Bundesliga: Stieberék izzadtak, a 90. percben mentettek pontot

Vágólapra másolva!
2015.05.08. 22:27
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 32. fordulójának első mérkőzésén a Stieber Zoltánnal felálló Hamburg 1–1-es döntetlent játszott a Freiburggal a kiesési „rangadón”.

Igazi „hatpontos” mérkőzés várt Stieberékre péntek este. A magyar támadó csapata, a tabella 14. helyén álló Hamburg hatalmas lépést tehetett volna a bennmaradás felé, ám a 16. Freiburg nem könnyítette meg a hazaiak dolgát.

Teljesen kiegyenlített találkozót láthattak az Imtech Arénába kilátogató drukkerek, akiket azonban hamar elcsendesítettek, a 25. percben Admir Mehmedi lépett ki, majd bombázott Adler „szeme közé” (0–1). Ez volt a Hamburg 2500. kapott gólja a Bundesligában, egyetlen klub sem „büszkélkedhet” ennyivel.

Az első perctől a pályán lévő Stieber Zoltán többször is összehozhatta volna csapata hőn áhított első találatát, ám a távolról elengedett lövése megpattant egy védőn, így elkerülte a kaput, míg a tizenhatoson belüli esése után a játékvezető a hamburgiakat meglepve nem mutatott a büntetőpontra.

A fordulás után próbált dominálni a Hamburg, többet is volt a hazaiaknál a labda, de a helyzeteket képtelenek voltak gólra váltani Stieberék – egészen a 90. percig.

A magyar középpályás lecserélése után három perccel egy hatalmas védést követően Gojko Kacsar ugrott magasabbra a freiburgi kapusnál, majd bólintott a kapuba (1–1), így legalább egy pontot megmentve csapatának.

A Hamburg így feljött a 14. helyre, míg a Freiburg a 15. pozícióba lépett előre, ám a riválisok még nem léptek pályára a fordulóban.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
32. FORDULÓ
Hamburg–Freiburg 1–1 (Kacsar 90., ill. Mehmedi 25.)

Az állás
1. Bayern München 31 24 4 3 77–15 +62 76
2. Wolfsburg 31 18 8 5 65–34 +31 62
3. Mönchengladbach 31 17 9 5 47–23 +24 60
4. Bayer Leverkusen 31 16 10 5 59–32 +27 58
5. Schalke 31 12 9 10 41–36 +5 45
6. Augsburg 31 13 4 14 38–40 –2 43
7. Werder Bremen 31 11 9 11 47–59 –12 42
8. Hoffenheim 31 11 8 12 46–49 –3 41
9. Borussia Dortmund 31 11 7 13 41–38 +3 40
10. Mainz 31 8 13 10 43–43 0 37
11. 1. FC Köln 31 8 12 11 30–36 –6 36
12. Eintracht Frankfurt 31 9 9 13 51–60 –9 36
13. Hertha 31 9 7 15 35–48 –13 34
14. Hamburg 32 8 8 16 22–48 –26 32
15. Freiburg 32 6 13 13 33–44 –11 31
16. Paderborn 31 7 10 14 29–59 –30 31
17. Hannover 31 7 9 15 35–53 –18 30
18. VfB Stuttgart 31 6 9 16 36–58 –22 27
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik