Bundesliga: Szalai, Stieber és Rudnevs téltől egy csapatban?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.30. 08:57
Helyi lapvélemény szerint ha a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) utolsó helyén álló Augsburg valóban erősíteni kíván támadójátékán, akkor a télen érdemes tanulmányoznia Szalai Ádám (Hoffenheim) és Stieber Zoltán (Hamburg) szerződtetésének lehetőségét.

Az Augsburger Allgemeine megbízható forrásra hivatkozva három nevet említ cikkében: Stieberé és Szalaié mellett a mostanában szintén a partvonalon kívülre szoruló Artjoms Rudnevsét, Stieber hamburgi klubtársáét.

Bár az utóbbi napokban Stieber és Szalai hosszú mellőzés után játéklehetőséghez jutott, a lap szerint ugyanúgy elégedetlenek jelenlegi helyzetükkel, mint a korábban Zalaegerszegen futballozó Rudnevs.

Mint beszámoltunk róla, Stieber képviselői nemrégiben megegyeztek a Hamburg vezetőivel arról, hogy a több játéklehetőségre vágyó magyar légiós a télen új klubba igazolhat.

Az Augsburg tíz forduló során öt pontot gyűjtve áll a Bundesliga-tabella utolsó helyén – éppen Szalai klubja, a hatpontos Hoffenheim mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik