Bundesliga: Szalai esete számos jogi kérdést vet fel a szakértő szerint

V. J.V. J.
2020.09.25. 16:44
null
Mi lesz a válogatott csapatkapitányának sorsa? (Fotó: AFP)
Szalai Ádám váratlan elküldése a Mainztól, valamint csapattársainak szolidaritási akciója nagy figyelmet váltott ki a német sportsajtóban. A Kicker szakportál megszólaltatta Dr. Philipp S. Fischingert, a Mannheimi Egyetem jogi professzorát a felvetődő problémákkal kapcsolatban.

 

A munka- és sportjogász több kérdéskört is igyekezett tisztázni.

Szabad volt-e a Mainznak a második csapathoz száműznie Szalai Ádámot? Ez volt az első és legfontosabb kérdés, amelyre a szakértő szerint nem egyszerű a válasz:

„A Német Labdarúgó-szövetség játékosok számára készített mintaszerződésében szerepel egy kikötés, amely alapján a futballistáknak igény esetén kötelező a második csapatok edzésén is részt venni, amennyiben az legalább a negyedosztályban szerepel. Ennek a hatásossága azonban ellentmondásos, különböző munkaügyi bírósági döntések léteznek ezzel a jogi ajánlással kapcsolatban. Pontosan kell látnunk, hogy a jelenlegi helyzetben mi történik. A csapat vezetőedzője úgy nyilatkozott, Szalai számára nehézséget okozhat, hogy a történteket a helyén tudja kezelni, ezért küldték el az első kerettől. De mivel konkrét jogsértés a játékos részéről nem történt, ez a prófétainak tűnő érvelés nem állja meg a helyét.”

Szalai csapattársai szolidaritásból bojkottálták a Mainz szerda délutáni edzését, a jogász szerint viszont ezt az érthető erkölcsi érvek ellenére nem tehették volna meg.

„A csapatnak nincsen sztrájkjoga. Egyedül a labdarúgók szakszervezete hirdethet munkabeszüntetést. A német munkajog amúgy sem teszi lehetővé, hogy valaki szolidaritásból a kollégája iránt felfüggessze a munkavégzést. Ebben az esetben a szabályzás egyértelmű, akkor is, ha ezt emberileg helyesnek gondolják. Többek között én is jónak tartom, hogy a csapattársak kiálltak érte, de ettől még ezek a jogi keretek.”

Szalai Ádám nem kíván új csapat után nézni, amit az ügynöke is megerősített. Fischinger szerint ezzel nincsen probléma:

„Magától értetődően az érvényes szerződéseket be kell tartani: a futballistáknak joguk van ahhoz, hogy a megállapodásnak megfelelően foglalkoztassa, illetve megfizesse őket a klubjuk.”

A válogatott csatárt aBildszerette volna részletesen is megkérdezni a történtekről, de ő így nyilatkozott: „Óvatosnak kell lennem. Biztosan eljön majd az ideje annak is, amikor beszélhetek.”

Ez tovább erősítette a Németországban már egy ideje tartó vitát arról, hogy meddig terjed a játékosok szólásszabadsága: meddig szabad a klubok belső ügyeiről szabadon tájékoztatni a sajtót a labdarúgóknak?

„Ebben a kérdésben más a két fél érdeke. A klubok szeretnék megőrizni a nyugodt környezetet a házuk táján, a minél jobb teljesítmény érdekében. Ugyanakkor egy labdarúgó is ugyanúgy munkavállaló, mint bárki, más területen tevékenykedő ember: a játékosoknak is joga van a szabad véleménynyilvánításhoz. Súlyos becsmérlést vagy lejáratást nem engedhetnek meg maguknak, de korrekten megfogalmazott kritikát nyugodtan tehetnek – akkor is, ha ezek kellemetlenek” – zárta szavait a szakértő.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
17 órája

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
Tegnap, 11:57

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.03.19. 22:58

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26
Ezek is érdekelhetik