Bundesliga: Régóta vagyok a szakmában, de ilyet még nem láttam – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.04. 15:26
null
Thomas Doll szerint a tabellán elfoglalt helyezésnél is rosszabb a csapat játéka (Fotó: AFP)
Nem alakul jól Thomas Doll hannoveri regnálása, a korábbi Ferencváros-tréner irányításával súlyos vereséget szenvedett Stuttgartban a szász együttes, amely így öt pontra került a Bundesligában még osztályozót érő 16. helytől. Az 52 éves német tréner szerint ennél is nagyobb baj az együttes pályán nyújtott teljesítménye, pontosabban annak hiánya.

 

Régóta vagyok a szakmában, de ilyen teljesítményt még nem láttam, nehéz rá szavakat találni – idézi Thomas Doll szavait a t-online.de. – Ennek a teljesítménynek semmi köze a Bundesliga-szinthez.”

Az 52 éves szakember számára nem sikerült fényesen a rajt a Hannovernél, a Nürnberg elleni 2–0-s győzelmet leszámítva négy nagyon sima vereség a mérleg: az RB Leipzig és a Frankfurt ellen otthon lett 0–3, a Hoffenheim ellen idegenben, a Stuttgart ellen pedig jött az említett 1–5.

„Mit lehet mondani egy 1–5 után? Egy ilyen öngyilkos és erőtlen első félidei teljesítmény után?” – vette fel a korábbi ferencvárosi tréner.

A Hannover vereségével öt pontra került a 16., még osztályozós helyen álló Stuttgarttól tíz fordulóval a vége előtt.

„A tabella sem néz ki fényesen a szempontunkból, de az igazi baj a teljesítménnyel van” – tette hozzá.

EMLÉKEZTETŐÜL – NÉMET BUNDESLIGA
24. FORDULÓ

VfB Stuttgart–Hannover 96 5–1 (Mario Gomez 4., Ozan Kabak 16., 45., Zuber 78., 81., ill. Jonathas 69.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 24 16 6 2 58–27 +31 54
2. Bayern München 24 17 3 4 56–27 +29 54
3. RB Leipzig 24 13 6 5 43–20 +23 45
4. Mönchengladbach 24 13 4 7 43–30 +13 43
5. Eintracht Frankfurt 24 11 7 6 47–30 +17 40
6. Bayer Leverkusen 24 12 3 9 43–35 +8 39
7. Wolfsburg 24 11 6 7 39–31 +8 39
8. Hertha 24 9 8 7 37–34 +3 35
9. Hoffenheim 24 8 10 6 47–36 +11 34
10. Werder Bremen 24 8 9 7 39–35 +4 33
11. Fortuna Düsseldorf 24 9 4 11 31–42 –11 31
12. Mainz 24 8 6 10 27–38 –11 30
13. Freiburg 24 6 9 9 34–40 –6 27
14. Schalke 24 6 5 13 25–39 –14 23
15. Augsburg 24 5 6 13 34–46 –12 21
16. VfB Stuttgart 24 5 4 15 24–52 –28 19
17. Hannover 24 3 5 16 21–55 –34 14
18. Nürnberg 24 2 7 15 18–49 –31 13
Legfrissebb hírek

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20

Gólpassz és gól Beiertől, nyert a Köln otthonában a Dortmund

Német labdarúgás
2026.03.07. 20:45

Ráadásbeli öngóllal nyert a Lipcse; hatgólos meccsen ikszelt a Leverkusen

Német labdarúgás
2026.03.07. 17:35
Ezek is érdekelhetik