Bundesliga: két percig örülhetett a Nürnberg, majd jött Nasztaszics

Vágólapra másolva!
2019.04.12. 22:25
null
Robert Kampka szabályosnak tűnő góltól fosztotta meg a Nürnberget (Fotó: AFP)
Egy-egyes döntetlent játszott a Nürnberg és a Schalke a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójának nyitómérkőzésén. A kiesés elől menekülő hazai együttestől az első félidő végén egy szabályosnak tűnő gólt vett el a játékvezető, majd három perccel később megítélt a javára egy erősen véleményes tizenegyest – ám az kimaradt. A második félidőben Kubo Juja szerzett vezetést, melyre két percen belül válaszolt a Schalke.

Komoly helyzet nélkül, ám annál több technikai hibával telt el az első negyven perc a Nürnberg–Schalke összecsapáson. A félidő vége előtt aztán megélénkültek a felek, főleg a kiesés elől menekülő hazai csapat – s pechjére Robert Kampka játékvezető.

Történt, hogy a 42. percben a Schalke védője szerencsétlenül, mellel próbálta kapusa elé tenni a labdát, de Hanno Behrens elpöckölte azt, mielőtt Alexander Nübel megszerezhette volna, majd öt méterről az üresen maradt kapuba helyezett – csakhogy a bíró szerint szabálytalanul. A kérdés, hogy miért, mert sem les, sem kapustámadás nem lehetett...

Három perccel később büntetőhöz jutott a Nürnberg – legalább oly' véleményes körülmények között, mint ahogyan a gólját veszítette el –, Behrens állt a labda mögé, ám Nübel elkapta az irányt, és látványos vetődéssel kitolta a jobb alsó sarokba tartó lövést.

Fordulás után mezőnyfölénybe került az élet-halál harcot vívó Nürnberg, amely a 64. percben Sebastian Kerk révén hibázott el egy újabb ziccert. A 79. percben a csereként beálló Breel Embolo hozta a frászt a hazaiakra, de hiába került a hálóba a labda, les címén ezt is érvénytelenítette a játékvezető.

Már-már úgy tűnt, marad a gól nélküli döntetlen, amikor Kubo Juja Matheus Pereira remek beívelése után a hálóba fejelte a Nürnberg vezető találatát (1–0).

Azonban hiába gyötörte be a várva várt gólt a hazai csapat, két perccel később ismét egál állt az eredményjelzőn: egy sarokrúgás után Matija Nasztaszics tette bele a lábát Omar Mascarell löketébe, ezzel esélyt sem hagyva Christian Matheniának a hárításra (1–1).

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
1. FCNürnberg–Schalke 04 1–1 (Kubo 82., ill. Nasztaszics 84.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 28 20 4 4 74–28 +46 64
2. Borussia Dortmund 28 19 6 3 66–35 +31 63
3. RB Leipzig 28 16 7 5 53–22 +31 55
4. Eintracht Frankfurt 28 15 7 6 56–31 +25 52
5. Mönchengladbach 28 14 6 8 47–35 +12 48
6. Wolfsburg 28 13 6 9 47–42 +5 45
7. Hoffenheim 28 11 11 6 58–39 +19 44
8. Werder Bremen 28 11 10 7 50–40 +10 43
9. Bayer Leverkusen 28 13 3 12 50–48 +2 42
10. Fortuna Düsseldorf 28 11 4 13 38–52 –14 37
11. Hertha 28 9 8 11 41–46 –5 35
12. Mainz 28 9 6 13 33–48 –15 33
13. Freiburg 28 7 11 10 38–48 –10 32
14. Schalke 29 7 6 16 30–47 –17 27
15. Augsburg 28 6 7 15 37–54 –17 25
16. VfB Stuttgart 28 5 6 17 27–60 –33 21
17. Nürnberg 29 3 9 17 24–54 –30 18
18. Hannover 28 3 5 20 25–65 –40 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik