Bundesliga: megvan Dárdai Pál első berlini győzelme!

Vágólapra másolva!
2015.02.28. 17:26
null
Dárdai Pál Mainz után a berlini Olimpiai Stadiont is meghódította (Fotó: AFP)
Dárdai Pál csapata, a bennmaradásért harcoló Hertha hazai pályán 1–0-ra győzött az Augsburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának szombati játéknapján – megszületett tehát a nemrégiben kinevezett magyar edző első hazai győzelme a berlini csapattal. Szalai Ádám (Hoffenheim) kezdő volt korábbi klubja, a Mainz ellen, és 2–0-s győzelemnek örülhetett, míg a Dortmund a hajrában gólokra váltotta nyomasztó fölényét a Schalke elleni presztízsmeccsen (3–0).

HERTHA BSC–AUGSBURG 1–0

Két vereség után aratott fontos győzelmet Dárdai Pál csapata, méghozzá egy élboly közeli riválissal szemben. Az első félidőben az Augsburg futballozott veszélyesebben, de a Hertha taktikája jött be, azaz nem született gól. A fordulás után kiegyenlített volt a játék és sokáig az eredmény is, mígnem a 88. percben jött Salomon Kalou, és közelről belőtte a hazai győzelmet jelentő gólt. A Kicker értékelése szerint a berlini csapat taktikai érettségről tett tanúbizonyságot, megdolgozott a létfontosságú három pontért.

„A szünetben mondtam a srácaimnak, hogy maradjanak egységesek, fegyelmezettek, és akkor meglesz a gól is – idézi Dárdai Pál mérkőzés utáni rövid értékelését a Bundesliga hivatalos honlapja. – Ezzel a sikerrel egy kis levegőhöz jutottunk. Az Olimpiai Stadion gyepszőnyege rossz volt, ezért úgy döntöttünk, hogy az ellenfélre bízzuk a kezdeményezést.”

Markus Weinzierl, az Augsburg trénere szerint a két csapat igazi 0–0-s meccset vívott egymással, és bosszantó, hogy a hajrában elkövetett védelmi hibával megpecsételték saját sorsukat.

Salomon Kalou találata

HOFFENHEIM–MAINZ 05 2–0

Szalai Ádám három hét után újra tagja volt a Hoffenheim kezdő tizenegyének, és győzelemnek örülhetett volt csapata ellen – igaz, már a kispadon, hiszen a 64. percben, 1–0-nál lecserélték. Az első hazai gólt Roberto Firmino előkészítéséből Kevin Volland lőtte, majd a hajrá kezdetén Eugen Polanski fejjel tette biztossá a győzelmet.

DORTMUND–SCHALKE 3–0

A Ruhr-vidéki derbi sokáig nem hozott gólt, és emiatt elsősorban a hazaiak bosszankodhatnak. Jürgen Klopp csapatának játékosai nyomasztó fölényben játszottak, az első félidőbeli 15 lövésükkel be is állították a szezonrekordjukat.

Az előző 15-ös félidő végül győzelmet eredményezett (Mönchengladbach, 1–0), és a hajrá ezúttal is meghozta a sikert.Pierre-Emerick Aubameyang kezdte a gólgyártást– a Schalke elleni negyedik derbijén a harmadik gólját érte el –, majd következett az idénybeli 45. lövéséből az első gólját végre megszerző Henrih Mhitarjan, végül pedig Marco Reus, aki pályafutása során először szerzett egymás után öt meccsen gólt.

A Dortmund jubileumi 50. győzelmét aratta a Schalke ellen, a gelsenkircheniek 58-nál tartanak; 38 meccsük döntetlenre végződött.

BAYER LEVERKUSEN–FREIBURG 1–0

Simon Rolfes korai góljának köszönhetően a Leverkusen véget vetett hármas nyeretlenségi szériájának. Rolfes az első gólját szerezte a 2014–2015-ös bajnokságban, ezzel a tizedik leverkuseni szezonját is „meggólozta” – a Bayerben csak Ulf Kirsten (12) és Carsten Ramelow (12) jutott messzebbre.

HANNOVER 96–STUTTGART 1–1

Nagyon kellett volna a pont mindkét csapatnak, hiszen egyik sem nyert még bajnokit 2015-ben, de végül meg kellett elégedniük a döntetlennel. A feszültséget jól jelzi a 90. percbeli páros kiállítás: a hannoveri gólszerző, Lars Stindl szabálytalankodott Martin Harnikkal szemben, előbbi megkapta a második sárgáját, utóbbi egyből a pirosat – hiszen egyértelművé tette, szívesen lefejelné riválisát.

FRANKFURT–HAMBURG 2–1

Az esti mérkőzésen Stieber Zoltán szép gólt lőtt, csapata, a Hamburg azonban 2–1-re kikapott az Eintracht Frankfurt otthonában. A magyar légiós az első játékrész hajrájában, a középcsatár helyén remek ütemben kiugorva lőtte be csapata egyenlítő gólját, ám a fordulás után Alexander Meier belőtte második gólját is – ezúttal nem büntetőből, mint az első félidőben, hanem akcióból.

Tíz perccel később a hamburgi Matthias Ostrzolek megkapta második sárga lapját, és a HSV emberhátrányban már nem tudott egyenlíteni, sőt a hajrában csak a szerencsén múlt, hogy Meier nem lőtt újabb gólt – második tizenegyesét a lécre vágta.

A szombati meccset végigjátszó Stieber idénybeli mindhárom bajnoki gólját februárban szerezte, egy-egy győzelem és döntetlen után most vereség párosult a találathoz.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
23. FORDULÓ

Hertha BSC–Augsburg 10 (S. Kalou 88.)
Borussia Dortmund–Schalke 04 30 (Aubameyang 78., Mhitarjan 79., Reus 86.)
Bayer Leverkusen–Freiburg 10 (Rolfes 33.)
Hoffenheim–Mainz 05 20 (Volland 55., Polanski 76.)
Hannover 96–Stuttgart 11 (Stindl 70., ill. Gentner 52.)
Eintracht Frankfurt–Hamburg 21 (A. Meier 12., 54. – az elsőt 11-esből, ill. Stieber 45+2.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 23 18 4 1 63–10 +53 58
2. Wolfsburg 22 14 5 3 48–24 +24 47
3. Mönchengladbach 22 10 7 5 29–18 +11 37
4. Bayer Leverkusen 23 9 9 5 37–29 +8 36
5. Schalke 23 10 5 8 32–27 +5 35
6. Augsburg 23 11 2 10 32–30 +2 35
7. Hoffenheim 23 9 6 8 36–35 +1 33
8. Eintracht Frankfurt 23 8 7 8 42–45 –3 31
9. Werder Bremen 22 8 6 8 36–44 –8 30
10. Borussia Dortmund 23 8 4 11 31–31 0 28
11. Hannover 23 7 6 10 26–34 –8 27
12. Mainz 23 5 10 8 30–33 –3 25
13. 1. FC Köln 23 6 7 10 21–29 –8 25
14. Hertha 23 7 3 13 28–42 –14 24
15. Hamburg 23 6 6 11 16–33 –17 24
16. Paderborn 22 5 8 9 23–41 –18 23
17. Freiburg 23 4 10 9 24–32 –8 22
18. VfB Stuttgart 23 4 7 12 24–41 –17 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik