Bundesliga: legyőzte a listavezetőt a Dortmund

H. T.H. T.
2019.10.19. 20:27
null
Marco Reus gólja három pontot ért a Dortmundnak (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójában a Borussia Dortmund 1–0-ra legyőzte a Borussia Mönchengladbachot.

A Mönchengladbach listavezetőként érkezett a Signal Iduna Parkba, egy esetleges győzelemmel kissé jobban is elléphetett volna az üldözőitől.

A hazaiaknál a keretbe sem került be Jadon Sancho, aki későn tért vissza a csapathoz a válogatott szünet után, így büntetés gyanánt nem nevezték a mérkőzésre. A bajnoki idényt nem jól kezdő fekete-sárgák győzelmi kényszerben futottak ki a pályára, hiszen utóbbi három bajnokijukon nem tudtak nyerni.

Az első félidőben mind a két oldalon adódtak komoly lehetőségek, a 33. percben Thorgan Hazard a kapuba is talált, ám a szituációt megelőző leshelyzet miatt nem adták meg a gólt.

Az 58. percben aztán már szabályos gólt szereztek a hazaiak, két korábbi Gladbach-játékos közreműködésével. Hazard remekül ugratta ki Marco Reust, aki nem hibázott, Yann Sommer lábai között laposan talált a kapuba. Roman Bürki később megsérült, így a 71. percben kapust kellett cserélnie Lucien Favre-nak, Marwin Hitz jutott játéklehetőséghez.

Több gól nem esett a találkozón, a BVB 1–0-ra megnyerte a rangadót. A Dortmund ezzel a győzelemmel beérte a Bayern Münchent, a bajnokságot továbbra is a Mönchengladbach vezeti (de ha a Schalke győz vasárnap, a tabella élére ugrik).




NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
Borussia Dortmund–Mönchengladbach 1–0
(Reus 58.)

KORÁBBAN
Augsburg–Bayern München 2–2 (M. Richter 1., Finnbogason 92., ill. Lewandowski 14., Gnabry 49.)
Fortuna Düsseldorf–Mainz 1–0 (Hennings 82.)
Kiállítva: Edimilson Fernandes (45+1., Mainz)

RB Leipzig–Wolfsburg 1–1 (Werner 54., ill. Weghorst 82.)
Union Berlin–Freiburg 2–0 (Bülter 1., Ingvartsen 84.)
Werder Bremen–Hertha BSC 1–1 (Sargent 7., ill. Lukebakio 70.)

PÉNTEKEN
Eintracht Frankfurt–Bayer Leverkusen 3–0 (Paciencia 4., 16. – a másodikat 11-esből, Dost 80.)

VASÁRNAP
15.30: 1. FCKöln–Paderborn (Tv: Sport2)
18.00: Hoffenheim–Schalke 04

AZ ÁLLÁS
1. Mönchengladbach 8 5 1 2 15– 7 +8 16
2. Wolfsburg 8 4 4 11– 5 +6 16
3. Bayern München 8 4 3 1 22–10 +12 15
4. Borussia Dortmund 8 4 3 1 20–11 +9 15
5. RB Leipzig 8 4 3 1 16– 8 +8 15
6. Schalke 04 7 4 2 1 14– 7 +7 14
7. Freiburg 8 4 2 2 15– 9 +6 14
8. Eintracht Frankfurt 8 4 2 2 14–10 +4 14
9. Bayer Leverkusen 8 4 2 2 12–11 +1 14
10. Hertha BSC 8 3 2 3 13–13 0 11
11. Werder Bremen 8 2 3 3 13–17 –4 9
12. Hoffenheim 7 2 2 3 6–11 –5 8
13. Fortuna Düsseldorf 8 2 1 5 10–14 –4 7
14. Union Berlin 8 2 1 5 8–13 –5 7
15. Augsburg 8 1 3 4 10–21 –11 6
16. Mainz 8 2 6 7–18 –11 6
17. 1. FC Köln 7 1 1 5 5–16 –11 4
18. Paderborn 7 1 6 9–19 –10 1
Legfrissebb hírek

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.09.01. 22:38

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
2026.08.30. 08:22

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34