó hazai vereséggel (0–3 az újonc Paderborn ellen) tudta le a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2. fordulójának szombati játéknapját.



WERDER BREMEN–HOFFENHEIM 1–1

Akárcsak a három pontot hozó első fordulóban, Szalai Ádám ezúttal is ott feszített a Hoffenheim kezdő tizenegyében, és a 19. percben együtt ünnepelhetett a társakkal, amikor Sebastian Rudy tért ölelő passzából Roberto Firmino megszerezte a vezetést. Hiába volt azonban az első félidő alapján megérdemelt a vendégek előnye, nem sokkal a szünet után Alejandro Galvez, a brémaiak nyári spanyol szerzeménye egyenlített. A hajrában Szalai majdnem elcsípett egy rossz hazaadást, de Wolf kapus picivel gyorsabb volt nála – maradt az 1–1-es döntetlen, aminek a második félidő alapján a vendégek örülhetnek jobban.

HAMBURG–PADERBORN 0–3

A kisebb sérülésből felépülő Stieber Zoltán a kispadon kapott helyet a hamburgiaknál, ám a második félidőre már ő is kifutott a többiekkel – a csapat akkor már vesztésre állt, és sérülés miatt elveszítette Rafael van der Vaartot. Éppen a holland játékmester helyére beálló Artjoms Rudnevs „készítette elő" a vendégek második gólját: a korábbi ZTE-játékos rossz passzára Mario Vrancic lecsapott, és a hálóba lőtt. A hajrában Moritz Stoppelkamp szép góllal biztossá tette, hogy az újonc megszerzi története első élvonalbeli győzelmét – a HSV-t pedig kísérteni kezdik az elmúlt idény rémséges emlékei...

LEVERKUSEN–HERTHA 4–2

A bajnokságot nagyszerűen, dortmundi győzelemmel kezdő Leverkusen uralta az első félidőt, egy kontra végén mégis a berliniek szereztek vezetést – egy beadás után Tin Jedvaj estében a saját kapujába lőtte a labdát. A fordulás után a horvát védő a másik kapuba is betalált, és bár Julian Schieber fejesével megint vezetést szerzett a Hertha, szinte rögtön egyenlített a hazai csapat. Felpörgött a Bayer, és két kapufa után a csereként beálló Julian Brandt már a hazai csapatot juttatta előnyhöz, majd Karim Bellarabi biztossá tette: százszázalékos marad a Leverkusen.

VfB STUTTGART–KÖLN 0–2

Mindkét csapat döntetlennel kezdte a bajnokságot, ennek ellenére a Stuttgart tűnt esélyesebbnek – aztán működésbe lépett a VfB kölni átka. A japán Oszako Juja első Bundesliga-góljával és Anthony Ujah találatával a szünetben már két góllal vezettek a vendégek, akiknek – merthogy végül megint nyertek – 1996 óta sorozatban ez volt a tizedik stuttgarti bajnokijuk, amelyen pontot szereztek.

WOLFSBURG–EINTRACHT FRANKFURT 2–2

A Wolfsburg kétszer is vezetett, a Frankfurtnak azonban mindkét alkalommal volt válasza – Václav Kadlec hajrábeli fejes gólja azt jelentette, hogy a nyitányon szerzett három mellé újabb pontot pakol oda az Eintracht.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
2. forduló, szombati mérkőzések

Werder Bremen–Hoffenheim 1–1 (Galvez 59., ill. Roberto Firmino 19.)
Hamburg–Paderborn 0–3 (Kachunga 29., Vrancic 68., Stoppelkamp 87.)
Bayer Leverkusen–Hertha BSC 4–2 (Jedvaj 50., Spahic 62., Brandt 74., Bellarabi 86., ill. Jedvaj 24. – öngól, Schieber 60.)
Wolfsburg–Eintracht Frankfurt 2–2 (Naldo 15., Arnold 79., ill. Inui 23., Kadlec 86.)
VfB Stuttgart–Köln 0–2 (Oszako 22., Ujah 33.)

18.30: Schalke 04–Bayern München (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayer Leverkusen 2 2 6–2 +4 6
2. Paderborn 2 1 1 5–2 +3 4
3. Hoffenheim 2 1 1 3–1 +2 4
4. 1. FC Köln 2 1 1 2–0 +2 4
5. Eintracht Frankfurt 2 1 1 3–2 +1 4
6. Hannover 1 1 2–1 +1 3
Bayern München 1 1 2–1 +1 3
8. Borussia Dortmund 2 1 1 3–4 –1 3
9. Werder Bremen 2 2 3–3 0 2
10. Mainz 1 1 2–2 0 1
11. Mönchengladbach 1 1 1–1 0 1
12. Wolfsburg 2 1 1 3–4 –1 1
13. Hertha 2 1 1 4–6 –2 1
14. VfB Stuttgart 2 1 1 1–3 –2 1
15. Hamburg 2 1 1 0–3 –3 1
16. Schalke 1 1 1–2 –1 0
17. Freiburg 1 1 0–1 –1 0
18. Augsburg 2 2 2–5 –3 0

 

BUNDESLIGA 2., 4. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

Karlsruhe–Heidenheim 1–1
Erzgebirge Aue–Düsseldorf 0–3

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 4 2 2 0 4–0 4 8
2. Karlsruhe 4 2 2 0 6–3 3 8
3. Kaiserslautern 4 2 2 0 8–6 2 8
4. Darmstadt 3 2 1 0 5–2 3 7
5. Nürnberg 4 2 0 2 6–6 0 6
6. Bochum 3 1 2 0 7–3 4 5
7. Ingolstadt 3 1 2 0 5–3 2 5
8. Düsseldorf 4 1 2 1 6–5 1 5
9. Aalen 4 1 2 1 4–4 0 5
10. Heidenheim 4 1 2 1 5–7 –2 5
11. Greuther Fürth 3 1 1 1 6–4 2 4
12. Braunschweig 3 1 1 1 6–4 2 4
13. FSV Frankfurt 4 1 1 2 4–5 –1 4
14. St. Pauli 3 1 1 1 3–4 –1 4
15. Union Berlin 4 0 3 1 2–6 –4 3
16. Sandhausen 3 0 1 2 2–4 –2 1
17. 1860 München 3 0 1 2 4–8 –4 1
18. Erzgebirge Aue 4 0 0 4 1–10 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik